FÖLDALATTI ÖSSZEESKÜVŐK
A magyar olvasókhoz.
Azok számára, akik Kun Béla és Szamuely tanácsköztársaságában élték át az összeesküvők rémuralmát, világosság ez a könyv, mely megmutatja a szörnyű arányokat és összefüggéseket; azok számára, akik a vészes hatalom elől külföldre vagy megszállott tájakra menekültek, - útmutató. Azok számára pedig, akik nem láttak és még ma sem akarnak látni, megalkudtak és megalkusznak politikai,
Mert ne feledjék, hogy a legyűrt összeesküvés nem szűnt meg, csak eltűnt. Visszamenekült a sötétbe. Ne feledjék, hogy vár és készülődik, és ha az órákat tétlenül hagyjuk múlni, az órákkal együtt fogunk elmúlni mindannyian. A történelem vizsgálói olykor meglepődhettek azon, hogy ügyes, de lelkiismeretlen emberek mily könnyűszerrel tudták a népnek magukban véve becsületes és őszinte mozgalmait saját személyes, vagy politikai érdekükben kihasználni. A nép szerepe a változó korokon végig mindig megható. A legszemérmetlenebb arcátlansággal szüntelenül olyan eredmények elérésére használták fel, amelyeket ő maga sohasem kívánt. És sokszor kegyetlenül megszenvedett tulajdon cselekedeteiért. Nincs annál sajnálatosabb dolog, hogy a népet vezérei következetesen csalják, de nincs annál nagyszerűbb sem, hogy a nép nem akar hinni nekik. Hajdani a tömegmozgalmakat csak elszigetelten lehetett felidézni és szítani. A távolságok nagyok voltak s a vasút előtti időben a közlekedés nehéz volt. A tömegek és kizsákmányolóik között királyok, fejedelmek és kormányzók állottak, az elismert hatóság megakadályozta, hogy a népet szüntelenül kihasználják és feláldozzák. Napjainkban mindez megváltozott. A távolság és a tekintély szinte megszűnt és mi olyan időkben élünk, melyet egykor a történelem a nép kizsákmányoltatása korának fog nevezni.
A közelmúltban ez a kizsákmányolás valóságos
De ők oly kevéssé ismerik a népet, mely fölött uralkodnak, hogy inkább azon csodálkoznak el, ha a lázítók legkecsegtetőbb harci kiáltására: - mindent megkaptok, csak követelnetek kell, - a nép nem reagál Pedig ennek egyszerű a magyarázata, de a politikusok számára mégis túl magas, mert azon az igazságon alapszik, hogy Anglia népét valójában csakis akkor mozgósíthatjuk, ha jobbik, magasabbik énjéhez szólunk. Épp ebben rejlik Anglia ereje. Mióta a nép az egész civilizált világon felszabadult, kihasználása könnyűvé lett, mert a kizsákmányoló és kizsákmányolt között nem áll többé senki. Ha a történelembe visszapillantunk, látni fogjuk, hogy a közéjük ékelődő befolyás eltűnése nem pusztán a véletlen műve volt. Voltak királyok, akik népüket éppúgy kihasználták, mint ahogy ma Lenin kizsákmányolja az orosz népet. De a királyok azért többnyire a trónjukkal fizettek és eljön az idő, mikor Lenin is fizetni fog életével, mert nem bírt ellenállni a nép meghódításában rejlő kísértésnek, mert felhasználta a népet számára közömbös és ismeretlen célok elérésére. Ez a könyv azzal fog tehát foglalkozni, hogy kikutassa annak a nagy összeesküvésnek a gyökerét, melyet olyan emberek vezetnek, kiknek főcéljuk az volt, hogy királyokat, kormányokat, intézményeket, - mindent megsemmisítsenek, ami köztük és a kizsákmányolásra ítélt nép között állt. Akik a földalatti aknamunkának ezt a történetét elolvassák, oly megdöbbentő következtetésekhez jutnak majd el, hogy szinte kételkedni fognak a szerző állításainak helyességében. De kérem az olvasót, tegyen félre minden előítéletet. Tekintse a felsorolt tényeket mint valóságokat, és ha ezt meg tudja tenni, ám vonjon le belőlük más következtetéseket, mint ez a könyv, mely azt mondja, hogy a földön évszázadok óta lappang egy rejtett összeesküvés. Az összeesküvés mozgatói túlnyomóan zsidók, kiknek céljuk a múltban és a jelenben is az, hogy forradalmat, kommunizmust és anarchiát teremtve, valamilyen önkényuralom létesítésével a világ hegemóniáját magukhoz ragadják. Mikor a "Cion vénjei tanácsának jegyzőkönyvei" a "protocols of the Elders of Cion" - Angliában nyilvánosságra jutott, nyomában óriási érdeklődés és viharos ellentmondás támadt. Lehet, hogy a jegyzőkönyvek hitelesek. Lehet, hogy nem hitelesek. De az a tény, hogy, dacára annak, hogy a könyvet már 1905-ben kiadták, a programot, melyet tartalmaz, a zsidó bolsevisták ma jóformán betű szerint megvalósítják, megkülönböztetett érdekességet kölcsönöz annak. Említettem, hogy a titokzatos forradalmi mozgalom vezetői főként zsidók. Elérkezett az ideje, hogy valaki végre őszintén beszéljen erről. Van néhány zsidó barátom. Egyikre mindig hálával fogok gondolni, mert a háború előtti években nem nyugodott, míg a német veszedelem nagyságáról meg nem győzött. Saját költségén kiküldte egy megbízottját, hogy végiglátogassa a német hajógyárakat és rendkívül értékes adatokat gyűjtött. Ez az ember ép oly Jó hazafi, mint én magam. Ellenben ha azt állítom, hogy temérdek veszedelmes zsidó van, aki az államhatalom ellen összeesküszik, ha állítom, hogy Oroszországban a jelenlegi bolsevista kormánynak több mint 95 százaléka a sémi fajból való és hogy a bolsevista mozgalom vezetői Oroszországon kívül is túlnyomóan zsidók; - ha kételkedem valamely zsidó politikai megbízhatóságában, sőt ha csak helytelenítem is politikai meggyőződését, akkor rám sütik, hogy - antiszemita vagyok. A következőkben be fogom bizonyítani, hogy ily módon okozzák és fejlesztik maguk a zsidók az antiszemitizmust. A zsidók méltán büszkék fajukra, mely minden akadály dacára fennmaradt, sőt jóformán valamennyi civilizált országban egyre nagyobb hatalomra és befolyásra tesz szert. Üldöztetés és külső elnyomás megtanította az összetartásra s e faj lelkében az egység hagyománya ma ép oly erős, mint volt valaha. Ha maguk között marakodnak is, de úgyszólván öntudatlanul azonnal összefognak, mihelyt kívülről bírálattal illetik őket. Így történik azután, hogy azzal szemben, aki tárgyilagosan, minden faji előítélettől menten valami zsidó kiválóságot, vagy zsidó intézményt bírálat tárgyává tesz, zárt sorokban felvonul a zsidóság egységes csapata. Ezután már hiába jelenti ki, hogy bírálata nem a zsidóság egyetemére, hanem kizárólagosan csak egy zsidóra, vagy csak egy zsidó politikai irányra vonatkozik, mégis antiszemitának kiáltják ki. És ettől kezdve viselnie kell ezt az elnevezést, mély végül is tényleg antiszemitát formál belőle. Egy konkrét esetet mondok el. Néhány hónappal ezelőtt Nagybritannia a békekonferenciából kifolyólag mandátumot vállalt Palesztina ügyében. ígéretéhez híven ott akart otthont teremteni a zsidóságnak. Palesztina lakosságának jelenleg 80 százaléka arab, 20 százaléka keresztény, zsidó és egyéb vallású. Az arabokon nagymérvű izgatottság vett erőt, mikor a brit kormány szándékáról értesültek. És miután tudják, hogy a zsidó betelepítés céljaira 25 millió fontnyi héber tőke gyűlt már össze, növekvő nyugtalansággal gondoltak arra, milyen sors vár reájuk, ha a betelepülők tömegesen tódulnának országukba. Egyik oldalon a hivatalos brit politika, másikon a bennszülött arabok aggodalma. Tapintatra és főképp nagy pártatlanságra volt tehát szükség. A brit kormány azonban érthetetlen okokból Sir Herbert Sámuelt - tehát egy zsidót nevezett ki Palesztina főbiztosává. A Morning Post véleménye szerint ez a kinevezés nemcsak veszedelmes, de helytelen is volt. Még abban az esetben is nagy hiba Sir Herbert Samuel kinevezése, ha ő lenne a legkiválóbb ember és bölcsességben Salamonhoz hasonlítana, mert legőrizetlenebb indokait és legpártatlanabb intézkedéseit is félreértenék. Nem találkoztam olyan zsidóval vagy kereszténnyel, aki magánbeszélgetésben ezt a kinevezést helyeselte volna. Mikor pedig a Morning Post tiltakozott a kinevezés ellen, egyszerre mégis felzúdult az egész zsidó sajtó és antiszemitizmussal vádolta a lapot. De hát a jószándékú zsidók se képesek belátni, hogy ez rossz politika és felidézője az antiszemitizmusnak? A kifogások, melyeket Sir Herbert Sámuel ellen felhoztak, mindenképpen indokoltak voltak. A brit kormánynak az az elhatározása, mellyel zsidóra bízta Palesztina kormányzását, éppen olyan természetű, mintha Sir Edward Carsont nevezte volna ki Írország helytartójává. Lehetővé kellett volna tenni egy ilyen nyilvánvalóan ügyetlen lépés bírálatát az antiszemitizmus vádja nélkül. Mindezek után az olvasó méltán kérdezheti, hogy vajon van-e zsidó veszedelem? És ha van, miben nyilvánul meg? Előttem kétségtelennek látszik, - bár óvakodnunk kell az általánosítástól, - hogy igenis van zsidó veszedelem. Könnyű ezt bebizonyítani. A szemünk láttára történik, hogy a zsidók tekintélyes része, összefogva az egész világon, a fennálló társadalmi rend megbontására tör és az emberiséget a bolsevizmus igájába akarja hajtani. De határozottan túlzás lenne, ha azt állítanék, hogy kivétel nélkül az egész zsidóság szolgálatába állt ennek az őrült és veszedelmes politikai iránynak, mely felidézi a megkülönböztetés nélküli, erőszakos antiszemitizmust, amit ezentúl immár csak a zsidóság háríthat el magáról. Álljon elő a becsületes, hazafias zsidó. Ne védje, de vádolja a fajából kikerülő forradalmárokat. Mondjon le végre minden olyan irányzatnak a támogatásáról, amely a társadalmi rendet aláaknázza. Ütött az óra! A jóérzésű zsidóság nem lehet többé tétlen szemlélő. Mert aki nincs velünk, az ellenünk van! E könyv lapjain el fogom mondani a civilizáció elleni nagy összeesküvésnek a történetét, előre bocsátva mindazon körülményeknek rövid áttekintését, melyek meggyőztek arról, hogy a világ jelenlegi nyugtalansága nem a véletlen műve, de tervszerű munkai eredménye. A háború kitörésekor úgy látszott és azt hiszem, valóban úgy is volt, hogy a harc nem egyéb, mint nyílt, egyszerű és egyenes küzdelem két olyan nép között, melyek egyike a háborús sikereitől megbódulva, a világ hegemóniájára törekedett, míg a másika ebbe a hegemóniába belenyugodni nem tudott. A háború alatt vált nyilvánvalóvá, hogy a zsidóságnak bizonyos rétegei nem kívánják Németország legyőzetését. Ugyancsak akkor derült ki, hogy. a nemzetközi körökben, melyekben a zsidóságnak befolyása volt, a "győzelem nélküli béke" eszméje sok támogatóra talált. Itt ismét óvnom kell az olvasót, nehogy bizonyos zsidó köröknek előttünk megfoghatatlan németszimpátiájából azt a megállapítást vonja le, mintha a zsidóság egész egyeteme németbarát lett volna. Csak később, a párisi békekonferencia idején lett a zsidóság egy részének németbarátsága mind erősebbé. A fegyverszünetnek azt az elvét, hogy Németországot, miután az emberiség ellen vétkezett, éppen úgy meg kell büntetni, mint a gyilkost, aki ölt, - mindinkább félretolta az a felfogás, hogy elnézés a legjobb politika. Az átlagember pedig mindebből csak annyit értett, hogy Németországgal csínján kell bánná. A békekonferenciának csak előrehaladott időszakában vált egyre világosabbá, hogy, a szövetségesek zsidó befolyás alatt állnak. Lengyelországra célozok. És kijelentésem nem légből kapott föltevés, Egyenesen a zsidók állításaira támaszkodik, melyeket a zsidó sajtóban olvastam. A szövetségesek érdeke nyíltan követelte az erős Lengyelország megteremtését. Korunknak mozgató elemei az ipar és kereskedelemi; erős államalakulat nem létezhetik tenger nélkül. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt tehát, hogy a konferenciának Danzigot Lengyelországhoz kell csatolnia. Ugyancsak kizárt dolog, hogy az az ország erős és ellentálló legyen, melynek a kormánya nem gyakorolhatja hatalmát az ország összes lakói felett. Párizsban kezdettől fogva észlelni lehetett a harcot, mely egy erős Lengyelország létesítését fenyegette. A zsidók egyre nyíltabban foglaltak állást Lengyelországgal szemben. Delegációjuk a konferencia egész tartama alatt ülésezett. Ez a delegáció minden erejét megfeszítette, hogy a lengyelek ne kapják meg Danzigot és hogy a zsidóknak kiváltságokat szerezzen a feltámadó ország területén. Az angol politika ezen a téren került ellentétbe a zsidó politikával, mely külügyi hivatalunkat rendszeresen kezdi rágalmazni, miután az Párizsban kijelentette, hogy Anglia érdeke erős Lengyelországot követel és a danzigi kérdés politikánknak lényeges feltétele. Szabad-e megkérdeznünk, hogy ennek a válságnak az idején milyen magatartást tanúsított a brit zsidóság? Britek voltak-e mindenekelőtt, avagy zsidók? És csak véletlen lenne az a körülmény, hogy most, - mialatt ezeket a sorokat írom, - országunkban arra szervezik a bolsevista hatalmat, hogy kényszerítse kormányunkat arra, engedje meg az oroszoknak Varsó elfoglalását? Míg Angliában ez történik, Oroszországban a zsidóság lázasan dolgozik azon, hogy gyalázatos propagandájával elárassza egész Európát. A fegyverszünettel egyidejűleg Angliában két puccskísérlet volt A bolsevisták Glasgowban és Belfastban akarták megvalósítani teóriájukat. De a kísérletek, melyek teljes kudarccal végződtek, bebizonyították, hogy az ilyenfajta megrohanásoknak nálunk nincs talajuk. Ennek dacára, Anglia és a civilizáció ellenségei: a zsidó bolsevikiek újabb tervet forraltak. Tervüket nem titkolták. Úgyszólván a háztetőkről hirdettek világgá, hogy a civilizációt mostaritól kezdve óvatosabb módszerrel szándékoznak aláásni. Idézem a zsidó bolsevisták rendeletét, melyet angliai barátaikhoz intéztek: "Minden megoldódhatik, ha a bolsevisták és spartakisták elszaporodnak és megerősödnek. Elsősorban szükséges, hogy: l. A harc súlypontja a parlamenteken kívül legyen (sztrájkok, forradalmak, lázadások stb.). 2. Hogy a parlamenti harcok szoros kapcsolatban legyenek a külső faarcokkal 3. Képviselőinknek részt kell venniök az általános szervezés munkájában. 4. A képviselők felelősek a Központi Bizottságnak, melynek utasításai szerint kell eljárniok. 5. Nem szabad többé a parlamenti szokásokhoz alkalmazkodniok ... Ismételten hangoztatjuk, hogy a döntő harcot a parlamentből az utcára kell kivinni. A kapitalizmus elleni küzdelemben a munkások leghathatósabb harci eszközei: a sztrájk, a lázadás, a fegyveres zendülés. Elvtársak! Jegyezzétek meg magatoknak a következőket: fontos a párt szervezése, a szakszervezetekbe való betelepítése, a tömegek vezetése, stb. stb... A parlamenti tevékenység és a választásokon való részvétel ellenben csak másodrangú érdekek." (A Call szocialista lap 1920 április 22-én.) Az eseményeket szemlélve, mindebből még nagyobb intelligencia nélkül is bárki kiérezhette az összeesküvés gondolatát. A romboló hatások egyre nyilvánvalóbbakká váltak. A legfelületesebb szemlélő is észrevehette bennük a tervszerű eljárást. A fegyverszünet megkötése óta nem múlt el hét sztrájk nélkül. Az ipari élet ma jóformán teljesen bizonytalan alapokon áll. Előttünk sötéten ólálkodik a jövő. A rombolók pedig azzal a cellái dolgoznak tovább, hogy a következő télre általános munkanélküliséget teremtsenek és ennek révén rendelkezhessenek az elégedetlen tömegek felett, ördögi a terv. De a nép kizsákmányolásának mesterei szempontjából könnyen megvalósítható, miután ők mindenütt mint a nép barátai léptek fel. Megdöbbentő sikerrel játsszák szerepüket. Vezéreik, akik kivétel nélkül a legzsarnokibb uralom hívei, - a szélsőséges demokrácia, a kommunizmus és az anarchia zászlaját lobogtatják.
A brit munkás a leglojálisabb és talán a leghiszékenyebb lények egyike a földön. Nagylelkűen fogja támogatni mindazokat, akik meg tudják győzni, hogy javára dolgoznak. Mostanában pedig jóformán hetenként, sőt naponként látja munkájuk sikerét. A bérek emelkednek. És a munkás, valahányszor béremelés van, boldogan dörzsöli kezét, áldva azokat, akik a több fizetést a gyűlölt kapitalistáktól kierőszakolták, örömében nem veszi észre, hogy fokozott termelés nélkül a béremelés végül is meg fogja, semmisíteni a munkabért szolgáltató ipart. A zsidó bolsevizmus éppen ezt akarja. Halálra ítélte az ipart, hogy azután a munkátlanság, ínség és elégedetlenség őt szolgálja. Idézem a régi forradalmi elvet, amely szerint ma is cselekesznek:
Lássunk hozzá, hogy a mi országunkban ne sikerüljön az ő munkájuk és tartsuk jól emlékezetünkben Marxnak Angliára vonatkozó üzenetét, melyet Mrs. Webster idézete szerint 1870-ben küldött volt a genfi Internacionálénak:
Tíz év előtt mindezt sült bolondságnak tartottuk volna. De ma, mikor Marx üzenetét Írország esete szinte beteljesült jövendöléssé teszi, jó lenne, ha Angliában, Walesben, Skóciában nyitott szemmel néznők a dolgok fejlődését. Iparunk pusztulása szédítően halad előre. Ipari létünk attól függ, hogy mentől nagyobb export-terület álljon rendelkezésünkre, miután mi bármely más országnál kevésbé élhetünk meg, ha a többi nemzettől elzárkóznánk. Iparunkkal jelenleg még azt a nagy űrt töltjük ki, mely a háború alatt itthoni piacunkon támadt. De ez már nem tarthat soká és rövidesen Délamerikában, Európa egyes részeiben, a Keleten és saját kolóniáinkban kell áruinknak piacot keresnünk. Ezeken a neutrális piacokon nagy versenytársakra fogunk akadni. Angliában Mr. Smillie és bányász-tanácsa felverte mindannak az árát, aminek az előállítása szenet igényel. Áraink szüntelenül emelkednek, a külföldi kereskedő pedig máris olcsóbb piacokat keres. A jelenlegi viszonyok között gyárosainknak nem áll módjukban, hogy határozott ajánlatokat tegyenek. Az állandó bérmozgalmak arra kényszerítik őket, hogy szerződéseikhez mentő záradékokat csatoljanak. A külföldi és neutrális vevők egyelőre még elviselik az ingadozó árakat de ez már nem tarthat sokáig. Mialatt a növekvő munkanélküliség következményei mutatkozni kezdenek a szemhatáron, előrelátó gyárosaink nagyon sötéten ítélik meg a helyzetet. A munkásember állandó rémét, a munkanélküliséget, szerintem, céltudatosan, a munka vérmes harcosai idézik fel. Mikor a háború véget ért, a magas bérek dacára, nagy ipari fellendülés ígérkezett. A munka biztosíthatta volna magának a jogos hasznot, de elmulasztotta az alkalmat és küszöbünk előtt ma már a szükség, a szegénység és a munkanélküliség fenyegetődzik. A mérsékelt irányú munkásvezérek látták a veszedelmet és bátran harcoltak embereikért. A vad kommunista áramlat azonban, - a zsidó bolsevisták műve - elsodorta a munkalehetőségek nagy részét. És most, miután ez megtörtént, még a látszata is eltűnik annak, mintha a bolsevizmus meg akarná védeni a munkás érdekeit. Politikai játék az egész - nyílt forradalom. Mit akarnak ezek az emberek? Egy saját eszményeik képére formált új mennyországot? Egy új földet? Nem! Ők a proletárdiktatúrát akarják, bármilyen következményeknek legyen is a hordozója. A kormányokat és kormányzati elméleteket eredményeik alapján kell megítélnünk. Ha a zsidó bolsevisták olyan rendszert teremtettek volna, mely a népet boldogabbá, szabadabbá és gazdagabbá tenné a más kormányzati rendszerek alatt élő népeknél, akkor megbocsátható lenne, ha utánozni próbálnók őket. De Oroszországban a szakszervezeteket megsemmisítették, a vallást kigúnyolták, a szabadságot megtagadták és a szovjetek zsarnok akaratát kérlelhetetlenül rákényszerítették mindenkire. Terrorral kormányoznak. Aki mást mer gondolni, mint a szovjet-kormány, azt azonnal kivégeztetik, vagy bebörtönzik. Minden jelentés szerint, melyet Oroszországból kapunk, beigazolódik, hogy betegebb és kétségbeesettebb ország nem létezett még soha. Ezt az állapotot kívánják számunkra importálni túlzó politikusaink? A történelemmel és politikával foglalkozóknak: kommunizmus, anarchia és proletárdiktatúra csak szavak, melyek nem jelentenek semmit. Üres szavaik, politikai vagy tömegmozgalmak elnevezései. Ha meg is valósulnának ezek a szavak, még mindig hátra volna, hogy egy állandó kormányzási rendszert is találjanak fel hozzájuk. Kénytelenek vagyunk elhinni, hogy a bolsevista vezérek tovább látnak az orruknál. Kétségkívül vannak köztük olyanok, akik az intelligencia magas fokán állnak, bár erkölcsi színvonaluk mindig alacsony. Rendszerüket tehát bizonnyal a legnagyobb részletességgel kidolgozták. A dolgok természeténél fogva a kommunizmus nem képezheti vágyaiknak és álmaiknak végső beteljesülését. Jobban tudják talán, mint a legkonzervatívabb öreg Tory, hogy a kommunizmus sohasem lehet állandó kormányzási rendszer. És a bolsevizmus vezérei ezt a tudatukat Oroszországban tetteikkel is beismerték. A régi orosz nihilistáknak valaha kedvenc tárgyuk volt az anarchia. A vörösök programjáról azonban már letűnt és jelenleg még csak mint politikai álom sem létezik többé. Megmarad tehát a "Proletárdiktatúra" fogalma. Felesleges, hogy ennek értelme felett mélyen elmélkedjünk, mivel jelenleg Moszkvában ténykedik, pontosan láthatjuk, mit jelent, hogyan dolgozik és melyek az eredményei. Ezt a kormányformát, mely annyira kecsegtető a munkásra nézve és. annyira ellentétes az érdekeivel, néhány ember képviseli és vezeti, aki bitorolt hatalmával rabszolgasorsba kergette a munkásosztályt és ma már egész komolyan küzd a világhegemóniáért. Ezeknek a nagyratörőknek pedig 95 százalékuk zsidó! Igazságtalanság lenne, ha ebből azt következtetnők, hogy valamennyi zsidó bolsevista. De méltán mondhatjuk, hogy elérkezett az idő, amelyben minden ország jogosan kérdőre vonhatja zsidait, hogy milyen politikát szándékoznak folytatni az új és ijesztő veszedelemmel szemben. Egy óriási országot látunk magunk előtt. Gazdasági forrásai hatalmasak. Vagyona mérhetetlen. Ezt az országot ma néhány zsidó kormányozza és pedig olyan rendszerrel, melyről mindent el lehetne mondani, csak azt nem, hogy demokratikus... És ők mégis arra törekszenek, hogy a világot elárasszák undok tanaikkal. Nemcsak mi mondjuk, ők maguk dicsekszenek vele. Ma már ott tartunk, hogy minden országban megjelennek a bolsevizmus képviselői, zsidók és keresztények, akik kitűnő szervezettségben, lázasan dolgoznak. Angliában naponta láthatjuk propagandájuk eredményeit. A bolsevisták már nyíltan hirdetik minálunk, hogy szovjet-kormányt akarnak és lapjuk, a Daily Herald, leplezetlenül és túlzóan bolsevista irányban ír. A politizáló zsidó, aki nem vallása, de faja érdekében dolgozik, nagyon tevékeny. Rendkívüli agitációval mozdítja elő mindenütt a bolsevisták terveit. Úgy vélem tehát, elérkezett az ideje annak, hogy felszólítsuk azokat a zsidó honfitársainkat, akik nem osztják a bolsevisták nézeteit, valljanak végre színt nyíltan, őszintén. Az ilyen nemzetközi kérdések esetében, sok angliai zsidó megütközését fejezi ki, hogy vallásuk miatt gyanú terheli őket és másképp bánunk el velük, mint önmagunkkal. így szólnak: "Miért bánnak velünk másképp, mint a római katolikusokkal, a wesleyánusokkal, metodistákkal, az anglikánokkal, vagy bármely más felekezethez tartozókkal?" Idézem a Jewish Guardian 1920. március hó 26-iki számát: "A zsidóság vallás és nem nemzet. A zsidók a békekonferencián, mint vallási testület tagjai, követeltek maguknak nemzeti jogokat. És a zsidók, mint vallási testület tagjai, fognak a zsidóság felett őrködni." Ezeket a gyönyörű érzelmekből fakadó szavakat minden türelmes és derék angol magáévá fogja tenni. De azért talán mégis megkérdezhetnek, mit jelent az a mondat, hogy: "a zsidók a békekonferencián, mint vallási testület tagjai, követeltek maguknak nemzeti jogokat". A cikkíró ezzel valószínűleg azt akarta jelezni, hogy a békekonferencia nem azért követelt kivételes jogokat az oláh és lengyel zsidók számára, mert külön nemzetiséget alkotnak, hanem azért, mert külön valláshoz tartoznak. De később ugyanannak a cikknek egy érdekes részlete azt akarja bizonyítani, hogy van a zsidóságnak egy nagy csoportja, mely vallásától eltekintve, külön nemzetet óhajt alkotni: "Mi tehát a cionisták politikája? Az a politika nem akarja megfosztani nemzetiségétől a nyugati zsidóságot, ellenben a Kelet zsidóságának meg akarja szerezni az alkalmat arra, hogy a polgári érzelmek, melyeket eddig elfojtottak benne, szabadon fejlődhessenek".....Ha így áll a helyzet, négy kérdést szeretnék a cionistákhoz intézni: 1. Mennyiben módosul politikájuk a már létrejött és még létesítendő kisebbségi szerződések folytán és azon jogos óhaj folytán, hogy a szerződéseket becsületesen végrehajtsák? 2. Miképpen szándékoznak a cionista vezérek híveiket felvilágosítani, hogy a zsidó "nacionalizmus" Palesztinán kívül megtévesztő fogalom, melynek nincs gyökere a jelenben, igazolása a múltban és kilátása a jövőben? 3. Beleegyeznek-e a cionisták, hogy más fajú és vallású palesztinai lakosok megosszák a zsidókkal a Palesztinához valló tartozás érzését? 4. Miképp gondolják biztosítani azoknak a zsidóknak a közreműködését, - kiknek nevében ezeket írjuk - és akik a cionista elvektől függetlenül örömmel vennének részt Palesztina helyreállításának munkájában?"
Világos tehát, hogy létezik egy nagy és hatalmas zsidó tábor, mely éppúgy ragaszkodik nemzeti jellegéhez, mint vallásához. Ezek után a vita tehát csak akörül a kérdés körül forog, vájjon: a zsidók mint külön faj dolgoznak-e, vagy csupán mint egy vallásfelekezet tagjai?
"Sohase lepleztük azt a - sok helyen nagyon népszerűtlen - meggyőződésünket, hogy a cionizmus, azoknak az antiszemitáknak a malmára hajtja a vizet, akik azt állítják, hogy a zsidók két nemzetiségűek. Szerencsétlen és logikátlan lenne, ha összetévesztenők Leon Simon filozófiai nacionalizmusát, - melyet egyik legújabb művében fejteget, - azzal a közönséges nemzeti fogalommal, melyet rá lehet fogni egy politikai állam valamennyi lakosára. Mindig azt állítottuk, hogy bölcsebb lenne ezt az elnevezést elkerülni és állítottuk, hogy azoknak a zsidó vezéreknek, akik irigylik a nem-cionista zsidók jó hírnevét, vigyázniok kellene, hogy gondosan meg-különböztessék ennek a szónak kétféle értelmezését."
Annak a vádnak, hogy a zsidók nemzetet alkotnak, valamint León Simon cáfoló kísérleteinek Írott elismerése ez. A Jewish Guardian hiába lép fel a váddal szemben, bátran és őszintén hiába igyekszik bizonyítani, hogy a zsidóság nem: egyéb vallási felekezetnél, a tények, sajnos, magának a lapnak a hasábjain bizonyítanak ellene.
Kérdem, mit jelent a kifejezés: "zsidó jogok"? Ha a zsidóság vallás, miért kell akkor annak jogaiért küzdeni, miután nincs ország, mely gátat vetne a vallás szabad gyakorlásának? Ebből tehát az következik, hogy a jogok politikai természetűek és mellettük munkában látjuk a zsidó nemzetet. Ha Lucien Wolf elfogadja a zsidóság köszönetét azért, hogy Versaillesban a zsidó jogokért küzdött, akkor Sir Herbert Sámuel bizonyára szintén mindent elkövet majd, hogy ugyanilyen köszönetre szerezzen érdemeket, amidőn Palesztinában a zsidó jogokért küzdeni fog. A Jewish Guardian cikkében folytatólagosan még a következő jelentőségteljes sorokat olvassuk: "A második üzenet Izrael Zangwill úrnak egy levele volt. Írása, szokása szerint, csípős és öntelt, de mint egyébkor, sok igazságot tartalmaz. A kisebbségek jogainak biztosítása próbaköve volt annak a jellegzetesen zsidó kívánságnak, mélyet: Népek Szövetségének neveznek. És az ember, aki a kisebbségek jogainak biztosítása mögött áll, nem más. mint maga Lucien Wolf." A "Nép-Szövetség" meghatározását a Jewish Guardian aláhúzta, mint jellegzetesen zsidó kívánságot. A Népek Szövetségének megalapítása, vajon vallásos, vagy politikai kérdés volt-e? Bizonyára nincs olyan szofisztikus okoskodás, amelynek alapján a Népek Szövetségét, mint vallási kérdést lehetne feltüntetni. Tehát tisztán politikai kérdésről van szó, melynek megalkotásánál ismét munkában látjuk a zsidó nemzetet.
Banketten ünnepelték Lucien Wolfot. Köszönetét, mellyel az elhangzott magasztalásokra válaszolt, így írják le:
Íme, ismét felbukkan előttünk a zsidó politikus és pedig abban a pillanatban, mikor a zsidó nemzetért dolgozik. Nincs ezen semmi gáncsolni való. Ha a zsidó politikusok és intenzív nacionalista zsidók összefognak, hogy fajrokonaiknak egész Európában jogokat és kiváltságokat biztosítsanak, ezzel csakis érdemeket szereznek a zsidók hálájára. De miután így áll a helyzet, a Jewish Guardian ne beszéljen többé olyan badarságokat, hogy a zsidóság tisztán vallás. Lehet, hogy a vallási kérdés az összességnek egy részlete, de mellette ott van a szívós, tevékeny politikai erő, mely minden országban a zsidóság javára dolgozik. És ezzel a megállapítással elérkeztünk ahhoz a ponthoz, mellyel kapcsolatban tisztázni akarjuk a helyzetet azokkal a zsidókkal, akik nem törődnek hitsorsosaik politikai és vallási törekvéseivel. Meg akarjuk tőlük tudni, miképp különböztethetjük meg a jó honpolgár zsidót a politizáló zsidótól, aki akár jó, akár rossz irányban küzd a zsidóság érdekeiért. Angliában sok zsidó visel felelősségteljes politikai hivatalt. Tudnunk kell tehát, ha a brit érdek valamikor ellentétbe kerülne az ő fajuk érdekeivel, elsősorban brit állampolgárok lesznek-e avagy zsidók? Miképp győződhetünk meg erről? Már eddig is rámutattam és a könyv még bővebben fogja bizonyítani, mily széles keretekben mozog a zsidók politikai tevékenysége. A jó szándékú zsidóknak tehát be kell látniok, hogy nem tűrhetjük tovább ezt a bizonytalanságot. Különösen most, mikor a világhangulat mind nyugtalanítóbb lesz. Lassankint kényszeríteni fog a helyzet, hogy a zsidóktól megtagadjunk minden politikai hivatalt, ha meg nem győznek bennünket arról, hogy jelenleg elfoglalt pozíciójukat nem az egész világon szétszórt zsidóság érdekében, hanem az ország és a birodalom érdekében fogják felhasználni. Láttuk a békekonferencián milyen meglepően sikeres tevékenységet fejtettek ki a zsidó delegátusok és ez a könyv be fogja bizonyítani, hogy ezt a tevékenységet ők kizárólagosan zsidó érdekek védelmére fordították. Mulatnunk kell Lucien Wolfnak állítása felett, hogy a "Munka Egyezmény", a Labour Convention bevezetésében leszögezett elv, mely megállapította a munkások jogait és biztosította számukra a Népek Szövetségének oltalmát, egyenrangú azzal az elvvel, mely a nemzeti kisebbségeknek hasonló természetű jogait megállapítja és biztosítja. Ha ezt az állítást elemezzük, látni fogjuk, hogy a zsidók, a kisebbségnek (t. i. a zsidóságnak) jogokat és előnyöket biztosító törekvésüket legjobban azzal a kijelentésükkel vélték palástolhatni, hogy: "elsősorban a munkásság jogait kell biztosítani és mindenekelőtt őket kell a Népek Szövetsége ezen lényegileg zsidó törekvés oltalma alá helyezni." Ezek után képzeljük el munkásainkat vagy bármely más ország munkásait a Népek Szövetségének oltalma alatt. A zsidó veszedelem tehát abban rejlik, hogy a zsidók, kik különböző országoknak polgárai és sok esetben magas politikai állásokat töltenek be, mindannyian a zsidó nemzet jogai érdekében dolgoznak. Ismét felmerül bennünk a kérdés, melyik oldalon verné latba súlyát egy befolyásos zsidó, ha választania kellene az ország érdekei közt, melynek polgára és a zsidó nemzet érdekei közt? A bizonytalanságot melyet ez a kérdés felidéz, legkevésbé sem csökkenti a zsidó bolsevista kormány, sem pedig a párisi konferencián kifejezett zsidó nemzeti tevékenység emléke. Ha antiszemitának neveznek el, mert erre a félelmetes politikára felhívtam a figyelmet és kifejeztem a gyanút, amelyben sok honfitársam osztozik velem, azt hiszem - el kell fogadnom az elnevezést. De mindaddig, amíg ezek a kétes polgártársak az ország érdekeit fenyegetik, kötelességemnek tartom, hogy a veszélyt jelezzem.
Morning Post 1920. augusztus havában.
1919 november 5-én Winston Churchill az angol alsóházban érdekesen számolt be az orosz forradalomról. Szavait Ludendorff könyvének idézetével kezdte: "Kormányunk nagy felelősséget vállalt, mikor Lenint Oroszországba küldte, habár utazása katonai szempontból igazolható volt. Oroszországot le kellett győznünk, kormányunknak azonban ügyelnie kellett, hogy az oroszokkal együtt ne bukjunk el mi is." Ennyit mond Ludendorff. Lássuk, mit mond Churchill ennek a kijelentésnek az értelméről:
"Lenint a németek küldték Oroszországba, éppen úgy, mintha egy tífusz- vagy kolerabacilusokat tartalmazó üvegcsét küldenénk, hogy beleöntsék egy nagy város ivóvizébe. A járvány bámulatos gyorsasággal terjedt. Alig érkezett meg Lenin, kezének intésére innen is, onnan is gyanús egyének sereglettek köréje, kik New-Yorkban, Glasgowban, Bernben és más országokban bujkáltak. Így gyűjtötte össze egy félelmetes szektának, - a világ legfélelmetesebb szektájának vezérszellemeit, amelynek feje és főpapja ő maga volt. Ezekkel a szellemekkel környezve démoni ügyességgel kezdte meg munkáját, hogy darabokra tépjen minden intézményt, melytől az orosz állami rend függött. Tönkretette Oroszországot. Oroszországnak tönkre kellett mennie. Porig alázta."
Churchill: "Oroszország nemzeti életét teljesen elpusztították és eldobáltatták véle áldozatainak gyümölcsét. Azóta hosszú belső terrorra van kárhoztatva és éhínség fenyegeti. Szenvedései túlszárnyalják a jelen kor minden szenvedését és Oroszország a nagy nemzetek sorából töröltetett." - Ezek után vizsgáljuk meg gondosan ennek a sötét harcnak szinte rettentő részleteit. Mit jelent mindez? Elsősorban jelenti, hogy a német császári kormány Oroszország elpusztításaira egy olyan szervezetet használt fel, mely: "a világ legfélelmetesebb szektája." Másodszor, jelenti, - Ludendorff könyve szerint is, - mit kockáztatott a német kormány és "milyen nagy felelősséget vett magára", mikor ezt a rejtelmes hatalmat szabadjára engedte. Harmadszor, - Ludendorff is sejteti, hogy a német kormány olyan ügyetlenül kezelte a felszabadult hatalmat, hogy az őt magát is elsodorta. Negyedszer pedig, - Churchill szavait idézve jelenti, hogy: a szekta nem volt kizárólagosan német vagy orosz. Vezér szellemeit Lenin New-Yorkból, Glasgowból, Bernből és más országokból vonzotta magához. A hatalom tehát Németországon kívül állt és kívül állt Oroszországon is, mert - világhatalom volt! Elég erős arra, hogy Oroszországot tönkre tegye, sőt, - ha Ludendorff szavait helyesen értelmezzük, - elég erős volt arra is, hogy megbuktassa a német császári kormányt és a Hohenzollern dinasztiát. Kérdjük, mi volt hát ez a hatalom? Mielőtt válaszolnánk, idézzük meg egy régen meghalt író könyvét Abbé Barruel & XVIII. század végén írta meg: A jakobinizmus memoárjait. Az angol fordítás 1797-98-ban látott napvilágot. Emlékiratában az Abbé, titkos társaságok szédítő útvesztőjén át kutatja a francia forradalom eredetét és megmutatja azokat, akik francia és német szabadkőművesek vagy álszabadkőművesek képében közös terv szerint dolgoztak. Állítása szerint, az Illuminátusok rendje a forradalmárok testvérszektája volt, melyet Weisshaupt, a hírhedt "Spartacus" 1776-ban, Bajorországban alapított. És miután; ennek a szervezetnek és más hasonló szervezeteknek sötét munkálkodását leírja, a következő emlékezetes szavakkal óvja olvasóit: "Önök azt hitték, hogy a forradalom befejeződött Franciaországban. Pedig a francia forradalom a jakobinusok egy szörnyű és félelmetes szektájának csakis első kísérlete volt. A szekta elhatározása szerint tehát önök annak a nagy, általános forradalomnak, amely egykor feldönti majd az összes trónokat, megsemmisíti az oltárokat, eltörli a tulajdont és törvény és társadalom feloszlásával fog végződni, csupán első állomására érkeztek." A maga idejében Abbé Barruel könyve nagy feltűnést keltett. Ügy Európában, mint Amerikában heves vitákat támasztott, amelyek azóta úgyszólván feledésbe mentek. Azok között, akik Barruelnek válaszolni igyekeztek, ott volt Jean Joseph Mounier is, a forradalmi nemzetgyűlés egykori elnöke. Mounier azok közé az alkotmányos liberálisok közé tartozott, akik mindenkor arra vannak kárhoztatva, hogy a forradalmak kezdetén vezérszerepet vigyenek és végül a forradalmak rászedettjei legyenek. Mounier Barruelhez intézett válaszában /* Influence of the Philosophers, Free-Masons and Illuminans of the Revolution in France (1801)./ utalt az, abbénak arra a megjegyzésére, hogy az Illuminátusokat 1787-ben feloszlatták. "Hogyan lehetséges tehát, - kérdezi Mounier, - hogy mégis ők idézték volna elő a francia forradalmat, amely 1789-ben kezdődött? Igaz, hogy azt tartják róluk, titokban tovább működtek, de ez a feltevés nem valószínű... Azok, akik azt állítják, hogy az illuminátusok rendje még létezik, ne akarják erről meggyőzni a németeket, miután ők szemtanúi az alapítók jelenlegi magatartásának. Ha hitelt adunk Dr. Robinson és Barruel írásainak, - akkor Weisshaupt eszméje a villamosság sebességével terjedt volna." Erre az idézetre éles és drámai világítást vet az idő. 1801-ben nem akadt olyan német, aki elhitte volna, hogy, mint titkos társaság még léteznek Spartacus követői. 1918-ban pedig hirtelen előbújnak a homályból és forradalmat kísérelnek meg Berlinben. 1801-ben bolondságszámba ment elhinni, hogy egy titkos társaság, egy "félelmetes szekta" - "a villamosság sebességével" átterjedhet Németországból Franciaországba. 1919-ben pedig már azt mondja Churchill, hogy a forradalmat úgy vitték át Németországból Oroszországba, mintha egyi kis üvegcsében tífusz- vagy kolerabacilus - kultúrákat vittek volna oda. Barruelnek igazat adott az idő! És a következőkben be fogjuk bizonyítani, hogy állításait a modern történelmi kutatások is támogatják. A francia forradalmat éppen úgy, mint az orosz forradalmat, egy félelmetes szekta: "a világ legfélelmetesebb szektája" idézte elő. Ennek a megállapításnak igazolását egyelőre felfüggesztjük. Csakis azt iktatjuk ide, amire ez a könyv felelni akar. Mi az a "félelmetes szekta", amelyről Barruel már a XVIII. században megemlékezett és amelyről Churchill a XX. században beszél? Ugyanaz lenne most, mint ami volt akkor? Felette nyugtalanító ez a kérdés - és Anglia, - a kereszténység - sőt a kereszténységre alapított civilizáció biztonsága függhet a felelettől. "Ami a legfélelmetesebb", - mondja lord Acton a francia forradalomról írt tanulmányában, - "az nem a felvert zsivaj, hanem maga a terv. Tűzön és füstön keresztül- észrevehetjük a számító szervezkedést. A rendezők gondosan elrejtőznek az álarc mögé, de jelenlétükben kezdettől fogva nem kételkedhetünk." Mi volt ez a számító szervezkedés? Lord Acton túlságosan elmerül az alkotmányosság gondolatában és nem válaszol erre. Vajon az a lidérctűz, melyet valamennyi Whig történetíró lázasan hajszolt a szörnyű idők ingó posványai és kísérteties árnyai közt, véletlenül ugyanaz a "félelmetes szekta" volt-e, mint az, amelyet a német császár rászabadított Oroszországra? Mrs. Webster a francia forradalomról írt gyönyörű könyvében néhány választ ad erre a kérdésre. Felidézi emlékezetünkbe az Illuminátusok "félelmetes szektáját", melyet 1776-ban a "Spartacus" Weisshaupt alapított és felveti a kérdést, lehetséges-e, hogy a modern német spartakisták puszta véletlenségből vették át a XVIII. századbeli elődjüknek álnevét? De ezt később fogjuk megvizsgálni. Mrs. Webster továbbá arra is utal, hogy Kropotkin herceg állítása szerint az internacionálé egyenes leszármazottja az 1793-ban alapított "Enragés" szektának és az 1795-ik év egyéb titkos társaságainak. Ezt a kérdést is később fogjuk tanulmányozni. Mrs. Webster mindezt mintegy visszagondolásában említi fel, kétségtelenül a szörnyű események benyomása alatt, amelyek akkor játszódtak le, amikor könyvét befejezte. Könyvében túlnyomóan az Orleansisták összeesküvésével foglalkozik, melynek kétségtelenül nagy része volt az akkori eseményekben! Az Orleansi herceg gyáva kéjenc volt. Jellemét tanulmányozva a komoly történetírók nevetnek a feltevésen, hogy a herceg egy olyan arányú összeesküvés szervezésére képes lett volna. De hát akkor hogyan lehetett mégis "Philipp Égalité" neve csatakiáltása annak a "félelmetes szektának", mely a forradalmat előidézte? Egyelőre ismét függőben tartjuk a feleletet. Mrs. Webster könyvében a porosz összeesküvésnek is lényeges helyet juttat. Az Összeesküvést Nagy Frigyes szervezte és utódja folytatta, hogy Franciaországot elpusztítsa. Nem szenved többé kétséget: Poroszországnak része volt a francia forradalomban. "Anacharsis" Clootz, a szörnyű porosz és Efraim, a szörnyű német zsidó voltak valószínűleg a Hohenzollern-ház ügynökei. Vajon ők is tagjai lennének-e a "félelmetes szektának"? És a többiek, a sötét összeesküvők, kik a braunschweigi herceget akarták a trónra emelni? Meglátjuk később. A "félelmetes szektában" angol befolyások is dolgoztak. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy. angol arany segítette finanszírozni a francia forradalmat. De bizonyos az is, - Mrs. Webster állítása szerint, - hogy az az arany nem Pitt aranya volt. III. György kormányának keze ebben az összeesküvésben nem játszott közre. Franciaországba, angol forradalmár klubok küldtek segítséget. De hát milyen érdekük volt a Bourbon ház bukásában? Ők is hozzátartoztak a "félelmetes szektához"? Ha. bajorok, poroszok, franciák és angolok; mind egy és ugyanazon összeesküvésen munkálkodtak, ugyanahhoz a szervezethez tartoztak - akkor a "félelmetes szekta" nem lehetett kizárólagosan francia származású, hanem - internacionálisnak kellett lennie! Feltételezhetjük-e tehát, hogy már a XVIII. században létezett egy "Internacionálé", amely az egyház és az állam megsemmisítését tűzte ki céljául? A francia klerikális és francia royalista habozás nélkül mindjárt azt fogja felelni: bizonyára létezett a szabadkőművesség! Ezt a feleletet mulattatónak találja az angol, mert angol szabadkőműveseinkről senki se hihetné el, hogy forradalmi szándékaik vannak. De van különféle szabadkőművesség a világon. És a szabadkőművesség legnagyobb veszélye abban rejlik, hogy szervezetében minden titkos társaság, melynek célja a forradalom, olyan álarcot talál, mely szinte a felismerhetetlenségig elleplezi. Mint később látni fogjuk, maguk a szabadkőművesek bevallják, hogy a vakolókanalat tőrnek is használták, és hogy a kocka bombákat is takart. Idézzünk meg egy tanút, aki ebben a tekintetben nem fog hazudni. Louis Blanc maga is forradalmár volt és a francia forradalom történetét azért írta meg, hogy dicsőítse.
Lássuk hát, mit mond erről a kérdésről? Miután emlékezteti olvasóit, hogy a három forradalmi szó: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség - a szabadkőművességnek van ajánlva, így folytatja:
Ez a tanúságtétel, amint látni fogjuk, nem áll elszigetelten. Többek között az az érdeme is megvan, hogy sok mindent megmagyaráz, ami különben megmagyarázhatatlan. Mert bizonyos, hogy Franciaországban a központi szabadkőműves páholynak és a Nagy Oriensnek, de ugyanekkor a templáriusoknak is, az Orleansi herceg volt a nagymestere; míg Nagy Frigyes egy világszerte elterjedt szabadkőműves rendnek, a braunschweigi herceg pedig a német szabadkőműveseknek volt a nagymestere.
Hogy ezek a nagymesterek irányítói, vagy csak eszközei voltak-e a "félelmetes szektának", olyan kérdés ez, mely szintén válaszra vár. Egyelőre vizsgáljuk tüzetesebben Louis Blanc tanúbizonyságát.
Az előbbi fejezetben meggyőződhettünk róla, hogy úgy Abbé Barruel, mint Mrs. Webster az Illuminátusok szektáját tartotta a francia forradalom előidézőjének. Sőt Mrs. Webster még ennél is tovább megy és a "Spartacus" Weisshauptot, a világforradalom feltalálójának nevezi. Ha Barruett gondosan tanulmányozzuk, látni fogjuk, hogy az "Illuminátusok" szektája csak egyike volt a sok szektának, mely ugyanazért a célért ugyanazokkal az eszközökkel dolgozott. Fontosságot és érdekességet főleg az ad neki, hogy sok mindent tudunk felőle. A bajor választófejedelem fölfedezte és kiadta az illuminátusok levéltárát. Azóta úgy tanulmányozhatjuk őket, mint egy üvegbúrába zárt méhkast. Ez a tanulmány könnyen veszedelmessé válhat, miután sok mindent megtudtunk róluk és ezért esetleg túlzottan fontos szerepet tulajdonítunk nekik a forradalmi szereplők rangsorozatában. Elvitathatatlan, hogy ez a "félelmetes szekta" közreműködött a francia forradalomban, de mivel nem az egyedüli szekta volt, kérdéses, hogy a főszekta volt-e a sok között? Ha kutatásunkat, mely ígérettel és csábítással csalogat, tovább folytatjuk, úgy ráeszmélünk, hogy zsákutcába vezet és a végét fal zárja el. Sok mindent tudunk Weisshaupt Ádámról. Tudjuk, hogy 1748-ban született: 28 éves korában jogi tanár volt a bajorországi Ingolstadt egyetemén és fiatal kora dacára már megelőzőleg nagy vonalakban kidolgozta volt filozófiai rendszerét. Egy dolgot azonban nem tudunk róla. Saját esze szerint dolgozta-e ki rendszerét, vagy valamely más, ismeretlen tanár sugallta-e neki? Mellesleg megjegyezve, Weisshaupt egészen haszontalan ember volt. Felfedezett levelezése között van egy levélsorozat, melyet különböző beavatottakhoz intézett. Segítségért könyörög. Kéri őket, találnának módot, hogy sógornőjének tőle születendő gyermeke megsemmisüljön, mielőtt születése szégyent hozna rá. Ilyen vallomás után jogosan kételkedhetünk abban, hogy rendszerében vallott filozófiája cselekvésének igazi indító oka volt-e? Felesleges, hogy filozófiájával kimerítően foglalkozzunk. Ugyanazok a közismert téves tanok és bizonyítatlan állítások sorakoznak fel benne, melyeket. rövid idővel azelőtt mór Rousseau is összegyűjtött és amelyeket részben a történetírók, részben a tudósok régen megcáfoltak. Az ember eredeti tökéletességében, a természettől kapta a szabadság és egyenlőség eredendő jogát. A magántulajdon megsemmisítette az egyenlőséget. A kormányok és vallások megsemmisítették a szabadságot. Hogy tehát az embert eredeti jogaiba visszahelyezhessük, meg kell semmisítenünk minden vallást, minden polgári társadalmat és minden magántulajdont Ezt elérhetjük titkos szervezkedés útján. "Igen," jósolja Weisshaupt, ha fejedelmek és nemzetek el fognak tűnni a föld színéről. És eljön az az idő, mikor az ember nem ismer el más törvényt, mint a természet nagy könyvét. Ez a forradalom titkos szervezeteink munkája lesz és ebben rejlik egyik nagy misztériumunk." Csak futólag jegyzem meg, hogy szervezeteket említve a többesszámot használja, mintha tudomása lenne róla, hogy mások is dolgoznak olyan alagutakon, mint amilyeneket ő és társai annyi szorgalommal ásnak. Ingoldstadti tanítványai között kezdte meg munkáját azon általános elv alapján, hogy: "rendemnek minden osztálya előkészítő foka a következő osztálynak". Elsőnek a "besúgók" osztályát szervezte meg, melynek az volt a feladata, hogy tagokat toborozzon. De ezekét az új tagokat csak akkor avatta be a szervezete titkaiba, amikor már bebizonyították hűségüket és annyira belekapcsolódtak, hogy nem volt többé számukra visszavonulás. Céljainak megvalósításaira vonatkozó terveit, melyekről szinte azt hihetnők, hogy a "félelmetes szektával" állunk szemben, következő sorai árulják el: "... ha célunk az általános forradalom, akkor társaságunk valamennyi tagjának, akik egymást támogatva ezt a célt tartják szem előtt, módot kell találniok arra, hogy láthatatlanul, az erőszak látszata nélkül uralkodjanak, nemcsak egyes államok magasabb társadalmi osztályai felett, de minden osztály, minden nemzet, minden vallás tagjai felett és mialatt ugyanazt a szellemet öntik valamennyiükbe, csendben, de a lehető legnagyobb tevékenységgel ugyanegy pont felé irányítsák az egész föld lakóit" Weisshaupt bámulatos türelemmel és ravaszsággal dolgozta ki titkos társaságának rendszerét. Ez a rendszer nagyjából hasonlít a szabadkőművességhez. Négy osztályra oszlik és minden osztálynak hat foka van. Weisshaupt hamis ürügyekkel fiatalembereket csalt maga köré és rövid idő alatt Bajorországban és Németország egyéb részeiben, szervezett, nagy hatalomra tett szert. Ezután nagy szerencse érte Weisshauptot. Két olyan tanítványt sikerült megnyernie, akik már dolgoztak a szabadkőművességben, névszerint: Cato Zwack és a hannoveri báró, Philo Knigge. És ezzel a két emberrel tervezte ki azután a szabadkőműves páholyok 41 illuminátusát. Nagyon érdekesek Weisshaupt arra vonatkozó utasításai, miképp kell - kesztyűs kézzel - elszédíteni a szabadkőművességet: "A titkos szervezetek minden nagyobb városban; mely kerületükben van - a rendes három fok részére - páholyokat fognak alapítani és rábírják a jóhírnevű, tisztességes és jómódú férfialkat, vétessék fel magukat a páholyba. Ezeket az embereket meg kelt nyerni. Szabadkőművesekké kell őket avatni még abban az esetben is, ha az illuminizmust és végcéljait nem szolgálnák." Weisshaupt rendszerét várakozáson felüli siker kísérte. Beavatottjai rövid idő múlva láthatatlanul kormányozni kezdték egész Németországban a páholyok zömét. A legnagyobb szerencse azonban Weisshauptot a szabadkőművesek világkongresszusán érte, melyet 1782-ben Wilhelmshafenban tartottak. Ezen a kongresszuson Philo Knigge működött és örömmel jelentette mesterének: "Mindnyájan el voltak ragadtatva az Epope és Regent fokozatoktól. Ezekbe a fokokba tömegesen vettük fel a szabadkőműveseket." Az összeesküvés központja Frankfurt volt. Innen terjedt szét minden irányba. Megmételyezte a délnémet államokat, Poroszországot, Ausztriát, Hollandiát. Megbízható ügynökeit kiküldte Londonba, hogy "ravaszul illuminálják az angolokat." Néhány német udvar ekkor már teljesen az illuminátusok kezében volt. Tekintélyük nőttőn-nőtt. A siker tetőfokán azonban nagy csapás érte Weisshauptot. A bajor választófejedelem rárontott, írott és szóbeli tanúbizonyságot szerzett ellene, amely Németországot rémülettel töltötte el és a szektát zavarba hozta. Weisshaupt megugrott. Szervezete azonban tovább folytatta működését és rövidesen látni fogjuk, hogy ügynökei és megszökött hívei miként siettették Franciaországban annak a forradalomnak a kitörését, amelyet nem sikerült Németországban felidézniök. Azt mondtuk, hogy az illuminátusok tanulmányozása zsákutcába vezet. Valóban eljutunk Adam Weisshauptig, de eredetüket tovább nem tudjuk kutatni. Azonban a zsákutcából sikátor vezet a szabadkőművesség és forradalom országútjára, vagyis inkább alagútjaiba.
Ezt az összefüggést világosan szemlélhetjük Mirabeau berlini látogatásaiban. Mikor Mirabeau visszatért Berlinből, rajongott a zsidókért és az illuminátusokért. A zsidókat illető rajongásáról később fogunk beszélni. Az illuminátusok iránti bámulata azonnal meghozta gyümölcsét. Mirabeau rávette a "Spartacus" Weisshaupt tanítványát és utódját, Amielius Bode-t. hogy illuminálja a francia szabadkőműves páholyokat. Nem szenved kétséget, hogy ebben az időbeni a francia szabadkőművesség nagyon veszedelmes és felforgató irányba indult. Franciaországot ekkoriban tényleg átszőtte a szabadkőműves jellegű titkos társaságok egész hálója és a valóságban mindezeknek a páholyoknak a tagjai jakobinusok voltak.
Barruel beszéli el könyvében,, hogy miként foganatosították Lilleben ezeket a parancsokat. A városban elszállásolt La Sarre ezred tisztjeit, akik nagyrészt szabadkőművesek voltak, felhívták, hogy találkozzanak a Nagy Oriens kiküldöttjével, egy Sinetti nevű tüzértiszttel. Sinetti hatásos beszédben adta elő, hogy a világ- felszabadulása előtt áll, hogy a királyoknak nevezett zsarnokokat meg fogják buktatni, és hogy a vallás és a királyok helyét világosság, szabadság és egyenlőség fogja elfoglalni. A tisztek jó szabadkőművesek voltak, de egyben királyuknak hű alattvalói. Úgy tekintették ezt az üzenetet, mintha félig kellemetlen tréfa, félig megfoghatatlan incidens lenne, melyet legjobb mielőbb elfeledni. De mivel szabadkőműves esküjük megkötötte őket, nem tettek róla jelentést a főhadiszálláson. És míg a Nagy Oriens ílymódon szervezte Franciaországban a nagy forradalmat, azalatt más titkos páholyok is kivették részüket a mozgalomból. Parisban a Coq Hérán páholy volt a propaganda fészke. Mesterei La Rochefoucaud herceg, Gondor-cet és Sieyés voltak. A páholyok 1790-ben 20 millió font, vagyis 900.000 angol font felett rendelkeztek, ami abban az időben óriási összeg volt. Barruel feljegyzi a főelvet, melyre a forradalom reményét alapították: "ínség és meggyőzés, - ez az a két erő, mely az embereket tettekre bírja. Támassz ínséget, kormányozd a véleményeket és felboríthatsz minden meglévő rendszert, bármilyen szervezett is legyen az." Barruel ezt az idézetét dr. Girtannertól veszi át, akiről azt mondja, hogy Parisban alkalma volt belemélyedni a francia forradalmár szabadkőművesség titkaiba. Követte-e a rend ezt az elvet? Mindenki tudja, hogy a párisi forradalomnak egyik fő indító oka a kenyérhiány volt. Ezt a kenyérhiányt rendszeresen a rossz termésnek tulajdonították. Mrs. Webster azonban sok olyan szavahihető forrást idéz, mely azt igazolja, hogy a kenyérhiányt bizonyos egyének szántszándékosan fokozták azáltal, hogy összevásárolták és visszatartották a gabonát, Mrs. Webster szerint ezek ajz emberek az Orleansi hercegnek és annak az összeesküvésnek voltak az ügynökei, melyet az orleanisták összeesküvésének neveztek. "Montjoie állítja, - mondja Mrs. Webster, - hogy az Orleansi herceg ügynökei összevásárolták a gabonát és vagy kiküldték az országból vagy elrejtették, hogy a népet lázadásba kergessék. Ezt a vádat számtalan kortársa támogatja, beleértve a demokrata Fantin des Odoardst, Mouniert, kinek becsületéhez nem fér kétség, a liberális Malouei, Ferriérest és végül Madame de la Tour de Pint. Beaulieu, a legmegbízhatóbb kortársak egyike azonban azt állítja: az orleanisták képtelenek lettek volna, hogy ílymódon idézzenek elő éhínséget. Céljukat úgy érték el, hogy a közvéleményt felizgatták a monopóliumok tulajdonosai ellen és ezáltal bírták rá a népet, hogy kifossza a magtárakat. A fosztogatás következtében a parasztok és gabonakereskedők attól tartottak, hogy útközben megsemmisíthetnék a készleteiket. Ezért rejtegetni kezdték azokat és mesterségesen így idézték elő az ínséget" Tanúbizonyság ez, mely Girtanner állítását valószínűvé teszi. Mert hiszen azt mondja, hogy a titkos társaságok tervezték az ínség előidézését, A kortársak meg voltak győződve, hogy az ínséget mesterségesen teremtették. De ők ezt nem a titkos társaságoknak tulajdonították, melyekről semmit sem tudtak, hanem egyenesen az Orleansi hersegnek.. A francia forradalom másik gazdasági okát: a kereskedelem pangását és a munkanélküliséget, már az úgynevezett Eden-szerződés idézte elő, az a kereskedelmi szerződés, mely Franciaországra nézve oly hátrányos volt, hogy a kortársak megkötését vesztegetésnek, vagy árulásnak tulajdonították. Girtanner állítása itt ismét oly világítást vet az eseményekre, hogy érdemes azokat tüzetesen megvizsgálni. Bebizonyított tény, hogy a forradalmat megelőző gazdasági válság, - ha nem is egészen mesterségesen idézték elő, - mindenesetre mesterséges okoknál fogva élesedett ki. Ezek a mesterséges okok, - bár nem bizonyos, de lehetséges, sőt valószínű, - eszközei voltak az összeesküvésnek, amely forradalmat akart előidézni. Térjünk azonban vissza a tárgyhoz. Az "Arriére Logeok" közt, - melyek "árnyékos szentélyei"-ben a forradalmat tervezték, - meg kell neveznünk az "Amis Réunies" és a Philaléthes páholyt. Az utóbbiba azok a filozófusok és irodalmi kontárok jártak, akik mindenkor könnyű zsákmányai saját hiúságuknak. Az előbbiben pedig olyan politikai fanatikusok jöttek össze, mint Condorcet, Brissot, Danton, Saint-Martin és Savaitette de Lange. Oda vitte be Mirabeau "Amelius" Bodet, de Busche bárót és az illuminátusok szektájának egyéb tagjait, kiknek révén "illumináltatni" akarta a francia szabadkőművességet. A francia szabadkőművesség azonban aligha szorult a németekre, mert az ő illuminálásukat már elvégezték a rokon-szellemek, ha nem az összeesküvők.
Ezekhez a gonosz és sortét alakokhoz tartozott a hírhedt "gróf Cagliostro", igazi nevén Balsaimo József is, aki a mágia, alchimia és a csalás minden nemét gyakorolta. Továbbá "Saint-Germain", kit manapság teozófusnak neveznénk és aki azzal dicsekedett, hogy már több inkarnációt átélt. Ez a csaló alapította meg Paris közeliében az Adamiták szektáját, melyben, - Barruel állítása szerint, - a két nem általános konkubinátusban élt. A szekta csakis alapítója számára, - aki akkor saját bevallása szerint már 130-ik évét élte, - tartott fenn egy hölgyet, mint magántulajdont. Nem feledkezhetünk meg a portugál zsidó Martinez Pasqualisról sem, aki a Cohen-rend alapítója volt, melynek programja a Cabala régi misztériumához kapcsolódott Pasqualis és követője Saint-Martin úgy dolgoztak Franciaországban, mint Weisshaupt Németországban. Csakugyan, minél jobban vizsgáljuk a XVIII. század titkos összeesküvéseinek hálózatát; annál valószínűbbnek látszik, hogy mindabból a közös sugalmazásból fakadtak, melyet akkor is, most is csak sejteni lehetett, de ismerni nem.
Névjegyzékük nyilvános és felsorolja mindazoknak a mélyen beavatott egyéneknek a nevét, akiket addig különböző páholyokban szórtak szét." (Barruel IV. 382. 1.). Ők lettek volna a forradalom; valóságos tervezői* vagy ök is csak bábok voltak, akik engedelmesen táncoltak egy láthatatlan kéz irányítása szerint? Sorsukból következtethetünk szerepükre. Majdnem mindannyian a guillotine alatt haltak meg és magukkal vitték sötét titkaikat, hogy örökre eltemessék azokat a közös sírgödrök oltott meszébe.
Világos, hogy a forradalmárok a szabadkőművesség leple alatt Franciaország bukásán dolgoztak. Tanulmányozzuk tehát tüzetesebben a szabadkőművességet. De nem annak angol értelemben vett szervezetét, hanem azt a szabadkőművességet, mely a világ különböző részeiben a politikai propagandával van összefüggésben. Általános az a felfogás, melynek Angliában némi alapja is van, hogy a szabadkőműves szertartások bizonyos ártatlan és barátságos, bár szimbolikus ceremóniákból állnak, melyeknek célja a szeretet, testvériség, hűség és becsületesség nemes kötelességeinek megerősítése mindazokban az emberekben, kik országuknak hű fiai és akik szívvel-lélekkel hiszik a kereszténység tanait. "Olyan magasra emelkedett a szabadkőművesség tekintélye" mondja a régi angol utasítás a beavatottakhoz - "hogy a rendnek minden korokban a királyok is tagjai voltak. Pártolták a misztériumokat; résztvettek a gyűléseken és nem restellték királyi jogarukat a vakolókanállal felcserélni." A brit alsóház 1799-ben és 1817-ben külön határozatban elismerte a szabadkőművesség dicséretes tulajdonságait és gondoskodott annak fennmaradásáról. Eddig minden jónak és szépnek látszik. A szabadkőművesség története azonban, habár Angliában a három fokozattal: a "tanonc", "legény" és a "mester" fokával kezdődik, korántsem végződik ott. Bizonyos kontinentális és amerikai páholyok titkos jelentéseiben, az "anya-nagypáholy" szellemétől olyannyira idegen és sötét mondatokra és szertartási formákra akadtunk, melyek titkos indító okokra utalnak, és ha egyáltalában jelentenek valamit, csakis rosszat jelenthetnek. Hogy ezek az egymást követő fokozatok a szabadkőművességben hierarchiát képeznek-e vagy sem, bajos meghatározni. Nem tudni, hogy az egyes fokok önálló társulatokat alkotnak-e, vagy az utánuk következő fokból kapják-a az utasításokat. Annyi azonban említésre érdemes, hogy minél magasabb a fok, annál titokzatosabbak és nyugtalanítóbbak a szertartásai. A szabadkőművességnek legalább 33 külön fokozata van, melyeknek mindegyike külön rítussal bír a rend állítólagos hagyományai alapján és mindegyik tökéletes titoktartásban vezeti tanácskozásait és szertartásait. Az, akit a legalsó fokon avatnak be a forradalmi szabadkőművességbe, csak ritkán, hallja, e kifejezéseket: szabadság, egyenlőség. Mikor azonban már megszokta e szavakat és megtanult hallgatni, akkor a Mester rangjára emelik. Akkor hallja először, hogy a Rendnek volt egy alapítója, akinek a halálát meg kell bosszulni. A következő fokokban, különösen a 9. fokozattól kezdve, annyira megszokja a bosszú gondolatát, hogy végre egészen a magáévá teszi. Minden Mestert két feladat elé állítanak. Az első feladat az, hogy keresse meg az elveszett szót, de csak később, egy magasabb fokon értesül róla, hogy ez az elveszett szó: Jehova, vagyis a természetes vallás. A második feladat: Hiram megbosszulásában rejlik, amire őt a Mester jelvénye állandóan emlékezteti. A jel: szúrást színlelő hüvelykujj. A 9. fokon (a kilencedik fok választott lovagja) még magasabb rendűvé lesz a szertartás. Albert Pike-nek Az Egyesült Államok déli igazságszolgáltatásának szertartás-könyve (Skót rítus) című műve szerint minden új felavatásnál az új beavatott és nyolcan a régi lovagok közül félreteszik ékszereiket és szabadkőműves ruháikat. Mindegyiket felfegyverezik karddal és tőrrel. Azután bevezetik őket egy sötét szobába, melynek padlóján magányos mécses ég. A mécses mellett falevelekből összehordott ágyon fekszik Abairam alvó alakja. "Ez a gyilkos!" - szól a szertartásmester. - "Szúrjatok bátran a fejébe és a szívébe és bosszuljátok meg a Mester halálát!" A felavatandó Abairamba szúr tőrével, mialatt egy hang kiáltja: "Nekum!" (héberül - bosszú). A szertartásmester ezután elválasztja kardjával a vérző fejet a törzstől, átadja a jelöltnek, aki azt jobb kezében tartva, visszatér a gyűlésterembe." A 9. fokozatban hagyják el a jóindulat és emberszeretet filozófiáját, melyet az alacsonyabb fokokon tanítottak és felcserélik a Tudatlanság, Zsarnokság és Fanatizmus megsemmisítésére való felszólítással Érdekes, hogy a 9. fokon és a következő fokokon héber nevek és vonatkozások csúsznak be a szertartásba. A 11. fok (a tizenegyedik fok magasztos lovagjai) szertartásából idézem a következő jellemző részleteket: "A tisztelendő mester: Testvéreim! Hajlandók vagytok Izrael kormányzóinak és a nemzedék fejedelmeinek kötelességeit azzal a feltett szándékkal magatokra venni, hogy a kötelességeket híven és pártatlanul fogjátok gyakorolni? Mindnyájan: Hajlandók vagyunk. A tisztelendő mester: írja meg tehát kancellárunk az okmányt, mellyel ezt a tizenkettőt kinevezzük királyi helytartóinkká, mindegyiket a saját tartományában, ahol annak rendje szerint engedelmesség jár nekik." A következő három fokozat szimbolikus szertartásai Salamon templomának újjáépítésével foglalkoznak. A nehezen érthető szertartásokat némileg megvilágítja a 15. foknak befejező katekizmusa (a Kelet, a Kard és sas lovagjai):
Kérdés: Mit jelképeznek a Szentház és a város falainak romjai?
K.: Mit jelent a páholy 70 lámpája?
Könnyen látható, hova céloz ez a katekizmus és szimbolizmus. Minél inkább halad a jelöli és minél jobban beavatják rendjének titkaiba és belső történetébe, annál jobban megszokja a szabadság eszméjét, mint a szabadkőműves élet- és gondolatvilág alapelvét; és megszokja azt a gondolatot is, hogy ha szükséges, fel kell áldoznia életét: "a letiport fajok érdekében és a szabad kormányzás védelmében". Nemesinek látszik az ilyen: ideál, de keressük az indító okot, mely mögötte rejtőzik. Említettük, hogy a "forradalmár szabadkőművességben" a szabadkőműves-mester egyik feladata, megtalálni az "elveszett szót". Mire a Mester eléri a 18. fokot, - a rózsakeresztes lovagok fokát, - megtanulja, hogy azon a napon veszett el Jehova neve, amelyiken isten Fia meghalt a kereszten.
A templárius lovagokat (27. fok) mindig az eretnek szertartások gyakorlásával vádolták. És úgy látszik, csakugyan bebizonyult, hogy felvételi szertartásukban megtagadják Krisztust és a keresztet. Lépésről-lépésre arra oktatják a mélyebb titkokba beavatottakat, hogy tagadják meg hitüket, de ne csak a kereszténységben ne higgyenek, hanem egyik kinyilatkoztatott vallásban sem. Tökéletesen materialistákat nevelnek belőlük. Így vetik el a jakobinusok forradalmi törvényének magvait. Mikor a jelöltet végre felveszik a 30. fokba és Kados lovagjává avatják, mikor szörnyű megpróbáltatások útján kipróbálták titoktartását és engedelmességét, csak akkor tudhatja meg, hogy immár nem Adoniram, vágy Hiram halálát kell megbosszulnia. A Kados-fok annak az emlékére létesült, hogy V. Kelemen pápa és Szép Fülöp felfüggesztették a templáriusok rendjét és megölték Nagy Mesterét, Jaques de Molait, akit Fülöp parancsára elevenen égettek el 1314. március 11-én. Itt már teljesen félrevetik az álarcot és nyíltan bevallják a vörös szabadkőművesség titkos céljait. A kereszténységnek azt a két nagy intézményét kell üldözni és megsemmisíteni, melyet V. Kelemen és Szép Fülöp képviselt, tehát: az Egyházat és az Államot. Idézzük Barruelt (II. köt 325. old.): "az a vallás, melyet meg kell semmisítenünk, hogy megtalálhassuk az elveszett szót, vagyis az igaz tant, - nem egyéb, mint Krisztus vallása, mely a szó szorosan vett értelmében ezen a kijelentésen alapul: a> szabadság és egyenlőség, melyet az oltár és trón teljes felborításával fogunk elnyerni." Miután képtelenek voltunk arra, hogy a magasabb fokok szertartásairól szavahihető tudósítást szerezzünk, befejezzük idézetünket néhány nagyon jellegzetes mondattal, melyet Kados lovagjainak katekizmusából veszünk: "Testvérem (a jelölt)! Csatlakozni kívánsz egy Rendhez, amely több mint 500 éve csendben titokban dolgozik ugyanegy céllal és eddig csak részleges eredménnyel... A Kados lovagjainak missziója, hogy egy nagy vétket megbosszuljanak ... Értsétek meg jól. Ez a fok nem olyan, mint a többi úgynevezett szabadkőművesség, mely nem jeleni semmit és nem vezet semmire... Amire most köteleztétek magatokat, az valóság. A valóság kötelességteljesítést igényei, áldozatot követel és veszélyeknek fog benneteket kitenni; értsétek meg: ez a Rend a népek ügyeivel foglalkozik és egykor hatalommá akar válni a világon." Az elmondottakban meggyőződhettünk először is arról, hogy a forradalom a társadalmi rendnek nem véletlen felfordulása; másodszor, hogy ezt a felfordulást valaminő titkos szervezet, egy "félelmetes szekta;" okozza; harmadszor, hogy ez a titkos szervezet a szabadkőművesség bizonyos alakulataiban és árnyékos szentélyeiben rejtőzik. Végül meggyőződtünk arról, hogy a szabadkőművességnek ezekben a felforgató alakulataiban vannak olyan szertartások, melyek a Kereszt gyűlöletére tanítanak és a jeruzsálemi templom tiszteletét célozzák és amelyek zsidó eredetre vallanak. Mikor eljutottunk idáig, felmerül az a kérdés: ha ezek a titkos társaságok forradalmakat sugalmaznak, kicsoda sugalmazza a titkos társaságokat? Mint a szabadkőművesség esetében, itt is óvakodnunk kell, nehogy indokolatlanul gyanút hárítsunk ártatlan emberekre. A szabadkőművesség felforgató rendjeiben; találunk ugyan kifejezetten zsidó szertartásokat, de ez még nem bizonyítja, hogy minden zsidó szabadkőműves, vagy felforgató. Ellenkezőleg a zsidók között sok a hazafias brit alattvaló és jó honpolgár. Ellenben állíthatjuk, - de ezt az állításunkat is meg fogjuk még vizsgálni, - hogy a zsidók között van egy titkos szekta, mely a szabadkőművesség álarca alatt a forradalomért dolgozik és felforgató politikai terveket forral. Szertartásairól azt is megjegyezhetjük, hogy - különösen a templáriusok szertartásai - héber eredetűek és a bosszút célozzák. És így mindebből kiviláglik, hogy a régi és elfogadott skót rítus, - miiként azt a vörös páholyok gyakorolják, - történeti összefüggésben van a templáriusok rendjével. Olyan nagy tekintély, mint Augustus Schlegel, is utal erre: "A templáriusok rendje volt az a híd, - mondja Schlegel ,.A filozófia története" című könyvében, - amelyen az ezoterikus szabadkőművesség összes misztériumai és Salamon templomának hagyományai átmentek a nyugatra* /* A templáriusok székháza közel volt azon helyhez, hol Salamon temploma állott. Innen van nevük is./ Ugyancsak a templáriusok kebeléből váltak ki az Albigensek, a Jakobinusok és a Carbonarok is. Úgy kerültek onnan elő, mint egy laboratóriumból,, melyben a pusztítás szelleme kovácsolja fegyvereit. Egy ilyen társaságnak nem lehet ténylegesen keresztény iránya, sem politikailag jogszerű alkotmánya. Ennek folytán nem is gyakorolhat jótékony befolyást az emberiségre." A templáriusok történetének kutatói között Comte le Couteulx de Canteleu a legkiválóbb. Titkos társaságokról és szektákról írt könyve** /** Les Sectes et Sociétée Secrétes, Politiques et Religieuses; essai sur leur histoire depuis les tempe les plus recoulés jusquá la Révolution Francaise (1863.)./ nemcsak legendákra és hagyományokra támaszkodik, hanem magára a templáriusok levéltárára is, mely javarészt a tulajdonában van. Könyvében Canteleu azt fejtegeti, hogy ez a keresztes rend félszázados palesztinai tartózkodása alatt szoros és sötét összeköttetést tartott fenn; a Gyilkosok Rendjével, vagyis a Hachichianusokkal - a keleti izmaeliták egyik ágával, melynek tagjai kétségkívül zsidók voltak, miután céljuk Salamon templomának fölépítése volt. - Ez a titkos társaság Jeruzsálem környékén ellepte a hegyeket és gyilkos rabló harcot folytatott a szaracénusok és a keresztes lovagok ellen. "A templáriusok, - írja Canteleu, - látván, hogy a jeruzsálemi királyság feloszlásnak indul, szövetkeztek és szerződésre léptek a gyilkosakkal. Bizonyosnak látszik, hogy Guílleaume de Montbard volt az, akit a Libanon egyik barlangjában a Hegy Remetéje először avatott be a szabadkőműves tanokba és ő adta tovább társainak, akiket kivétel nélkül beavatott a szabadkőművesség titkaiba." Annyi bizonyos, hogy mikor a templáriusok visszatértek Európába, azzal vádolták őket, hogy keresztényellenes és istenkáromló szertartásokat gyakorolnak. Két szabadkőműves író: A. Bothwell Gosse és L. J. Dickinson a szertartások leírásában, melyek a híres vizsgálat iratai között maradtak fenti, ráakadt annak a bizonyítékára, hogy a rend be volt avatva a szabadkőműves titkokba. "Valószínűnek látszik," - mondja a két író, - "hogy még a legszörnyűbb és legfurcsább vádaknak is volt alapjuk. De ezt az igazságot félreértették és kiforgatták olyan tanuk, akik tudatlanságból és tájékozatlanságból ferdítették el azoknak a szertartásoknak részleteit, mélyeket nem tudtak megérteni." A XIV. század elején Szép Fülöp francia király, V. Kelemen pápa többé-kevésbé vonakodó engedélyével, szétkergette a templáriusokat és a rend több vezérével együtt a híres Jacques de Molait is máglyán égettette el. Ugyanakkor kergette ki Fülöp a zsidókat Franciaországból. Valószínű tehát, - bár erre nincs kézzelfogható bizonyíték, - hogy a templáriusok és a zsidók egy célt szolgáltak. Annyi azonban mindenesetre bizonyos, hogy a templáriusok fennmaradtak, mint titkos szabadkőműves szervezet, és hogy szertartásaik gyűlölettel és bosszúval vannak eltelve az Egyház és Állam ellen. Jacques de Molai kivégzése a XIV. század első felének egyik sajnálatos, de immár messze eseménye, melyért manapság józan ember képtelen bosszút forralni. A Jacques de Molai kivégzése nyomán támadt bosszú azonban egészen mást jelent: szertartássá változtatták át Egyház és Király ellen. Ezt a szertartást végezték a francia forradalom előestéjén és mikor XVI. Lajos feje lehullott a guillotine alatt, ez nemcsak azt jelentette, hogy Szép Fülöp utódján megbosszultatott Jacques de Molai halála, hanem azt is, hogy egy száműzött rend és egy száműzött faj bosszút állt az Egyházon és Államon egyaránt. Ezek után vizsgáljuk meg az összefüggést a templáriusok rendje és a Régi és Elfogadott Skót Rítus közt, melyet a Nagy Oriensben és a Vörös szabadkőművesség páholyaiban gyakorolnak az egész földön. Mikor Szép Fülöp Franciaországban szétkergette a rendet, azt tanácsolta uralkodó társának, II. Eduárdnak, hogy kövesse példáját Angliában. II. Eduárd megfogadta a tanácsot és bár eljárásában sokkal enyhébb és halogatóbb volt, mint Franciaország királya, az ottani példa eredményeképp a lovagok közül sokan állítólag Skóciába menekültek. A hagyomány azt tartja, hogy a francia templáriusoknak egy kiváló csapata egyszerű kőműveseknek öltözötten partra szállt Mulli szigetén, hol a skót Mester fogadta a jövevényeket. Ezeknek a lovagoknak köszönhette Róbert Bruce, hogy megnyerte a bannockburni csatát És a lovagok később az ő segítségével alapították a híres Killwining páholyt, mely akkor úgy szertartásaiban, mint kormányzatában apostoli utódlást követelt. Mikor a jakobinizmus ügye Franciaországban menedéket talált, a skót szertartás visszakerült alapítói otthonába és a Nagy Oriens mint alkalmas szimbólumot elfogadta felforgató munkájához. A szertartások Németországba is eljutottak és Nagy Frigyes, aki oltalma alá vette az egész német szabadkőművességet, 1762-ben kiadta a szabadkőművesség nagy alkotmányát, melyet ugyanabban az évben Bordeauxban jóváhagytak. 1786-ban Nagy Frigyes új alkotmánya, melyet a régi és elfogadott skót rítusnak adott, hatalmát minden népnél egy tanácsra ruházta át. A francia képviselő 1761-ben egy Morain nevezetű állítólagos zsidó volt. Ezt az egyént a Királyi Titok Fenséges Hercegeinek Nagy Consistóriuma küldte ki, melynek tagja volt a Chartresi, - későbbi Orleansi herceg, aki a Consistórium világító fáklyáit később az új világba vitte. Lassan így szivárgott át Európába és Amerikába a szertartás, amely az izmaelitáktól és a libanon-hegyi "Gyilkosokétól vette eredetét. Ez tény, azonban mégis inkább csak sejteti, mint bizonyítja, hogy a zsidóság és a szabadkőművesség titkos szervezetei között összefüggés létezik. Van egy okmány, mély ezt a feltevést támogatja. Az okmány egy levél. Ezt a levelet 1806. augusztus 1-én Jean Battiste Simonini intézte Firenzéből Abbé Barruelhez, kinek szerencsét kívánt könyvéhez, melyet éppen akkor olvasott. Deschamipsi idézi a levelet "Les Sociétés Secrétes et la Société" című könyvében (III. kötet B) függelék). Ismeretes előttünk Barruel abbé Métnoirs of Jacobirdsm című könyvének . az a megállapítása, hogy a francia forradalmat javarészt bizonyos szabadkőművesi szervezetek idézték elő. Simonini közli az abbéval, hogy következtetései helyesek, de nem elég mélyrehatóak, mert hiszen a szabadkőművesség mögött a zsidóság áll. Ezután elmeséli, hogy a forradalom alatt" Piemontban tartózkodott és személyes biztonsága érdekében elhitette a zsidókkal, akik a forradalomban dolgoztak, hogy ő maga is zsidó eredetű. Rábeszélték, lépjen be a szabadkőművesek közé és amikor teljesen megnyerte bizalmukat, elmondták neki, hogy Maues és a Hegyek Remetéje zsidók voltak; hogy a szabadkőművesek és illuminátusok szektáit zsidók alapították; hogy minden keresztényellenes szekta tőlük ered és sok követőjük van az egyház kebelében is úgy Spanyolországban, mint. Itáliában, Elárulták neki, hogy a Bourbonok örökös ellenségeik; hogy uraivá lettek a keresztények vagyonának, melyet forradalmak felidézésére használnak; és végül, hogy fogadalmat tettek: 100 év múlva urai lesznek a világnak; megsemmisítenek minden más vallásfelekezetet; uralkodni fognak; a keresztény templomokból zsinagógákat csinálnak és rabszolgaságba fogják kergetni a keresztény népeket. Barruel, aki mindennek sejtelme nélkül írta volt meg a könyvét, nem tudta, mit cselekedjék a levéllel. Nem akart olyan állításokat nyilvánosságra hozni, melyeket bizonyítani nem tudott és így elhatározta, hogy egyházi feljebbvalóinak adja át a levelet, akiknek levéltárában az még ma is feltalálható. Előzőleg alomban rövid jegyzetekkel látták el, melyekben utalt arra, hogy a zsidók és a templáriusok Szép Fülöp kétoldalú üldözése folytán valószínűleg összefogtak és hihetőleg ez volt a szabadkőművesek Kados lovagrendjének eredete. M. Copin-Albancelli a "La Conjuration Juive Contre le Monde Chrétien" (1909.) című könyvében érdekes kísérletet tesz arra, hogy érvekkel pótolja a hiányzó adatokat. Bizonyítja, hogy a zsidókon kívül nincsen faj vagy érdekcsoport, mely képes lenne olyan állandó gyűlöletet sugallni Egyház és Állam ellen, mint amilyen a francia szabadkőművességben található. Továbbá bizonyítja, hogy a zsidóknak valamikor volt kormányuk, mely nem tűnt el nyomtalanul még szétszóródásuk után-sem. Állítja, hogy - bár maga a kormány a zsidó üldöztetések idején elmenekült - mint titkos szervezet még most is fennáll. - És Barruel, a szerző, hosszadalmas fejtegetések után eljut ahhoz a megállapításhoz, hogy a titkos hatalom, mely a szabadkőművesség mögött működik, nem egyéb, mint a zsidó nép titkos kormánya. (435. 1.) Nem akarjuk vizsgálni okoskodása logikáját, arra azonban rámutathatunk, hogy gondolatmenete nem egyszer homályos. Többek között meg kell jegyezni, hogy a szabadkőművesség a XVIII században úgy Angliában, mint Németországban kizárta a zsidókat; ámbár feltételezhető, hogy ez a kizárás nem terjedt ki a kontinentális szabadkőművesség valamennyi titkos rendjeire.
A zsidóság szerepe.
Láttuk, hogy M. Copin-Albancelli azt igyekszik bebizonyítani, hogy a forradalmár szabadkőművesség azonos a zsidók titkos kormányával. Ez az állítás magában foglalja azt a szörnyű vádat, hogy a zsidó fajnak oly titkos kormánya van, mely a keresztény nemzetek megsemmisítésén dolgozik. Ezt a kérdést Joseph Lémann abbé: l'Entrée des israélites dans la Societé francaise című rendkívül érdekes könyve mérsékelt és valószínűen igazságos szellemben tárgyalja. Meg kell jegyeznünk, hogy maga Lémann zsidó volt, aki miután felvette a keresztségét, katolikus pappá lett. Lémann a fenti állításokat túlzásoknak mondja - "une thése exagérée". - Azt azonban ő sem tagadja, hogy a zsidóság és a titkos társulatok között szoros összefüggés van. Az összefüggést annak tulajdonítja, hogy a zsidókat a kereszténység elleni ősi gyűlölet bírta rá arra, hogy "a titkos társulatokat többé-kevésbé saját céljaikra használják fel." Lémann a titkos szabadkőműves társulatok eredetét a "Kabalá"-ra vezeti vissza. - Kabala héberül "átörökölt hagyományt" jelent. Mózes idejétől Krisztusig a Kabala, a héber vallás legfenségesebb igazságainak titkos szájhagyománya - a zsidók filozófiája, volt Szétszóródásuk idejében azonban borból ecetté vált. Átment az elmélyedés árnyékvilágába, vagy a mágiával, vagy borzalmas fogadalmakkal és sötét szimbólumokkal, végül a kereszténység ellen törő összeesküvés munkájával foglalkozott. Apja volt a boszorkányságnak, astrologiának, alchimiának és a középkor minden hamis tudományának.
Itt azonban Lémann azzal a fontos fenntartással él. hogy ,A zsidók közül nagyon kevesen ismerték a Kabala tudományát, amelynek elvont része sötét és érthetetlen, gyakorlati része pedig gonosz. A legtöbb becsületes zsidó, ki napi teendői után jár és patriarchális szokásait gyakorolja, bár nem szereti a világ Megváltóját és annak Egyházát, örömet még sem talál a Kabalában és mágiában."
A XVIII. században megromlott a helyzet. Az elszórt titkos társaságok tömörültek a szabadkőművességben és általánosakká és demokratikusakká váltak. Nagy találkozó helyükké lett a wilhelmsbadi összejövetel. Mennyi része volt ebben a zsidóságnak? Lémannt megfelel erre a kérdésre is. Azt mondja, hogy 1754-ben egy Martinez Paschalis nevű portugál zsidó Franciaországban titkos szektát szervezett, mely a Kabalára támaszkodott és melyet a Cohen Rendjének nevezett (Cohen zsidó szó - és annyit- jelent, hogy: pap). Paschalis halála utáni a hírhedt Saint-Martini fejlesztette tovább a szektát, mely Parisból és Lyonból egészen Oroszországig terjedt. Ez volt bevezetése a zsidóság és a titkos társaságok kapcsolatának. A perverz zsidóság és aŤ elfajult társaságok közti viszony, - mondja Lémann, - nyugtalanító jelenség volt. Mert úgy rémlett, mintha így szólnának egymáshoz: "Holnap velem leszel, az én terveim a tieid lesznek." Lémann ezután leírja a "felvilágosodott zsidóknak ezt a kicsi csapatát": Moses Mendelssohnt, aki zsidók és keresztények között magára vette a közvetítő kényes szerepét. Wilhelm Dohmot, egy porosz tisztviselőt, aki felhasználta Rousseau okoskodásait a zsidók emancipálására. Cerfbeer bankárt, aki arra vállalkozott, hogy egymagában ledönti a falakat, melyek a strassburgi zsidóságot bekerítik. Ezekhez az emberekhez csatlakozott Mirabeau, a keresztény forradalmár és szabadkőműves. Albert Pike könyvében, melyben az amerikai szabadkőműves rítust ismerteti, a 14-ik fokot tárgyaló részének egyik jegyzetében olyan mondatra akadunk, mely sajnálattal beszél arról, hogy az ortodox szabadkőművességgel szemben egy disszidens szabadkőművesség tűnt fel", amely szakadásnak tulajdoníthatók "a francia forradalom szerencsétlenségei". Mialatt a szerző az ortodox szabadkőművesség ideáljait megkísérli védeni, így folytatja : "Talán azt fogják tőlünk kérdezni: ha a szabadkőművesség tényleg oly magasztos és szent, miképp lehetséges, hogy az. Egyház elítélte és oly gyakran kárhoztatta? Erre a kérdésre már megfeleltünk, mikor a szabadkőművesség kebelében keletkezett schismákról és megszentségtelenítésekről beszéltünk . . . Mert nemcsak hogy megszentségtelenítették a szabadkőművességet, de Jacques de Molai halálának megbosszulói arra is felhasználták titkos befolyásukat, hogy mögéje rejtsék az anarchia összeesküvéseit ... Az anarchisták visszanyerték a szögmérőt, a négyszöget és a kalapácsot és rajok írták: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. Ez azt jelenti, hogy Szabadság a kapzsiaknak rablásra, Egyenlőség a legalacsonyabbakkal, Testvériség a rombolásban." Az "ortodox" szabadkőművesek panaszos tiltakozásainak hitelt is adhatunk, meg nem is. Nem vállalhatjuk az ítélettel járó felelősséget. Sokkal hasznosabb irányban folytathatjuk tanulmányainkat, ha azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy szorosabb értelemben véve mire vonatkozik a fenti idézet? Mint minden szabadkőműves írás, ez is rejtélyes. Óvakodnunk kell attól, hogy túlságos határoltan és betű szerint értelmezzük. Az idézet két pontja azonban világos. A "disszidens" szabadkőművest megvádolja azzal, hogy a szabadkőművességet "mint fátyolt és ürügyet használja az anarchikus összeesküvések leplezésére". Az "ortodox" szabadkőművesről pedig megállapítja, hogy valóságban, vagy csak színleg, de irtózik ezektől az összeesküvésektől. Lássuk tehát, fel tudjuk-e fedezni ennek a szakadásnak a történeti eredetét? 1761-ben a Királyi Titok Fenséges Hercegeinek nagy Consistoriuma Parisban azzal a hatalommal ruházott fel egy bizonyos Stephen Morin nevezetű egyént, hogy átültesse Amerikába a Tökéletesség Rítusát. Az okmány aláírói között ott volt a Chartres-i később Orleánsi herceg "Philippe Égalité", a Grand Orient és a Templáriusok Nagymestere. Magát Morint az okmány valamennyi szabadkőműves rend Nagy, Tökéletes, Kiválasztott, Legfenségesebb Mesterének stb. stb. - nevezi. Morin - habár a Zsidó Enciklopédia kétségbe vonja, - állítólag zsidó volt. Annyi azonban mégis bizonyos, hogy Morin, mikor Amerikába érkezett, számos olyan kiküldöttnek adott felhatalmazást, akik kétségtelenül zsidók voltak, így többek között felügyelő megbízottja Henry. Francken kinevezte Moses Hayest Bostonba. Hayes viszont mint főfelügyelő megbízottat Da Costa testvért küldte Dél-Carolinába, Solomon Busht Pennsylvániába és B. M. Spitzert Georgiába. 1783-ban Da Costa alapította meg Charlestonban a Tökéletesség Fenséges Nagypáholyát, a Jeruzsálemi Hercegek Tanácsát és a Kados-lovagok tanácsát. Charleston 1786-ban Németországból kapta nagy alkotmányát, 1801-ben pedig összejövetelt tartott abból a célból, hogy felállítsa a Régi és Elfogadott Skót Ritus 33. fokának Legfelsőbb Tanácsát. Mindezekben az intézményekben olyan zsidók, mint Meyers, Spitzer, John Mitchell és F. Dalcho, vezérszerepet játszottak. Dacára a Zsidó Enciklopédia állításának, hogy a zsidók nem irányították a mozgalmat és a legmagasabb fokon nem a zsidók voltak az eredeti mozgalmat megindítók, a nevekből mégis egészen bizonyosan kitűnik, hogy a charlestoni intézmények létesítésében a zsidóság befolyása döntő, vagy legalábbis igen erős volt. 1896-ban Parisban nagyon érdekes kiadvány jelent meg: "Le Diable au XIX-e Siécle". A sorozatos kiadvány támadás volt a szabadkőművesség ellen és gúnyos, visszataszító torzképekkel illusztrálva jelent meg. A címlapon dr. Bataille neve szerepelt; a British Museum katalógusa szerint azonban valódi szerzői Gábriel Jogand-Pagés és Charles Hacks voltak. A könyv a szabadkőművesség és a forradalom közötti kapcsolatot akarta sok tudással és a hitelesség látszatával bizonyítani. Azonban hatáshajhászó jellege és az idézett okmányok kétes volta hitelességét megingatta. Azóta jóformán teljesen feledésbe ment, habár sok olyan állítást tartalmaz, melyet más források is bizonyítanak és sok olyan dolgot, melyet a legújabb események igazolni látszanak. Nevezetesen van a kiadványban egy levél, melyet állítólag, vagy tényleg Albert Pike, "a Világszabadkőművesség Legfelsőbb Főpapja" intézett volna a charlestoni Supreme Orient Nagypáholy Tíz Vénjének segítségével "a nagyon előkelő testvérhez", Giuseppe Mazzinihez. Szabadkőműves stílusban ennek a levélnek keltezési ideje 1871. augusztus 15. és ajánlja Mazzini-nek, hogy egyházellenes politikát kövessen Olaszországban. A javasolt eszközök: felekezetnélküli nevelés, a szerzetesrendek kiűzése, stb. stb. nem kötik le az érdeklődésünket. Ami azonban ránk nézve fontos, azt a II. kötet 605-ik lapja foglalja össze, melyen azt magyarázza az író, hogy az egyházellenes politika el fogja hozni az időt, amikor a pápát ki lehet űzni Itáliából. Az intézményes vallás utolsó menedéke Oroszország lesz. Majd így folytatja: "Ezért, amikor az autokrata orosz birodalom a pápai kereszténység (adonaisme papiste) erődjévé válik, eleresztjük láncaikról a forradalmi nihilistákat és ateistákat és oly rettentő társadalmi összeomlást fogunk előidézni, mely a maga borzalmasságában megérteti a világgal, hogy a teljes hitetlenség véres zavart és elvadultságot idéz elő. A forradalmárok eszeveszett kisebbségével szemben mindenütt védekezésre kényszerülnek majd a polgárok, míg ki nem irtják a civilizációnak ezeket a megsemmisítőit. A kereszténységből kiábrándult tömeg, melynek deista telke iránytű nélkül hányódik, ideál után áhítozva, de nem tudva, kit imádjon, elkészül arra, hogy felvegye magába az Igaz Világosságot úgy, ahogy az a tiszta luciferi tanban elterjedt a földön, akkor végre nyilvánossá válik a luciferi tan, mely az egyidejűleg legyőzött és elpusztított ateizmus és kereszténység megsemmisülését követő reakcióból fog eredni." Ez a levél, amennyiben hamisítvány, 1896-ból való. Ha azonban eredeti, az 1871. évben íródott. Ennélfogva figyelemreméltó, akár hamis akár hiteles. Mert eleve megjósolja azt, ami most Oroszországban történt, és szabadkőműves írói nyíltan állítják benne, hogy ők készítik elő az eseményeket, melyek - korunkban csakugyan be is következtek. Ha lelkiismeretesen összehasonlítjuk a szabadkőműves levélnek a szövegét az Oroszországban lejátszódó eseményekkel, látnunk kell, mennyire beváltották fenyegetésüket.
A szabadkőműves levél:
Mr. Churchill leírása:
A XIX. század összeesküvői.
Az előző fejezetből az intelligens olvasó arra a következtetésre juthatott, hogy Albert Pike rejtélyes megjelenése némi összefüggésben lehetett az Internacionálé megalapításával.
Disraelinek mindenesetre igaza volt, hogy ennek a mozgalomnak két legeszesebb vezére zsidó volt: Ferdinánd Lassalle és Karl Marx. Ami a két embert illeti, nagyon érdekes közös vonások vannak bennük, melyeket eddig nem vettünk észre. És pedig nemcsak az, hogy mindkettő zsidó volt, de az is, hogy ifjúságukban mindketten a bosszúnak szentelték életüket. Ferdinánd Lassalle zsidó szülőktől származott. Breslauban 1825. április 11-én látta meg a napvilágot, hol tudvalevőleg csak 1843-ban emancipálták a zsidókat. Fiatal korában naplót írt. Naplójának 1840-41. évre vonatkozó részeit később Paul Lindau adta ki. Ebben a naplóban (1840 február hó 1-én) Lassalle a következőket írja: ,,azt hiszem, én vagyok a legjobb zsidóik egyike, dacára annak, hogy semmibe sem veszem a szertartási szabályokat. Képes tennék, mint a zsidó - Bulwer "Leila" című regényében, - életemet feláldozni, hogy a zsidókat felszabadítsam mostani lealázó helyzetükből". Beszél egykori álmairól: "felfegyverezni a zsidókat és én az élükön, szabadon". 1840. július 30-án bizonyos rituális gyilkosságra vonatkozó vádakra uralva, melyek akkoriban felhangzottak a zsidók ellen, így szól: "... nemsokára eljön az idő, amikor mi valóban keresztény vérrel fogunk magunkon segíteni. (Segíts magadon és Isten is megsegít.) - "A kocka készen áll, a játékostól függ a siker." így beszél Lassalle És most forduljunk Marx felé. John Spargo: Karl Marx élete és munkája című könyvében azt mondja, hogy családjának valódi neve úgy látszik, Mordechai volt. Karl Marx nagyatyja Mordechai rabbinus volt: azoknak a rabbinus-családoknak egyikéből származott, melyeknek tagjai hosszú láncban a XVI. századtól kezdődőleg apáról-fiúra mindig rabbinusok voltak. Míg aztán Mordechai fia, Heinrich, Karl Marx apja, a papi pálya helyett a jogi pályát "Választotta. Anyai ágon szintén a rabbinusok hosszú sorozatából kerültek ki Karl Marx ősei". Azonban 1824-ben, amikor Marx hatéves volt, szülei egyszerre kikeresztelkedtek és gyermekeiket is megkereszteltették. Spargo azt igyekszik bizonyítani, hogy Heinrich Marx kikeresztelkedése vallásos meggyőződésből fakadt, mi azonban nem fogadhatjuk el ezt a magyarázatot és pedig a következő okokból: Abban az időben, amikor Heinrich Marx áttért a keresztény vallásra, a zsidók a rajnai tartományokban (a Marx-család Trierben lakott) a porosz hatóságok részéről még üldöztetéseknek és zsarolásoknak voltak kitéve. Az 1808. március 17-iki Code-Napoleon a zsidók státusát a rajnai tartományokban csak tíz évre állapította meg. Ezenkívül Heinrich Marx lelkes tanítványa volt Voltairenak, a kereszténység nagy ellenségének. És mindenekfelett nem fogadhatjuk el Spargo érvelését azért, mert Liebknecht, aki zsidó és forradalmár volt és benső barátja Karl Marxnak, emlékirataiban egyenesen kijelenti, hogy Marx szülői kényszer hatása alatt keresztelkedtek ki. A porosz kormány ugyanis elrendelte, hogy minden zsidó, aki hivatalos állást foglal él, vagy tudományos pályán működik, térjen ki, különben kénytelen lesz állásától megválni. Ugyancsak Liebknecht mondja el, hogy a gyermek Karl Marxot érzékenyen sújtotta fajának, melyre ő oly büszke volt, ez a megszégyenítése és ezért egész életét a bosszúnak szentelte. Spargo és Karl Marx többi életírója elveti ezt a magyarázatot. És habár ők mindent elkövetnek, hogy megcáfolják Liebknecht állítását, - a körülmények-alapján, - az mégis valószínű.
A történet révén azonban mindenesetre egy olyan indító okra akadunk, melyet eddig aligha gyanítottak azok a keresztények, akik Marx vörös zászlóját követik: a keresztény népek bosszúból való megsemmisítése, a zsidóságon elkövetett igazságtalanságokért.
Marxnak ekkortájt Michael Bakunin személyében egy újabb és még súlyosabb ellenfele is támadt. Bakunint az orosz forradalmi oroszlánnak nevezték. Ő szláv volt és tana a pánszlávizmus és anarchizmus sajátságos keverékéből származott. Tervei részben abból álltak, hogy egy nagy szláv hatalmat kell létesítem, mely magába foglalja Európa összes szláv elemeit. Bakunin aztán ennek a hatalomnak a segítségével akarta megsemmisíteni nemcsak az orosz birodalmat, hanem a német és osztrák császárságokat is.
Térjünk azonban vissza a két forradalmár vitájára. Bakunio közben az Internacionálé tagja lett: Genfben belépett a Branche Romande-ba. és rögtön harcot indított, hogy az egész mozgalom élére jusson. Az Internacionálé kebelében létesítette az Alliance de la Démocratie Socialiste-et, melynek külön programja volt és szétágazott égése Európában. Mikor Marx erről tudomást szerzett, rávette az Internacionálé tanácsát, vádolja meg az Alliance-t azzal, hogy szét akarja robbantani az Internacionálét. Bakunin megadta magát, feloszlatta az Alliance-t, de szétágazását, mint az Internacionálé ágazatait sürgősen szervezte. Marx hallgatott; azonban 1869-ben a baseli kongresszuson rávette barátját, Eccariust, tegyen indítványt, hogy a kongresszus hatalmazza fel a tanácsot minden olyan szervezet feloszlatására, mely a gyűlés elveivel ellenkezik. Általános meglepetést keltett, hogy Bakunin támogatta az indítványt. Azt hitte, hogy a kongresszuson hívei többségben vannak Marx híveivel szemben. Csalódott! Sokáig kellett még dolgoznia, míg sikerült versenytársát legyőznie. Karl Marx életírója, Spargo, így szól: "Bakunin felhasználva a francia-porosz háború és a kommün következtében kialakult európai helyzetet, tovább folytatta, különösen Spanyolországban és Olaszországban, az ő külön szervezetének kiépítését... Sokan nem tudták azok közül, akik az Alliance-ba beléptek, hogy Bakunin arra használja fel őket, hogy az Internacionálét károsítsa." A hágai internacionális kongresszuson 1872. szeptemberében érte ej a harc tetőfokát. Marx nem akart a kongresszuson megjelenni, Bakunin azonban tudtára adta, hogy ott lesz és le fogja leplezni őt és társait. Erre a kihívásra Marx és Engels felvették a harcot öt napig tartott a küzdelem. Végre legyőzték Bakunint és megakadályozták, hogy az Internacionálét hatalmába kerítse. Hogy azonban a további gáncsvetést megakadályozzák, elhatározták, hogy szervezetük főhadiszállását New-Yorkba helyezik át. 1876-ban egy Philadelphiában megtartott kongresszuson formailag feloszlatták az Internacionálét. Ezek a harcok a homályban maradtak, de azért mégis magyarázatául szolgálnak Albert Pike rejtélyes mondásának: "a szabadkőművességet nemcsak profanálták, de Jacques de Molai halálának megbosszulói arra is felhasználták titkos befolyásukat, hogy mögéje rejtsék az anarchia összeesküvéseit". Sejtések és feltevések gyertyafényénél mindeddig egy homályos földalatti tájékot kutattunk. A sző szoros vagy történelmi értelmében nem bizonyíthattunk eddig semmit. Nem ... mi csupán annak a valószínűségére igyekeztünk utalni, hogy létezik egy titkos rend, "egy félelmetes szekta", amely a világforradalomért küzd, és hogy a jelek szerint ezt a szektát zsidó összeesküvők - de nem ortodox zsidók - vezetik, akik a világuralomra törekednek. Abbé Joseph Lémann meglehetős egyértelműséggel ugyanezt a gondolatot fejezi ki: "l'Entrée des Israélites dans la Société francaise" című könyvében, melyet már idéztünk s mely 1886-ban került nyilvánosságra."Létezik egy pokoli terv, - írja Lémann, - megvalósulása egyetlen csapással feloszlatná a keresztény társadalmat és a zsidók vallását és szokásait is, hogy azután olyan helyzetet teremtsen, melyben vallási alapon szólva, nem lesz többé se keresztény, se zsidó, hanem csakis emberek lesznek; melyből hiányozni fog az istenség és politikailag szólva: a keresztény a zsidónak, ha nem is rabszolgája, de legalább is alárendeltje lesz . . .
A jelen órában, mialatt e sorokat írjuk, sötét horizontokon nagy, gyászos körvonalakban látjuk ennek a tervnek a kifejlését."
Ismét úgy rémlik, mintha célzások és feltevések között homályos tájon mozognánk "gyászos vonató sötét horizontok előtt. A világias gondolkozású ember, aki csakis azt hiszi el, amit kézzelfoghatóan be lehet neki bizonyítani, aki meggondolás tárgyává csakis határozott állításokat tesz, valószínűleg, mint bolondságot, félre fogja tolni ezeket a részleteket. Azonban a holdfényből és árnyékból most egyszerre éles világításba lépünk. Egy okmány van előttünk, mely nyíltan és teljesen megmagyarázza a "félelmetes szektának" a társadalmi rend felforgatására irányuló csataterveit. Kutassuk elsősorban, hogy miből áll ez az okmány. 1903-ban egy Serge Nilus nevezetű orosz könyvet adott ki. A könyv címe: "A nagy a kicsiben". A szerző az 1905-ben megjelent második kiadását a XII. fejezettel toldotta meg, melynek címe: "Az antikrisztus, mint közeli politikai lehetőség." Ebben a fejezetben körülbelül húsz lapnyi bevezetés után következett a tulajdonképpeni szöveg: "a Bölcs Cioni Vének" 24 gyűlésének jegyzőkönyvei. Ezután Nilus húsz lapnyi magyarázatával fejeződik be a könyv, melyeket a jegyzőkönyvekhez írt. Közvetlenül a jegyzőkönyvek szövege után következik Nilusnak az az állítása, hogy: ,,a jegyzőkönyvet Cion képviselői írták alá, akik a 33. fokhoz tartoztak. Ezeket a jegyzőkönyveket egy teljes jegyzőkönyvből lopták el titokban. Tudósítóm információit a Cionista főkancellária titkos levéltárából merítette. Ez a kancellária jelenleg francia területen működik." A jegyzőkönyvek angol fordítása most jelent meg. A fordítás, melyet összehasonlítottunk a British Múzeum 1905-iki orosz kiadásával, nagyjában pontos. Egy ilyen fontos munkánál azonban mégis inkább saját fordításomat használom. Nilus állítása szerint a jegyzőkönyvek a zsidóság egyik titkos társulatának vagy kormányának terveit foglalják magukban, melyek ennek a társulatnak vagy kormánynak Cionban való felélesztését célozzák, hogy azután a világ feletti uralmat a zsidóság kezébe juttassa. Nilus szerint ez a terv nem mai keletű, hanem hosszú időn át fejlődött ki. Általában cionista mozgalomnak hívják. Az, ami 1897-ben indult meg Baselben, szerinte a zsidóságnak nem újabbkeletű megnyilatkozása, hanem régen forralt terve, amely. vigyázatlanságból idő előtt került a napvilágra. A zsidóság igazi vezetői és a zsidó nagytőkések rossz szemmel nézték a meggondolatlanságot, mely elárulta, hogy a cionista mozgalom tulajdonképpen titkos terveknek a kinyilatkoztatása. Egy bécsi újságíró és drámai kritikus, dr. Theodor Herzl volt az, aki az indiszkréciót elkövette és aki a zsidóság vezéreinek régen szőtt terveit kíméletlenül a világ tudomására hozta.
A kígyó szimbóluma - mondja Nilus - egy körülövező és kanyargó mozgalmat jelent, melynek folytán az erőszak minden eszközének segítségével, háborúval, hódítással és gazdasági nyomással, zsidó befolyás alá fog kerülni egész Európa és Európán keresztül a világ többi része is. Valamennyi állam - folytatja Nilus - Németországot
Azt mondtuk, hogy ez az okmány világot vet a helyzetre, azt azonban, hogy ez az okmány eredeti-e vagy sem, hogy megállapításai valódiak-e vagy hamisak, csak belső okok és valószínűségek bizonyíthatják. Mindjárt előrebocsájthatjuk, hogy Nilus az okmány valódiságának igazolására nem közöl egyetlen hiteles adatot sem. És annak a körülménynek az elbeszélése, hogy a jegyzőkönyv miképpen került kézébe, bizonyíték nélkül csakis állításokat tartalmaz. Abban az esetben azonban, ha az okmány nem eredeti, csak annyit mondhatunk, hogy nagyon különös hamisítvány, mivel csalhatatlanul megjósolja nemcsak az utóbb elkövetkezett nagy forradalmat, hanem kialakulásának módját és mechanizmusát is. Ezenkívül még mielőtt a forradalom bekövetkezett volna, megállapítja, hogy, a felfordulást egy zsidó szervezet, "egy félelmetes szekta" fogja végrehajtani. Amit eddig az orosz forradalomban tapasztaltunk, igazat ad a jóslásnak.
"Nyíltan bevallják, hogy a szovjetkormány zsidó, Lenin kabinetjében nincs annyi tényleges vagy leplezett zsidó se, mint bármely más európai kabinetben. Trockij az egyetlen. De a befolyásos állásokban kétségen kívűl temérdek a zsidó. Ott rejtőznek a népbiztosságok árnyékában. És az is kétségtelen, hogy a zsidókat manapság nem üldözik úgy többé Oroszországban, mint ahogy azt a legrégibb időktől fogva tették". Malone alezredes kijelentését sok keresztény menekült támogatja, akik mind állítják, hogy a forradalom vezetői zsidók, és hogy a forradalom megkímélte a zsidó burzsoáziát. Két megegyező fontos tanúbizonyság van előttünk. Az egyik az a tény, hogy az okmány megjelenése megelőzte a benne jósolt eseményeket; a második, hogy a forradalom vezérei csakugyan azok lettek, akiket már eleve összeesküvőknek nevezett. Magát az okmányt ne vizsgáljuk még egyelőre. Elégedjünk meg Disraeli Coningsby című regényének egy idézetével, melyet a legújabb eseményekre való tekintettel érdemes ismét elolvasni. Mindazok akik ismerik a regényt, emlékeznek Sidonia titokzatos egyéniségére, aki azt vallja saját magáról, hogy spanyol zsidó és nemzetközi hatalom. Coningsby elmondja, hogy ősei a mór betörés előtt Aragóniában telepedtek meg, de mivel üldözéseknek voltak kitéve, színleg felvették a kereszténységet, bár titokban zsidók maradtak. Elmondja, hogy Spanyolországot elárulták a móroknak; és mikor Ferdinánd és Izabella alatt ismét keresztény kormányzás lépett életbe és ők új üldöztetéseket szenvedtek, színleg megint keresztények lettek. Leszármazottjuk azonban, mihelyt Angliába ért, azonnal zsidó oltárt emelt. Említi nevelőjét, Rebellot is, "aki a forradalom ellőtt jezsuita volt, azután száműzött liberális vezér, majd tagja a spanyol Cortesnek, de közben mindig zsidó maradt". Beszél továbbá azokról a földalatti üzelmekről, melyekről a világ általában olyan keveset tud, de amelyeknek a látható eseményekre oly nagy befolyásuk van". Majd így folytatja: "sohase fordul elő nagyobb-arányú szellemi mozgalom Európában, amelyben ne lenne hatalmas részük a zsidóknak. Az első jezsuiták zsidók voltak. A titkos orosz diplomácia, mely olyannyira nyugtalanítja Nyugat-Európát, zsidó vezetés alatt áll. A nagy forradalom, mely jelenleg Németországban készülődik és melyről olyan keveset tudunk itt Angliában, habár egy második és nagyobb reformáció lesz, teljesen a zsidók vezetése alatt fejlődik.
A bolsevista biblia.
Ennek a könyvnek a függelékében beszámolunk arról a nevezetes okmányról, amelyet 1905-ben az orosz Nikis adott ki. Az okmány 24 jegyzőkönyvből áll, mely körülbelül 30.000 szót tartalmaz és tulajdonképpen felolvasások sorozata "Cion bölcs Véneinek gyűléséről". A felolvasó némelykor úgy beszél, mintha a beavatottak, akikhez szól, a zsidók titkos kormánya lennének, máskor meg úgy, mintha a zsidó szabadkőműves szervezet fejei lennének. A jegyzőkönyv szerint megbeszélt összeesküvés főcélja, hogy a világ kormányzását egy Dávid véréből származó király kezébe juttassa. Meglátjuk a következőkben miként akarják ezt a célt elérni. Annyit azonban már most megállapíthatunk, hogy a szervezet a szabadkőművességet fátyolnak használja fel. A 4-ik jegyzőkönyvben olvassuk: "ki vagy mi lenne képes arra, hogy egy láthatatlan hatalmat felborítson? És a mi erőnk éppen ebben a láthatatlanságban rejlik. A szabadkőművességet, mely vakon szolgál bennünket, arra használjuk fel, hogy bár hatalmunk székhelye és tevékenysége előtte rejtély marad, önmagunkat és céljainkat mögéje rejtsük". A jegyzőkönyvben ezután egy nagyon világos megkülönböztetésre akadunk. A szónok, aki határtalan megvetéssel beszél a gojimról, t. i. a keresztényekről és a világ nemzsidó népeiről, kétféle szabadkőművességről tesz említést és pedig a belső, vagy zsidó szabadkőművességről, mint a valódi hatalomról és egy külső, vagyis gojim szabadkőművességről, amely vakon követi azoknak az irányítását, akiknek a létezését nem is gyanítja. Olvashatjuk a 11. jegyzőkönyvben: "Milyen célból találtuk fel ezt a politikát és oltottuk bele a gojim (pogány) lelkekbe anélkül, hogy rejtett értelmének megvizsgálására módot, adtunk volna neki? Mi egyéb okból cselekedtük volna ezt, ha nem azért, hogy szétszórt törzseink részére kerülő úton érjük el azt, ami egyenes úton elérhetetlen? Ez volt alapja titkos szabadkőműves szervezetünknek, melyet a gojim barmok nem ismernek és amelynek céljait nem gyanítják, miután becsaltuk őket egy külső szabadkőműves hadseregbe, hogy port hintsenek társaik szemébe".
Ha majd elérkezett az utolsó forradalom ideje, a szabadkőművességnek is véget kell vetnünk, mert betöltötte hivatását. "Azokat a pogány (t. i. nem zsidó) szabadkőműveseket, akik túlsókat tudnak", vagy száműznünk, vagy állandóan száműzetés félelme alatt kell tartanunk. Mindaddig azonban szervezzük és irányítsuk a szabadkőművességet úgy, hogy eredeti tervünknek megfelelően fegyverül használhassuk az egyház és állam ellen. Ez a terv nem új; nemzedékről nemzedékre öröklődött át. Az 1. sz. jegyzőkönyvben a következőket olvashatjuk:
A tervet követve idézték elő a francia forradalmat. "Elmúlt, messze időkben", mondja az első jegyzőkönyv, "mi voltunk a legelsők, akik az emberek tömegének odakiáltottuk a három szót: Szabadság. Egyenlőség, Testvériség!" "Ezek a szavak a föld minden részéből légiókat vonzottak sorainkba, melyek vak ügynökeink munkája folytán eszközeinkké lettek, lelkesedéssel tömörülve zászlónk alá. A három szó azóta, mint a rákfene, rágja a gojim jólétét. Mindenütt megbontja a békét, a nyugalmat, az összetartást és mindenütt megingatja a gojim államok talapzatát. Győzelmünket, mint ahogy később látni fogjuk, ezzel segítettük elő. A három szó többek között lehetővé tette, hogy kezünkbe kerüljön az ütőkártya: a kiváltságok megszüntetése, vagyis eltűnjék, az egyetlen ellenünk emelkedő védbástya, a gojim arisztokrácia létfeltétele. Csakis a gojim természetes születési arisztokráciája romjain építhettük fel a mi szellemi arisztokráciánkat, melyet pénzarisztokráciánk vezet. Ennek az arisztokráciának kvalifikációjává a vagyont tettük, melyek mozgását tudósaink szabják meg." A 3. számú jegyzőkönyvben a következő követelést találjuk: "Ne feledjétek el a francia forradalmat, amelynek mi adtuk a "nagy" jelzőt! Előkészítésének titkait jól ismerjük, mivel teljesen a kezünk munkája volt". De a szónok nemcsak a francia forradalom érdemét tulajdonítja szervezetének, hanem azt is állítja, hogy a liberális és az alkotmányos mozgalmakat, amelyek Európát nyugtalanították és a kormányokat mindenütt meggyengítették, ők idézték elő egy és ugyanazzal a módszerrel ugyanazon célból. "Ez a szó: Szabadság rábírja az embereket, hogy minden erő, minden tekintély ellen, még Isten és a természet törvényei ellen is harcra keljenek. Éppen ezért mihelyt céljainkat elértük és elfoglaltuk királyságunkat, ezt a szót, mint olyant, mely magában foglalja a nyers erő fogalmát és a tömegeket vérszomjas állatokká változtatja, ki fogjuk törölni az élet szótárából." A jegyzőkönyv szónoka ezután azzal dicsekszik, hogy a liberalizmus és alkotmányosság segítségével elpusztították a királyok és arisztokraták hatalmát, hogy a népet védjék. Majd így szól: "Vezetésünk alatt megsemmisítette a nép az arisztokráciát, mely nevelőanyja és egyedüli védő ereje volt, mert hiszen az arisztokrácia jóléte szoros kapcsolatban van a nép jólétével." Az arisztokrácia megsemmisítése következtében a nép könyörtelen, pénzsóvár gonosztevők karmai közé került, akik irgalom nélkül igájukba hajtották a munkásságot. Miután a liberalizmus segítségével ennyit elértek, egyszerre feltűnnék a "munkásság megváltói" és felszólítják a munkásakat; hogy: "lépjetek be harcoló sorainkba: a szocialisták, anarchisták és kommunisták közé, akiket állandóan támogatunk". Ezen a titkos hatalmán kívül még egy másik hatalma is van a szervezetnek: az arany hatalma. "Kezünkben van a mai világ legnagyobb hatalma: az arany. Raktárunkból két nap alatt annyit tudunk belőle előteremteni, amennyit akarunk." A tőke felett uralkodó szervezet, amikor csak jónak látja, pénzügyi és ipari válságokat tud felidézni. Az utolsó és legnagyobb forradalom előidézésére oly nagy pénzügyi krízist szándékoznak teremteni, mely a munkásokat el fogja juttatni az éhínségnek addig a végső határáig, melynél készek lesznek a legkétségbeesettebb cselekedetek végrehajtására. ,,Fel fogjuk emelni a munkabéreket, de ez nem fog használni a munkásoknak, mivel ugyanakkor a fő szükségleti cikkekben is óriási áremelkedést fogunk előidézni". "Hogy az idegenek, t. i. a keresztények idő előtt ne tekinthessenek bele a dolgok valódi jelentőségébe, szándékunkat álarc alá fogjuk rejteni, azt a látszatot keltve, hogy kívánjuk a munkásosztály javát. Erre a célra fogjuk felhasználni a gazdaságtant is, melyet gazdasági teoretikusaink buzgón fognak terjeszteni." A megelőzőkben csak általánosságban jellemeztük azokat a jegyzőkönyveket, amelyeket Nílus 1905-ben hozott nyilvánosságra. Már most térjünk át a részletes vizsgálatra. Az első jegyzőkönyv úgyszólván egy mondat közepén kezdődik: "félretéve a széphangzású frázisokat, minden gondolat valódi jelentőségéről fogunk beszélni; összehasonlítások és következtetések segítségével világot fogunk vetni a bennünket környező tényekre . . . meg kell azonban jegyeznünk, hogy az emberek között számosabban vannak a rosszak, mint a jók és ennélfogva akkor érünk el legtöbb eredményt, ha nem akadémikus vitákkal, de erőszakkal és terrorral kormányozzuk őket."
A jegyzőkönyv azon állítása után, hogy minden ember hatalomra törekszik és a többség feláldozza a közjót saját érdekében, a következőket mondja: "A politikai szabadság eszme és nem tény. Ismernünk kell tehát a módját, miképpen lehet a tömegeket ezzel az eszmével a tekintély megsemmisítésére csábítani. A feladat könnyűvé válik, ha az ellenfelet is megfertőztük már a szabadság vagy liberalizmus gondolatával és ennek kedvéért hajlandó a hatalom egy részéről lemondani. Itt tűnik ki legjobban elméletünk győzelme: a kormányzás meglazult gyeplőit az élet törvénye szerint azonnal magához ragadja egy új kéz. A nép vak hatalma egy napig sem maradhat vezetés nélkül és az új tekintély egyszerűen elfoglalja annak a réginek a helyét, a melyet a liberalizmus meggyengített."
Ezután következik az "erőszaknak és színlelésnek" és a nemes cél érdekében elkövetett "vesztegetés, csalás és árulás" igazolása. Továbbá azt is olvassuk, hogy az egyenlőség fogalma badarság, mivel: megváltoztathatatlan törvényeiben maga a természet olyan egyenlőtlenségeket teremtett szellemben, jellemben és tehetségekben, mint amilyen megváltoztathatatlanul megállapította törvényeivel szemben az ember alárendeltségét". A dinasztikus kormányzás igazi hatalma abban rejlett, mondja a szónok, hogy "az apa fiára ruházta át a politikai ügyek ismeretét. így a dinasztia tagjain kívül senki se ismerhette azokat és senki se árulhatta el a népnek". "A politikai tudás" titka azonban elveszett és ez a veszteség "elősegítette ügyünk sikerét". "A szabadság elvont fogalma révén arról győztük meg az országok tömegeit, hogy ők az országok birtokosai és kormányuk nem egyéb, mint a nép akaratának végrehajtója, melyet kicserélhetnek, mint egy elhasznált kesztyűt." "A kormányok kicserélésének lehetősége szolgáltatta őket kezünkbe és adta meg nekünk úgyszólván a kinevezés jogát." És ezzel végződik az első jegyzőkönyvben foglalt cinikus filozófia. A második jegyzőkönyv azzal kezdődik, hogy azoknak a gazdasági harcoknak a hasznosságát mutatja ki, melyek a keresztényeket kiszolgáltatják az összeesküvőknek. Azokról az internacionális ügynökökről beszéd, kiknek "millió szeme állandóan "figyel"; azzal is dicsekszik, hogy a közalkalmazottak megválogatásában a szolgai engedelmesség lesz az irányadó; ezek az egyének nem ismervén a kormányzás művészetét, a legnagyobb könnyedséggel "zálogai lesznek a mi játékunknak tudós és tehetséges embereinknek kezében, akiket gyermekkoruk óta a világuralom művészetének elősegítésére neveltettünk." A második jegyzőkönyv azután azzal a dicsekvéssel végződik, hogy "a sajtó a kezükben van"; majd később: "a sajtó által befolyást nyertünk, míg magunk az árnyékban maradunk." Íme a két első jegyzőkönyv szerint az ő kormányzási filozófiájuk oly cinikus, mely túltesz Macchiavellin. Végül a jegyzőkönyvek azt a nyugtalanító állítást is magukban foglalják, hogy ha a liberalizmust és modernizmust nem is a zsidók teremtették meg, de mindenesetre felhasználták arra, hogy félrevezessék a keresztény népeket és megsemmisítsék önvédelmüket.
A harmadik jegyzőkönyv a következő nevezetes szavakkal kezdődik: "Ma már azt mondhatom nektek, hogy célunkhoz egészen közel értünk. Csak egészen rövid utat kell még tennünk és a hosszú út. mely mögöttünk van. nemzetünk jelképét, a kígyó körét be fogja zárni. Mikor ez a gyűrű bezárul, Európa őszes államai fogva lesznek benne, mint egy présben. Az alkotmányosság mérlege ezekben a napokban le fog törni, mert gondoskodtunk róla, hogy serpenyői ne legyenek pontos egyensúlyban és folytonos ingadozásukkal, lengéseikkel elkoptassák tengelyét. A gojim azt képzeli, hogy a mérleg szilárd, és szüntelenül várja, hogy ismét egyensúlyba jöjjön; azonban a tengely - királyok a trónon - nem működik, mert képviselőik gátolják őket, akik a bolondját járják saját felelőtlen és korlátlan hatalmuktól elkábulva. Ezt a hatalmat annak a terrornak köszönhetik, amely a palotákba hatolt. Az előrelátó legfelsőbb hatalom és a nép vak ereje közt olyan tátongó űrt létesítettünk, hogy mindkettő elvesztette értelmét, mert mint a vak ember és a bot külön-külön tétlenségre van kárhoztatva mindegyik". Miután eldicsekszi a jegyzőkönyv, hogy Cion Vénjei miképpen szították az osztálygyűlöletet a népben, így folytatja: "Ez a gyűlölet még nagyobbra fog nőni a gazdasági válság folytán, mely megállítja majd a kereskedelmet és ipart, összes földalatti eszközeinket és a rendelkezésünkre álló aranyat arra fogjuk felhasználni, hogy általános gazdasági válságot idézzünk elő, mely egyidejűleg Európa minden országában az utcára, fogja dobni a munkanélküli munkások tömegeit. Ezek a tömegek mámorosan rontanak majd azoknak a vagyonos osztályoknak, vérüket ontják és megfosztják őket tulajdonuktól, melyeket tudatlanságukban gyermekkoruk óta irigyelnek." "A mienkhez nem fognak, nyúlni, mert mi ismerni fogjuk a támadás pillanatát és elrejtjük vagyonunkat."
Ez tehát Cion Vénjeinek terve, kik a következő jegyzőkönyvben felsorolják az eszközöket is, melyeknek segítségével a tervet megvalósíthatják. Például - meg fogják támadni a vallást:
"Mindezekkel az eszközökkel úgy lenyűgözzük majd a gojt, hogy olyan nemzetközi hatalmat lesz kénytelen reánk ruházni, melynek segítségével, erőszak nélkül képesek leszünk rá, hogy a világ összes nagy hatalmait uralmunk alá hajtsuk és felszívjuk magunkba. Azután a mai uralkodók helyébe odaállítjuk azt a kísérteties hatalmat, melyet kormány-feletti hatalomnak fognak nevezni, melynek indái minden irányban elágaznak majd, szervezete pedig olyan óriási lesz, hogy a világ valamennyi népét le fogja győzni." Ezután mint a forradalom felidézésére alkalmas eszközökről, a nevelésről, politikáról, törvényekről és színházról beszél. A jegyzőkönyvet leírhatatlan gyűlölet szelleme hatja át a keresztény népek ellen. Példaként a 11-ik jegyzőkönyv egyik mondatát idézzük: "A gojim a birkanyáj és mi vagyunk a farkasok." Ezek után igazságos megállapításnak látszik, ha azt mondjuk a különös okmányról, hogy míg felerészben a jelenlegi rend elpusztításának tervével foglalkozik, felerészben egy új rend körvonalát rajzolja meg, olyan világrendnek a körvonalát, melynek kormányhatalma a szekta kezében lesz. Cion Vénjei nem anarchisták. Ellenkezőleg. Tanácskozásuk jegyzőkönyvéből kiviláglik, hogy az anarchiát csakis mint célhoz vezető eszközt használják fel és rendíthetetlenül hisznek a társadalomnak osztályok szerinti természetszerű tagozódásában, végül egy erős kormányzás előnyeiben. Az a kormány ne legyen szabad. Cion Vérijeinek igazi szándékuk voltaképpen az, hogy a szabadságnak még a fogalmát is kitöröljék a világ összes szótáraiból. A fajok egyenlőségét sem ismerik el. "A keresztény barmok" a felszabadulás minden reménye nélkül fognak dolgozni zsidó gazdáik javára. A kormány különben rendszeres és igazságos lesz. Nagy gondot fog fordítani a törvény és igazságszolgáltatás reformálására. A királyt körültekintéssel Dávid király házának leszármazottjai közül fogják megválasztani. A gyenge vagy rossz hajlamú uralkodót ellenben ki kell majd cserélni és mindent el kell követni, hogy a király népszerű legyen. A jegyzőkönyv szónoka külön tanulmányozza a tekintély értékét és a sajtóra és rendőrségre vonatkozólag részletes utasításokat ad.
Szerinte a nevelési rendszernek olyannak kell lennie, hogy kitörülje a gojim emlékezetéből előbbi állapotukat. "Az ateizmust csak addig fogjuk tűrni, amíg a forradalom tart; mikor azonban befejezte a munkáját, akkor világvallássá kell tennünk a zsidó vallást." A szónok úgy véli, hogy ezekkel az eszközökkel képesek lesznek békés társadalmi rendet teremteni:
Az utolsó jegyzőkönyvek extatikus lelkesedéssel beszélnek az új rendről. Mielőtt azonban az új rend bekövetkeznék, el kell sepernie az eredetileg előkészítését és céljait szolgáló anarchia és forradalmi szabadkőművesség minden formáját, hogy útjában ne legyen "se csomó, se szilánk". A jegyzőkönyv szónoka így folytatja:
Ezek után a jegyzőkönyvek hitelességének igazolására a következő belső, bizonyítékokat fogadhatjuk el. Magáról Nílusról, aki a jegyzőkönyveket a világnak kiszolgáltatta, nem tudunk egyebet, minthogy jónevű orosz családból származik és lehet, hogy él, de az is lehetséges, hogy már meghalt. A Jegyzőkönyvek kiadatására vonatkozólag saját állításán kívül semmi bizonyíték sincsen.
Oroszok állítása szerint a könyv annak idején jóformán semmi hatást sem keltett. Némelyek szerint orosz zsidók összevásárolták az egész kiadást, de ezt az állítást igazolni nem lehet. Annyi azonban mégis bizonyos, hogy az intelmet, melyet a jegyzőkönyvek tartalmaznak, figyelemre nem méltatták és jelentőségüket csakis akkor kezdték gyanítani, fontosságuk csakis akkor tűnt fel, amikor a forradalom szellemüket betű szerint megvalósította. Ma már minden orosz beszél róluk. És olyan okoknál fogva hisznek valamennyien hitelességükben, melyeket ők kétségen felül állóknak tartanak. "A tészta minőségéről akkor győződünk meg, amikor megesszük." Ami a jegyzőkönyvek keltezésének időpontját illeti, Nilus szerint, már a baseli cionista kongresszuson ismerték azokat. Ezt a kongresszust 1897-ben tartották. Arra nézve azonban nem létezik bizonyíték, hogy az okmánynak köze lett volna a cionista mozgalmakhoz; mert a bennük foglalt világuralmi tervek látszólag valóban feleslegessé teszik a cionizmust. A jegyzőkönyvek egyik részletében arról a lehetőségről esik szó, hogy: "Európa fővárosait levegőbe lehetne röpíteni, ha aknákat raknánk a földalatti vasutak mentén". Ebből megállapíthatjuk, hogy az okmány új keletű. Ezenkívül a jegyzőkönyvek egy olyan élő európai államférfiról is beszélnek, aki tudvalevően közel áll a szabadkőművességhez, előharcosa a felekezetnélküli nevelésnek és a Népek szövetségének és akit a szónok "egyik legjobb ügynökünknek" nevez. Aztán még egy különös idézetre akadunk: "Hogy terveink célhoz vezessenek, olyan elnököket fogunk választani, akiknek múltjában valami rejtett folt, valaminő panama van. Így megbízható ügynökökre fogunk szert tenni, akik inkább elősegítik majd terveink megvalósítását, semhogy, világosságot derítsünk sötét múltjukra."
Az első Panama-társaság 1889-ben, mondott csődöt és a felkavart botrány utóbb 10 éven át foglalkoztatta a francia közvéleményt.
A jegyzőkönyvékből világosan kitűnik, hogy az anarchia vezére nem lehet az a Cioni Király, akiről a Vének beszélnek. Az anarchia vezére csak az irányt mutatja. Később őt is félre fogják tolni, hogy a legkisebb szálka se kerüljön a Dávid házából származó király útjába. A 4. jegyzőkönyvben a forradalom fejlődésének igen pontos leírását találjuk. "Korai stádiumában a tömegek elvakult vad dühöngése ... Második stádiumában demagógia, majd ennek eredménye: az anarchia következik, mely aztán elkerülhetetlenül a kényuralomra vezet." Világos, hogy nemcsak Oroszországnak, de az egész világnak át kell esnie ezeken a stádiumokon, mielőtt Cion királyát majd kikiáltják. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az orosz forradalom hátterében, még Maione ezredes szerint is, zsidók állanak és végeredményben ez az, amit a jegyzőkönyvek alítanak. Azok az utalások, melyek a "nemzetközi, kormány-feletti uralkodásunk" kifejezést illetik, vonatkozhatnak is és nem is a Népek szövetségére. Annyi azonban máris világos, hogy egy ilyen "kormány-feletti uralkodás" a zsidók kezére fogja játszani a hatalmat és meg fogja gyengíteni a népek szuverenitását. A Jegyzőkönyvek dicsekvő és felfuvalkodott jellege élénken emlékeztet Disraeli Coningsbyjének azokra a részleteire, melyek Európa ügyeinek intézését úgy a forradalmi, mint a konzervatív oldalon a zsidóknak tulajdonítják. De azért, ha az okmányok hitelesek, hivalkodó hangjuk mégis némi vigasztalást nyújthat a: keresztény népeknek, mert mint a közmondás tartja, a gőg a bukás előfutárja. Mindenesetre kétségtelen, hogy a zsidók abban a mozgalomban, amelyet alfajában "modernizmus"-nak, a politikában pedig "liberalizmus"-nak nevezünk, jogosan tulajdonítják maguknak az oroszlánrészt. Emlékezünk még Lémannak arra az állítására, hogy azok a zsidók, akik a forradalmat megelőzőleg Németországban ennek a mozgalomnak a szolgálatában állottak, egyénileg hűek maradtak a zsidóság nemzeti és faji elveihez. Feltehetjük tehát, hogy ezek a zsidók a modernizmust nem önmagáért karolták fel, hanem csakis eszköznek használták a keresztény nemzetek meggyengítésére. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy 1869-ben Lipcsében, a zsidók egyetemleges konferenciáján, az Alliance Israélite Universelle alapításakor dr. Philippson (Bonn) a következő határozati javaslatot terjesztette be, amelyet Astrup belga főrabbi támogatásával a konferencia örömmel elfogadott:
"A synodus elismeri, hogy a modern elvek kifejlesztése és megvalósítása a zsidóság jelen és jövendő fennmaradásának legfőbb biztosítéka. Mert a modern elvek "a zsidóság terjedésének és magasabb fejlődésének legszükségesebb életfeltételei."
"Egy rakás feldolgozott fa hever előttünk. Tudjuk, hogy részeit különböző helyen és időben különböző munkások készítették kiket például Istvánnak, Józsefnek, Jakabnak, vagy Jánosnak nevezhetünk. Ha azután ezeket a különböző kidolgozott faalkatrészeket összeállítva látjuk magunk előtt és ráeszmélünk, hogy egy háznak, esetleg egy malomnak a tetőzetét alkotják, vagy ha észrevesszük, hogy a szerkezetből még hiányzik egy darab, de a darab pontos méret szerint elkészítetten már ott van és várja, hogy a neki szánt helyre beillesszék, ilyen esetben lehetetlen el nem hinnünk, hogy István, József, Jakab és János kezdettől fogva egyetértettek és hogy közös terv szerint dolgoztak, mely már készen volt, mielőtt ők az első fát kivágták." Mindennek dacára kifejezést kell adnunk annak a meggyőződésünknek, hogy hitelessége esetén sem tekinthetjük az okmányt olyan vádanyagnak, mely valamennyi zsidóra vonatkozik. A jegyzőkönyvek tartalma a zsidóságnak csakis azt a részét illeti, mely a szabadkőművesség leple alatt a kereszténység közt lappangó forradalmi pártok felhasználásával oly célok elérésén dolgozik, melyek minden valószínűség szerint a zsidóság többsége előtt is rejtve maradnak.
A Világforradalom.
Eddig csak általános szemlét tartottunk a jegyzőkönyvek felett, összefoglaltuk tartalmukat Utaltunk arra a körülményre, hogy jogi értelemben az okmány hitelességét nem tudjuk bizonyítani, mert létezését csakis egy ember bizonyítja és ez az egy ember az orosz Nilus. Ha ellenben a belső bizonyítékokat vesszük tekintetbe, azokat a következőkben foglalhatjuk össze: az okmány olyan világforradalmat jósol, melyet a zsidó szervezetek idéznek elő, és ha a most fejlődő forradalom (bolseviki forradalom) tényleg a zsidók műve, akkor ez nem egyéb, mint a világforradalom megkísérlése.
Ha az olvasó azt hiszi, hogy határozott tudás nélkül valamilyen fanatikus antiszemita jósolhatott ily módon, akkor persze nem fogja az okmányt eredetinek elismerni. Ha azonban belátja, hogy ez a hipotézis tarthatatlan, akkor el kell fogadnia a másik lehetőséget, hogy t. i. az okmány eredeti. Ha az olvasó az előbbit hiszi, akkor nyugodtan alhatik tovább, ha azonban az utóbbi lehetőségben hisz, akkor az okmányt egy félelmes veszedelem nagyon komoly intésének kell tartania, mellyel szemben egyetlen vigasztalása az lehet, hogy az, aki előre lát, az előre fegyverkezik. Mielőtt azonban ettől a tárgytól megválnánk, tüzetesebben meg kell vizsgálnunk még egy oldalát. És pedig a jegyzőkönyvéknek a szabadkőművességre vonatkozó részét. A legfontosabb idézet a 15-ik jegyzőkönyvből ered: "Szabadkőműves páholyokat fogunk létesíteni és szaporítani fogjuk azokat a világ minden országában, hogy felszívják magukba a közéletnek kiválóságait és mindazokat, akik kiválókká lehelnek. Ezekben a páholyokban fog összpontosulni a legmagasabb intelligencia, a mi befolyásunk leghatásosabb eszköze. A páholyokat egy olyan központi igazgatás alá fogjuk rendelni, melyet bölcs Vérijeink vezetnék és melyet kizárólagosan csakis mi ismerünk, míg mások előtt teljesen ismeretlen marad. A páholyoknak, melyek minden forradalmi és liberális elemet összekapcsolnak, olyan képviselőik is lesznek, akik a jelszavakat és a programot beledobják a nyilvánosságba. Ezekben a páholyokban megkötjük azt a csomót, mely a forradalmi és liberális elemeket összetartja."
A figyelmes olvasó itt összefüggéseket fog találná az előző idézetekkel. Emlékezzünk meg például Louis Blanc-nak, a francia forradalom történetét tárgyaló könyvéről, melynek egyik lapján azt mondja, hogy: "Égő lelkeknek fenntartott titkos páholyokat létesítettek... Árnyékos szentélyeket, melyeknek ajtai csakis a próbák hosszú sora után nyíltak meg a beavatottaknak, mikor már bebizonyították a forradalmi nevelésben tett előrehaladásukat."
"A szabadkőművességet Jacques de Molai haláláénak megbosszulói titkos befolyásukkal nemcsak hogy megszentségtelenítették, hanem ürügy és lepel gyanánt az anarchisztikus összeesküvések elrejtésére is felhasználták."
"Testvér! Egy olyan Rend kötelékébe óhajtasz lépni, amely, ha eddig csak részleges eredményt is ért el, több mint 500 éve csendben és titokban dolgozik egyetlen cél megvalósítása érdekében. A kötelesség, melyet most vállalsz, veszélyt is hozhat reád, mert ez a Rend a nemzetek ügyeivel foglalkozik és a jövőben világhatalomra törekszik."
Emlékezetes, hogy ezek a szavak olyan szabadkőműves rend rituáléjából valók, amelyet főleg zsidók alapítottak és melyben minden valószínűség szerint még most is zsidó befolyás uralkodik.
Cion Vénjeinek Jegyzőkönyvei a válás megsemmisítéséről, mint a társadalom aláaknázásának eszközéről beszélnek. Lássuk már most, mit mond a Nagy Oriens a vallásról: 1902 szeptember 20-án a Nagy Oriens elnöke, Delpech szenátor, a következőket mondja: "A Galileai diadala kétezer évig tartott, most rajta a sor, hogy meghaljon. A titkos hang (Julián apostata), mely egykor Pán halálát megjósolta, most annak a csalfa istennek a halálát jósolja, aki békességet és igazságot ígért azoknak, akik hisznek benne. A szabadkőművesek örömmel állapítják meg, hogy nagy részük van a hamis prófétáik megbuktatásában." Ezekhez az idézetekhez kétség nem férhet, mert a Nagy Oriens hivatalos Írásaiból valók. Az olvasó tehát maga döntheti el, vajon mindez csupán fanatikus istentagadók képzelődése-e, vagy pedig részlete a világforradalom azon tervrajzának, melyre a jegyzőkönyvekben akadtunk? A jegyzőkönyvek azt bizonyítják, hogy a forradalom előmozdítására szaporítani fogják a szabadkőműves páholyokat. Mi történik jelenleg? Tudjuk, hogy az angol szabadkőművesség általában véve nem politikai jellegű és lojális magatartást tanúsít a brit intézményekkel szemben. Ha tehát az összeesküvők Angliában is meg akarják valósítani terveiket, forradalmi irányú keleti vagy skót szabadkőműves páholyokat kell Angolországban meghonosítaniuk. 1893-ban a Les Libres Penseurs (Szabadgondolkozók) elnevezésű francia páholyt újjászerveznék: La Grandé Loge Symbolique Écossaise de Francé, Le Droit Humain néven. Ennek a rendnek különlegessége volt, hogy tagjai sorába nőket is felvett. Ezt a mozgalmat társ-szabadkőművességnek nevezik, mellyel sajátságos módon összekeveredett a teozófia kultusza. Akik a mozgalmat tanulmányozták, arról győztek meg, hogy a teozófia vezérszellemei rendszerint tagjai a társ-szabadkőműves páholyoknak. Az imént említett új Nagypáholy 1900-ban azután átalakult a Régi és Elfogadott Skót Rítus legfelsőbb tanácsává, melynek fennhatósága alatt jelenleg 100 páholy dolgozik, elszórtan Franciaországban, Belgiumban, Angliában, Skótországban, Indiában, Hollandiában, Jávában, Svájcban, Norvégiában, Dél-Afrikában és Dél-Amerikában. A rendnek angol nyelvet használó páholyai külön tanácsnak vannak ugyan alávetve, de azért szoros összefüggésben álló alkatrészei a kontinentális Rendnek. A 33-ik Fok tanácsának 9 tagja közül 3 angol, így tehát az angol képviselők száma úgy aránylik a többihez,- mint egy a kettőhöz. Szükségtelen megjegyeznünk, hogy az angol nagypáholy ezt a mozgalmat nem ismeri el és a francia Nagy Oriens ateizmusa és felforgató politikai irányzata miatt, minden összeköttetést megszakított vele. A társ-szabadkőműves mozgalomnak francia alapító tagjai azonban még a forradalmár párisi Nagy Oriensnél is szélsőségesebb álláspontot képviselnek. Mint említettük, az angol társ-szabadkőműves páholyoknak külön Nagy Tanácsuk van, mely Angol-országban visszahelyezte a szertartásokba Isten nevét és a Bibliát. De minthogy a Nagy Tanács 6 tagját felülről választják ki gondosan és maga a tanács a Parisban székelő 33-ik fokozatnak van alávetve, vele szemben az alsó fokok képviselői mindenkor reménytelen kisebbségben maradnak. Ilyenformán tehát a párisi legfelsőbb tanács jóváhagyása nélkül új páholyt alakítani nem lehet, bárha a kérvényt előzetesen az angol tanácsnak kell is jóváhagynia. Ebből látható, hogy a körültekintéssel kieszelt társ-szabadkőműves szervezet ténykedései egy Párizsban dolgozó láthatatlan kéz ellenőrzésének vannak alárendelve. Nem állíthatjuk, hogy a társ-szabadkőműves mozgalom valamennyi tagja összeesküvő. Sőt hisszük, hogy közöttük sok a becsületes rajongó vagy az "olyan könnyelmű ember", akiről a jegyzőkönyvek annyi megvetéssel beszélnek. De erős meggyőződésünk, hogy mindennek dacára a mozgalmat valószínűleg forradalmi célok elérése érdekében indították. Mrs. St. John, ki Nagy-Britannia és tartományai területére az általános társ-szabadkőművesség főtitkára, a Morning Postnak 1910 július 24-én azt írta: "határozottan visszautasítom, hogy a Rendnek bárminő politikai jelleget tulajdonítsanak". És levelét azzal fejezi be: "mint testület nem érdeklődünk a politika iránt, mely nem tartozik a mi tisztán filozófiai és elméleti természetű munkakörünkhöz." Lásd a Morning Post július 26-iki számát. Egyelőre nem kívánunk a társ-szabadkőműves mozgalommal bővebben foglalkozni, csak azt akarnók még megjegyezni, hogy míg tagjai között vannak olyanok, akik tiszteletreméltóknak és ártatlanoknak látszanak, vannak viszont olyanok is, akikről tudjuk, hogy kapcsolatot tartanak fenn azokkal a forradalmi és lázító mozgalmakkal, melyek a közelmúltban a Brit birodalom békéjét megzavarták, sőt létét veszélyeztették. Erre a tényre vonatkozólag hiteles bizonyítékok, állnak rendelkezésünkre. Egyelőre azonban csakis arra kívánunk szorítkozni, hogy óva Intsük a mindkét nembeli közönséget, tartózkodjék mindezektől a mozgalmaktól, bármily kecsegtető alakban is kínálkoznak. Azok, akik részt vesznek bennük, talán csak akkor fognak meggyőződni arról, hogy a "forradalom árnyékos szentélyeibe" tévedtek, mikor már későn lesz. Hasznos lenne, ha egybefoglalva az elmondottakat általánosságban tanulmány tárgyává tennők a forradalom jellegét és eredményeit, összefoglalásunk elsősorban arra a megállapításra vezetne, hogy minden eddig megvizsgált forradalmi mozgalomban tervszerűséget fedeztünk fel. Ezek után tehát a tervszerűség feltétlenül bizonyos. Másodsorban megállapíthatjuk, hogy a szabadkőművesség bizonyos rendjei állandóan annak a tervszerűségnek az alapján cselekszenek, melynek mozgató ereje mindenkor a keresztény egyház és a nemzeti állam elleni vad gyűlölet volt. Végül megfigyelhetjük, hogy a felvilágosodott vagy politizáló zsidóság bizonyos típusa nemcsak a szabadkőműves szervezkedésekben, de magukban a forradalmakban is tevékeny részt vesz. Igaz ugyan, hogy a támadásokat nem vezették ők maguk. És igaz, hogy ritkán láttuk őket akár a barikádokon, akár a vérpadon, azonban cselekvően és ármánykodón, a céltudatosság benyomását keltve, ott lappangnak a háttérben mindenütt. Láttuk, hogy a zsidó eredetű Abbé Lémann gondosan megkülönbözteti a felvilágosodott vagy politizáló zsidót, - akinek, habár vallásának törvényei alól már felszabadult, nagy ambíciói vannak saját maga és faja számára, - azoknak a zsidóknak a tömegétől, akik megelégszenek azzal, hogy országuknak jó polgárai legyenek és idealisztikus hajlamaikat vallásuk követeléseinek teljesítésében elégítsék ki. Feltehetjük tehát, hogy ezek a fanatikus politizáló zsidók oly politikai álmot álmodnak, amelyben a messiási jövendölések modern kifejlődését látják. És feltehetjük azt is, hogy a keresztény nemzeteknek hagyományos gyűlölése úgyszólván vérükké vált, mivel a keresztények a múlt időkben, népükkel rosszul bántak. A zsidó gondolkozásnak ezt a gyűlöletét láttuk az orosz anarchia szellemi megalapítójának, Alexander Herzennek forradalmi rendszerében. Láttuk továbbá Lassalle és Marx felforgató nemzetgazdasági elméletében és Heine szenvedélyes álmában. Heine szinte kéjeleg abban a kilátásban, hogy: "a germán zivatar lassan jön, de biztosan)" és "ha olyan dörgést hallunk, amilyen még nem volt a történelemben, tudni fogjuk, hogy lecsapott a germán villám... És akkor a germánok olyan tragédiát fognak megélni, mélyhez képest a francia . forradalom csak idill volt." Aztán Oroszország szerepét jövendölve mondja: "Nem bánjuk, ha több vagy kevesebb rabszolgaságban van is részünk, hiszen Oroszország révén fogunk megszabadulni a feudalizmus és klerikalizmus maradványaitól."* Heine sorainak idézete gr. Soissonsnak egy rendkívül érdekes cikkéből van véve, mely a zsidókról, mint a forradalom kovászáról szól s a Quarterly Review 1920. januári számában jelent meg.
Az elmondottakat összevetve, immár világosan láthatjuk, hogy mindezek az elemek a zsidó és szabadkőműves forradalmi propaganda érdekében egyesültek. És ugyancsak ők bujkáltak azelőtt is minden forradalmi mozgalom mögött, úgy a XIX., mint a XX. században és valószínűleg már a XVIII. században is.
Így tehát, ha következtetéseink alapjai helyes, akkor a forradalmak nem közvetlen társadalmi fellobbanások, hanem tervszerű munkának az eredményei. Egy ház sohase gyullad ki magától, de porrá ég, ha meggyújtják és anyagjai száraz, korhadt és gyúlékony. Ha azonban a ház tűzbiztos anyagból épült és olyan emberek lakják, akik megóvják a tűztől, akkor a ház minden valószínűség szerint nem fog kigyulladni. Ugyanez áll a nemzetekre nézve is. A nemzetek szociális szervezetét csakis akkor lehet lángba borítani, - bármennyi titkos társaság munkálkodjék is rajta, - ha a körülmények a forradalom kitörésére előnyösek. Hogy milyen körülmények előnyösek a forradalom kitörésére, azt államférfiak és történetírók rég megállapították. Nem tartozik tehát könyvünk feladatához, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk. Célunk nem az, hogy egy tűzbiztos házat tervezzünk, hanem az, hogy a gyújtogatok tervét leleplezzük. Röviden azonban mégis megemlíthetjük az okokat, melyek a változó korokban a nemzeteket fogékonyakká teszik a forradalom iránt. Mindenekelőtt forradalmasító okok rejlenek a háborúkban, melyek után a katonák foglalkozás nélkül maradnak és különösen a sikertelen háborúkban, melyek az embereket elkeseredett cselekedetekre ragadtatják. Ugyancsak a legfőbb okok közé tartozik a kereskedelem pangása, mely sok embert az utcára kerget, rosszra ösztönöz, míg végre is hinni kezdik az emberek ezrei, hogy bármilyen változás is jobb a meglevő viszonyoknál. Ha figyelmesen vizsgáljuk ezt a kérdést, látni fogjuk, hogy valamennyi forradalmat a kereskedelem pangása és a munkanélküliség előzte meg. A forradalmaknak felidézői a rossz termések és az élelmiszerhiány is, mely a tömegekben kiváltja az éhséget és irigységet. Okok a pártoskodás és belső versengések is, melyekkel a fennálló kormány ellen uszítják a tömegeket azok, akik saját céljaik elérésére akarják megbuktatni. Továbbá a forradalmak okozója az uralmon levő kormánynak a jellege is, legyen az akár túlságosan konzervatív, elnyomván a nemzet szabadságát, akár túlzottan engedékeny az árulással és gonoszsággal szemben, vagy elérhetetlen ideálok után törtetve vészthozó az állam fennmaradására. Oka tehet a forradalomnak maga az uralmon levő kormány is abban az esetben, ha megvalósíthatatlan eszmék terjesztésével olyan nagyarányú egyéni szabadságok igényét dobja bele a tömegekbe, hogy azáltal mások károsodnak. Végül oka lehet a könnyű meggazdagodásnak olyan lehetősége, mely megközelíti a rablást. Ezenkívül előfordult már a történelemben az is. hogy valamely ravasz és lelkiismeretlen uralkodó, - mint például Nagy Frigyes - propagandaútján úgynevezett békés behatolással forradalmat lobbant fel a szomszéd állaimban. Bizonyára az az ország, melynek tiszteletreméltó kormánya van, ipara virágzik és alattvalói jómódban élnek, olyan nemzeti épület, mely nem egykönnyen gyullad ki. Államférfiaink feladata tehát, fontolóra venni, hogy Angolország jelenleg ilyen konszolidált állapotban van-e. Ellenben, ha a fentebb elsorolt forradalma okok részben, vagy összességükben megvannak, akkor megindul a munka a forradalom árnyékos szentélyeiben, mert könnyű meggyőzni a népet, mely megérett a felizgatásra, hogy bajai orvoslását csakis a társadalmi rend felborításával fogja elérhetni. Végzetes, megtévesztés!... Minden nemzetnek, különösen pedig a modern nemzeteknek, rendkívül komplikált életrendszerük van. Fejlődésük millió apró résznek szorosan összefüggő együttműködésétől függ. Európa valamennyi országa közül Oroszország volt az, amely leginkább ellenállhatott a forradalomnak, mert ipari szervezettsége még nagyon alacsony fokon állt. Lakosságának 90 százaléka falun él, összes szükségleteit saját maga fedezi és így meg, ha a modern ipari gépezet be is szünteti munkáját, létét tovább folytathatja. Dacára ennek, a nagy városok lakosai és a nemzet életének szükséges alkatrészei: a közép- és felső osztályok, még Oroszországban is jóformán egytől-egyig elpusztultak az olyan idegenek kivételével, akik a félelmetes szektával meg tudtak alkudni. Az orosz nagyvárosok lakossága sok helyen teljesen megsemmisült. Egész osztályok tűntek el vagy menekültek el. Gondoljuk meg, mi történnék forradalom esetén például Angliában, ahol a lakosságnak csak kisebbik fele falusi lakos, míg nagyobbik hányada teljesen attól a bonyolult ipartól függ, melyben specialista és amelynek nyereségével fedezi szükségleteit. Ne feledjük azt sem, hogy Angliában az élelmiszerek nagyobb része nem a falvakból kerül ki, hanem messze távolból, idegen országokból, hajón, vagy vasúton érkezik. Ennek folytán tehát, ha Anglia ipari gépezete megállnia, közlekedése csak két hétre is szünetelne, a városi lakosság elvesztené létfeltételeit. Az emberek mint egyének tehetetlenekké. válnak és éhen kell pusztulniuk. Még abban az esetben is, ha a kétségbeesett tömegek megrohannák a boltokat, kirabolnák a raktárakat és gazdagabb szomszédaikat, ha fosztogató bandákban lepnék el az országot, csak ideig-óráig tarthatnák fenn életüket, de végpusztulásukat mégsem kerülhetnék el. Ha a forradalmárok szempontjából bármilyen forradalom sikerülne, vagyis, ha a forradalom folytán: megbénulna a kapitalista rendszer élete, a lakosságnak legalább is fele, de valószínűleg háromnegyed része éhen halna. Ne mondjuk, hogy ez lehetetlenség, mert eddig még nem következett be. Ha forradalomra sor kerül, ez a helyzet okvetlenül bekövetkezik. Franciaország a terror uralma idején aránylag szerencsés volt, mert abban az időben lakosságának nagy része a földmíves osztályhoz tartozott. Annyi azonban bizonyos, hogy ennek dacára lakosságának roppant tömege elpusztult. Az emberek részben éhen haltak, részben pedig lemészárolták őket. Prudhomme számítása szerint a terror idején a halálesetek száma Franciaországban, a polgárháború áldozatait is beleértve, elérte az 1,025.711-et. Magában Nancyban 32.000 ember halt meg a, guillotine alatt, vagy egyéb kivégzések, tömeges vízbefojtások és pestis által. Taine szerint a terrornak csakis a. tizenegy nyugati tartományban közel félmilliónyi áldozata volt; Most már tudjuk, mennyire világosan látták a forradalmárok, hogy a lakosság képtelen életét tovább fenntartani és ezért készakarva irtották. Robespierre házában talált iratok között Courtois egy tervet fedezett fel, mely szerint akkoriban 12-15 millió franciát akartak kiirtani. Egy illuminátus, Gracchus Babeuf kijelenti, hogy a néptelepítés elkerülhetetlen. Prudhomme azt állítja, hogy a terror nem egyéb, mint egy néptelenítési terv részlete, melyet Marat és Robespierre eszelt ki. Carrier, a terror egyik végrehajtója, így szól: "Inkább változtassuk temetővé Franciaországot, semhogy elmulasszuk újjászervezni saját módszerünk szerint." Larevelliere Lépeaux feljegyzése szerint Saint-André Jean Bon azt állította, hogy ha Franciaországban biztos alapokra óhajtják helyezni a köztársaságot, akikor lakosságát felényire kell apasztani. És ezek a tömeggyilkosok nem tettek különbséget ember és ember közt. Modern kutatások szerint az áldozatok névsora bebizonyítja, hogy nagyobb részük nem arisztokratákból állt, hanem egyenesen a szegény néposztályhoz tartozott; kis boltosokból, szürke emberekből került ki. A nagy terror 1366 párisi áldozata javarészt a közép- és munkásosztályhoz tartozott. Teljesen ismeretlen okból sok száz munkásembert és munkásasszonyt vittek a guillotine alá. Valószínű, hogy míg részbeni az árulkodó rémület áldozatai lettek, részben hazug rágalmak folytán kerültek a vesztőhelyre. Az emberek öltek, hogy meg ne öljék őket. És a törvényszék azért követelt oly nagy számban áldozatokat, hogy állandó rettegésben tartsa az életben maradottakat. Ilyen események történnek, mikor a társadalmi rend felbomlik, amikor gonosztevők és fanatikusak bitorolják a hatalmat, és mindehhez még egy veszély fűződik: a forradalmasított nemzet szomszédos ellenségei felhasználják az alkalmat a támadásra és megszállás és belső háború tetézi be a pusztítást Nincs olyan nemzet, mely anélkül, hogy a legvégzetesebb szerencsétlenséget idézné fel, lerombolhatná társadalmi és ipari rendjét és megdönthetné fegyelmét.
"Ínség és meggyőzés - ez az a két erő, mely az embereket tettekre bírja. Támassz ínséget, kormányozd a véleményeket és felboríthatsz minden meglevő rendszert, bármilyen szervezett is legyen az." A forradalmi szabadkőművességnek az a kijelentése, melyet Barruel abbé a XVIII. század végén "A jakobinizmus memoárjai" című könyvében idéz, magában foglalja azt az idegenszerű hitvallást, melynek fejlődését követtük. A hitvallás titokzatos kijelentései 1776-ban, az Illuminátusok Rendjének Bajorországban való megalapításával veszik kezdetüket És miután menetüket követtük a Cion Bölcs Vénjei tanácskozásának immár híressé vált jegyzőkönyvekig, melyeket 1905-ben adott át a nyilvánosságnak az orosz származású Sergius Nilus, következtetéseinket abban a megállapításban összegezhetjük, hogy fokról-fokra régóta fejlődik a földön egy összeesküvés, mely a keresztény civilizáció megdöntésén dolgozik, melynek főügynökei zsidók és forradalmár szabadkőművesek; célja pedig, - miután állítólag már az érés stádiumába jutott, - nem egyéb, mint hogy a választott nép világuralmának az útját előkészítse. Nem állítjuk, hogy ezeket a következtetéseket be tudnók bizonyítani, egyelőre csakis azokra a nagy erőkre akarjuk felhívni a figyelmet, amelyek az elmúlt években a kormányokat és a közvéleményt átalakították. Egyelőre csakis Hatni akarjuk, hogy ezek az erők önmagukban és következményeikben hasonlóak-e az álmokhoz és tervekhez, melyeket elszánt és buzgó fanatikusok szőttek. A jelenlegi világmozgalmakat tanulmányozók szemébe elsősorban az a tény ötlik, hogy igenis folyik a munka. Ha őseink életét a gondolat és cselekvés terén összehasonlítjuk a mai élet szüntelen tevékenységével, úgy az szinte alvásnak rémlik. Merész forradalmár ideálok, merész forradalmár mozgalmak kergetik a világot új mennyország, vagy új örvény felé, aszerint, hogy milyen szempontból nézzük. Az embereik cselekesznek és az erő, mely őket mozgatja, megint csak az ínség és a meggyőzés! A sztrájkok szédületest gyorsasággal és olyan erővel követik egymást az egész világon, mint ahogy a hulláin veri a partot, a sztrájkolok pedig kijelentik, az ínség kényszeríti őket, hogy béremelésért küzdjenek. Ezzel kapcsolatban: érdemes újból idéznünk a jegyzőkönyveket: "Fel fogjuk emelni a munkabéreket, de ez nem fog használni a munkásoknak, mivel egyidejűleg a legfőbb életszükségleti cikkek ára is emelkedni fog." Elég ennyit mondanunk az ínségről. Ami a közvéleményt illeti, napjainkban a különböző nemzetekhez, fajokhoz, vallásokhoz, osztályokhoz, és foglalkozásokhoz tartozó embereik nagy tömegét egy új Evangélium kergeti és emészti, amely vakmerően törekszik arra a helyre, melyet a régi világban a kereszténység foglalt el. Ez az Evangélium nem egyéb, mint maga a bolsevizmus, mely attól a zsidó Marxtól ered, aki először mondotta ki az új tan boldogságait. Jelenlegi kútforrása Moszkva. A bolsevizmus nyíltan keresztényellenes és forradalmár. Célja, hogy a magántulajdont megszüntesse, a proletárdiktatúrát felállítsa és a világot internacionális ellenőrzés alá helyezze. Az a tény, hogy majdnem valamennyi bolseviki zsidó, iszonyú jelentőségű. Egy névsort fogok közölni, mély nagy munkát igényelt, összeállításán többen dolgoztak, mert a névsor feltünteti az orosz szovjetkormány megalapítóinak és jelenleg is uralkodó 50 főemberének álnevét, valóságos nevét és faji eredetét:
1. Lenin Ouilanov orosz
Némelyek szerint Lenin, hasonlóképpen Kerensky anyja is zsidó volt. Krassin felesége szintén zsidó. Ezek a nevek ma már annyira ismeretesek, hogy hordozóik életrajzát közreadni felesleges. Csak a kevésbé ismert egyénekről tartom szükségesnek a következő rövid adatok közlését:
Martov (4. szám) az 1893-iki híres londoni konferencián a mensevikiek vezére volt. Ekkor használták először a bolsevik és mensevik elnevezést. Lenin akkoriban, mint a bolsevikiek képviselője, Martov ellenfele volt. Ő az egyedüli nevezetesebb mensevik, aki a bolsevista uralomban résztvett, dacára annak, hogy szüntelenül jósolta a jelenlegi kormány végleges katasztrófáját.
Volodarsky (13. szám) már meghalt. Londoni zsidó szabó volt. Kezdettől fogva résztvett a mozgalomban és mint az első népbiztosok egyike, a leggyűlöltebb alakok közé tartozott. Egy munkáscsoport megölte. Nagy érdemei voltak a bolsevizmus terjesztésében.
Ganetzky (16. szám) hosszú időn át mint összekötő tiszt szerepelt a német hadvezetőség és a bolsevista vezérek közt. Számtalanszor ment titokban Berlinből Moszkvába. A szovjet neki köszönheti, hogy a németek katonai erővel segítették a vörös hadsereget. És ugyancsak ő volt az, aki az észteknek 15 millió arany rubelt kieszközölt. A pénzt maga vitte el egy stockholmi bankból Révaiba.
Kolontai (30. sz.) a bolsevista mozgalom hősnője. Dybenkóval, a tengerészek vezérével kötött házasságot. Ezt a házasságot a forradalom regényének nevezték el. Rövidesen a jelenlegi kormány uralomra jutása után ment férjhez. Férjével Ukrajnába indult nászútra, hogy ott nem kommunizmust, sem bolsevizmust, de anarchiát prédikáljon. Emiatt a szovjetkormány rossz szemmel nézte. Később azonban megváltoztatta nézeteit Dybenkoné, úgy hogy jelenleg a szovjet népjóléti biztosi állásait tölti be. Állítólag nagyon szenvedélyes természetű. Családja a nemességhez tartozik.
Gukovsky (50. sz.) feje volt az Észtországba küldött bolsevista missziónak, melynek tagjai majdnem kizárólag zsidók voltak.
Czernin gróf, a kettős monarchia külügyminisztere volt egyike az elsőknek, aki hivatalos minőségben érintkezett velük. "Vezéreik" - írja a gróf 1917 november havában, - "majdnem mind fantasztikus eszmékkel telített zsidók. Nem irigylem az országot, melyet kormányoznak," A Brest-Litovski tárgyalásokban résztvevő bolsevikiek közül Trockij volt az. aki Czerninre a legnagyobb benyomást gyakorolta. "Trockij" - írja Czernin - "kétségtelenül érdekes, eszes fickó. Nagyon veszedelmes ellenfél. Rendkívül tehetséges szónok, aki válaszaiban oly gyorsaságot és ügyességet fejt ki, amilyennel ritkán találkoztam. Ezenkívül benne megvan fajának egész szemtelen merészsége. Ilyen volt Trockij a lealázó brest-litovski napok alatt. Vajon milyen lehet szemtelensége most, miután legyőzte Koltsakot, Judenitset, Denikint és a lengyeleket, miután megszervezte a győzelmet és főtényezőjévé lett annak a lépésnek, mellyel Anglia és szövetségesei a békekonferencia asztalához közeledtek? Idézek itt még egy tanúbizonyságot, melyet sok más közül találomra ragadok ki. Dennis R. B. észak-nyugat-amerikai egyetemi tanár, 1917 novemberétől egészen 1918 szeptemberéig, eleinte az amerikai Y. M. C. A. szolgálatában, később a konzuli pályán dolgozott Oroszországban. Helyszínen tanulmányozta a bolseviki propagandát és, miutáni beutazta egész Oroszországot és Rostovban, Charkow-ban, Moszkvában, Nisnij-Novgorodban és Petrográdban tartózkodott, a következőket mondta: "Nagyon érdekes felfedezést tettem a vezető "állásokban levő népbiztosokra vonatkozólag, kikkel Oroszországban itt is, ott is találkoztam Közülük megelőzőleg sokan éltek amerikai ipari központokban. Ennek dacára kénytelen voltam részükről, Amerikát illetőleg, olyan természetű támadásokat meghallgatni, melyeket itt senkitől sem fogadnék el. És ezek az emberek kivétel nélkül orosz zsidók voltak." A zsidók vezető-szerepére vonatkozólag, melyet az orosz forradalomban betöltenek, minden tanúbizonyság között talán a legmeggyőzőbb az angol Gerard Shelleynek tudósítása, ki 1918-ban tartózkodott volt Oroszországban. Shelley többek között azt mondja, hogy az orosz anarchisták teljesen külön álnak a bolsevikektől. A szláv vérmérsékletűeknek sokkal inkább megfelel a szélsőséges individualizmus, mint az az erősen koncentrált kormányzási rendszer, melyet Trockij és társai képviselnek. Az anarchisták Moszkvában és Petrográdban sok épületet foglaltak le, melyeket tanítási és egyéb célokra használtaik. Legkiválóbb mesterük, Cherny, az ismert anarchista volt és Shelley végig hallgatta egyik előadás-sorozatát, melyet Moszkvában 1918 április havában, a tisztek gazdasági társulatában tartott. Ezek a felolvasások óriási izgalmat idéztek elő. Különösen az utolsó, melyben a felolvasó a bolsevizmust tárgyaltai és arra utalt, hogy a marxizmus, mely alapja a bolsevizmusnak, nem fejezi ki az orosz jellem politikai természetét, miután a bolsevikiek nem őszinte szocialisták és kommunisták, hanem zsidók, akik a zsidóság végcéljaiért dolgoznak. Cherny ezeket a zsidókat három osztályba sorozza és pedig a pénzügyi szakmába tartozó zsidók osztályába, akik a nemzetközi piszkos vizekben gázolnak, a cionista zsidók osztályába, akiknek céljai ismeretesek, és végül a bolsevista zsidók osztályába, beleértve a zsidó szövetséget. Az előadó szerint ezeknek a bolsevistáknak a hite röviden abban foglalható össze, hogy az országok proletariátusa nem egyéb, kocsonyaszerű tömegnél, mely martalékul fog esni a zsidóknak, mihelyt sikerül nékik az országok intelligenciáját kipusztítani. Ezután rátérünk ennek az ügynek nevezetes befejezésére. Ugyanazon az éjjelen, melyen Cherny utolsó felolvasását tartotta, a bolsevisták úgy Moszkvában, mint Pétervárott, tüzérséggel, lovassággal és gépfegyverosztagokkal megtámadták az anarchisták összes hadiszállásait és mindenkit meggyilkoltak, akit ott találtak. Cherny maga azonban megszökött. A bolsevista zsidók programjára vonatkozólag a Gazette de Hollande 1919 március végén nagyon érdekes okmányt közölt. Ez az okmány a külföldön tartózkodó bolsevista ügynököknek szóló részletes utasításokat tartalmazza, melyeket a Kremlben 1918 novemberében tartott tanács adott ki. Ezen a tanácskozáson Lenin elnökölt és Trockij, Radek, Csicserin is részt vett. Az okmánynak egy példánya az ukrajnai fővezérség kezébe került. Fordítását Miljukovnak, a bolsevizmusról írt könyvéből vesszük, párhuzamos oszlopokba tüntetve fel a bolsevisták 1918-ból eredő utasításait és azokat az útmutatásokat, amelyeket Cion Vénjei 1897-ben szövegeztek meg: A bolsevista (kommunista) párt forradalmi munkája.
A bolsevista szervezet munkáját idegen országok részére következőkben határozzuk meg:
"Cion bölcs Vénjei"-nek jegyzőkönyvei :
Hogy céljainkat elérjük, a választásokat oly jelöltek érdekében fogjuk irányítani, akiknek múltjában valami rejtett sötét folt, valami panama lappang. Mert a leleplezéstől való félelem megbízható munkatársainkká teszi őket. (10. jegyzőkönyv.)
Mint a munkásság állítólagos megváltói jelenünk meg a színen, hogy felszólítsuk, lépjen küzdő sorainkba: a szocialisták, anarchisták és kommunisták közé. Az ínség, irigység és gyűlölet lesz az az indító erő, mellyel a tömegeket mozgósítjuk, hogy kezükkel semmisítsük meg mindazokat, akik utunkat állják.
Ennyit Oroszországról és arról a szerepről, amelyet a zsidók játszottak a bolsevista tárnok és szervezet kiépítésében.
Intelem a nemzetekhez.
Jelentőségében az orosz forradalom felülmúlja a jelenkor minden forradalmát. Már az előzőkben bebizonyítottuk, hogy a bolsevikiek, akik az orosz forradalmat előidézték, legnagyobb részt zsidók voltak. És feltártuk, hogy haditervük alapját azok az utasítások képezték, melyeket "Cion bölcs Vénjei"-nek jegyzőkönyveiben találunk. Vizsgáljuk meg már most korunk egyéb forradalmi mozgalmait. Lássuk, melyek voltak közös vonásaik, kik voltak közös ügynökeik. Kutassuk, mennyiben lehet a kapcsolatukat azokkal a szervezetekkel megtalálnunk, amelyek uralomra juttatták Lenint és Trockijt és megtették Moszkvát a világforradalom központjává. A háborút megelőzőleg és azzal párhuzamosan is mutatkoztak már forradalmak, vagy komoly forradalmi kitörésiek Törökországban, Portugáliában, Poroszországban, Bajorországban és Magyarországon. Jelentős összeesküvések pedig sok más országban, nevezetesein Hollandiában, Svájcban és ebben az évben Franciaországban és Dániában. Valamennyi mozgalomban nagy szerepet játszottak az idegen befolyások. Szinte magától adódik a kérdés, vajon idegen befolyások érvényesülése nélkül sikeresek lettek volna-e ezek a forradalmak, vagy pedig szükségképpen ki kellett törniük? Abból a tényből, hogy valamely forradalom kitört, még nem következik sem az, hogy a kitörés, kívánatos, sem az, hogy elkerülhetetlen volt. Egy hasonlatot alkalmazhatunk: a leromlott testet megtámadják a bacilusok. Mihelyt az állam elgyengül és a korrupció és bizonytalanság erőt vesz rajta, az elcsigázott szervezetet azonnal ellepik a forradalmi bacilusok és megkezdik bomlasztó munkájukat. Némely államban, nevezetesen Magyarországon és Bajorországban, hamarosan kiirtották a bacilusokat, a forradalmak rövid életűek voltak. Más államokban ellenben, például Törökországban és Portugáliában a bacilusok állandóan letelepedtek. Ami Portugáliát illeti, vannak olyanok, akik előtt kétséges, hogy a bacilusok térhódítása használt-e az államnak, vagy sem. Törökország esetében azonban nem lehet kétség. Azok a forradalmárok, akik Konstantinápolyt hatalmukba ejtették és Abdul Hamidot trónjától megfosztották, ezáltal rabszolgául adták el országukat a németeknek. Enver, Talaat és a többiek csakis kész eszközök voltak Bieberstein és Wangenheim kezében. A török forradalom a török birodalom halálharangja volt. Törökország példájából látjuk, hogy a forradalmak nem mindig - bár drasztikus - de egészséges folyamatok, hanem ellenkezőleg, hatásuk romboló is lehet. Határozottan állíthatjuk, hogy a török forradalom tisztára szabadkőműves zsidó összeesküvők munkája volt. Az ifjú-törökök főképp zsidók, görögök és örmények voltak. Terveik megvalósításában eleinte nem kísérte őket a siker. Csak akkor kezdett melléjük szegődni, amikor a kontinentális szabadkőművességgel érintkezésbe léptek és az kezdte az ügyet mozgatni. Az ismert francia szabadkőműves szemlének, az Acacia-nak 1908 októberi száma rövid magyarázatát adja az eseményeknek: "A mozgalmat Szalonikiből irányították. Legalkalmasabbnak látszott erre a célra, mivel minden európai város közt Szaloniki lakosainak a legnagyobb százaléka a zsidó (110.000 lakosból 70.000 a zsidó). Ott alakult hát meg az ifjú-törökök titkos bizottsága. Ezenkívül Szalonikiben még több szabadkőműves páholy is működött, melyben a forradalmárok zavartalanul dolgozhattak. A páholyok az európai diplomácia védelme alatt álltak, míg a szultán védtelenül állt velük szemben és bukását nem tudta megakadályozni." Valóban azt állíthatjuk, hogy a Haladás és Egység Bizottsága a "Macedónia Risorta" nevű páholyban született meg, melynek alapítója a szaloniki-i zsidó Carasso Emma volt A fent idézett szemle említi 1907-ben, hogy bár Törökországból a szabadkőművesség ki volt tiltva, mégis volt Szalonikiben két páholy, mely az olasz Nagy Oriens alá tartozik. Az egyik a "Macedónia Risorta", míg a másik a "Labor et Lux" nevű páholy. Érdekes megállapítás az, hogy Carasso később tagja lett annak a bizottságnak, mely Abdul Hamidot trónjától megfosztotta. A párizsi Temps 1908. augusztus 20-iki számában interjút közöl, melyet Refik Bey, a Haladás és Egység Bizottságának egyik vezető tagja adott. Ebből az interjúból még pontosabban értesülünk a szerepről, melyet a forradalom előidézésében a szabadkőműves páholyok játszottak. A Temps levelezőjének erre vonatkozó kérdésére Refik Bey így felelt: "Igaz, hogy a szabadkőművességben erkölcsi támaszt találtunk. Különösen az olasz szabadkőművesség támogatott. A "Macedónia Risorta" és a "Labor et Lux" nevű páholyok nagy szolgálatot tettek és hajlékot adtak nekünk. Ott gyűltünk össze, mint kőművesek, mert közülünk sokan voltak szabadkőművesek, valóságban azonban azért találkoztunk, hogy szervezkedjünk. Azonkívül ezekből a páholyokból választottuk ki társaink javarészét. Bizottságunk a páholyt rostának használta, mivel ott szokásban volt, hogy nagy elővigyázattal tudakozódjanak a felveendő tagokról. Konstantinápolyban sejtették a titkos munkát, mely Szalonikiben folyt. A rendőrségnek azonban nem sikerült a páholyokat felfedeznie, melyek oltalomért az olasz Nagy Orienshez folyamodtak. A Nagy Oriens válaszában szükség esetére megígérte az olasz nagykövet közbenjárását." A Haladás és Egység Bizottsága a forradalom után is megtartotta szabadkőműves és túlnyomóan zsidó jellegét. Befolyását élénken bizonyítja az, hogy Ahmed Riza Bey, a kamara elnöke, mikor az alkotmányra kellett esküdnie, azzal az indokolással tagadta meg Allah nevének említését, hogy mint Senhor Machado Portugáliában, ő is pozitivista. Különös kapcsolat ez a forradalmi Portugália és a forradalmi Törökország között. Az 1909-ik évben következett be az ellenforradalom. Érdekes megjegyezni, hogy az április 13-iki lázongás, melyet a bizottság Abdul Hamidnak tulajdonított, valóságban a szaioniki-i bizottság csapatainak műve volt, melyeknek parancsnoka a szaloniki-i szabadkőműves zsidó Renzi Bey ezredes volt. Megállapítható, hogy nyomban az ellenforradalom letörése után a Haladás és Egység Bizottságának zsidó elemei mind nagyobb hatalomra tettek szert. Djavid Bey, a pénzügyminiszter; Talaat Bey, a bizottsági párt elnöke, aki mindenekelőtt felelős azért, hogy Törökország - vesztére - Németországnak szolgáltatta ki magát; Djahid Bey, - a Tanin szerkesztője, - mind szabadkőművesek voltak, Djavid Bey még zsidó is volt. A politikai szabadkőműves páholyok, mint a gombák lepték el Konstantinápolyt, hol 1909 április 1-én már 45 török páholy képviselője gyűlt egybe, hogy megalapítsa az Ottomán Nagy Oriens páholyt. Nagymesternek Mahomed Orphi Pasát választották. A legmagasabb tisztviselők pedig a következő "törökök" lettek: Dávid Cohen, Raphaelo Ricci, Nicholas Forte, Marchione, Jacob Souhami, George Sursock. A későbbi török pénzügyminisztert, a zsidó David Beyt, Konstantinápoly egyik páholyának mesterévé" választották. Csak ezután következett el a terror és megfélemlítés minden neme és ezzel kapcsolódik Konstantinápoly sorsa Moszkva és Budapest sorsához. A rendőrminisztériumot beszüntették és francia forradalmi minta szerint egy közbiztonsági osztállyal helyettesítettek, melyet a szabadkőműves Ghalid Bey vezetése alá helyeztek. A forradalmak láncolatának egyik érdekes mozzanata, hogy az ifjútörökök sok tekintetben utánozták a francia forradalmat. Így például az egyik bizottsági tag azt javasolta, hogy az "alattvaló" kifejezés helyett mindenütt a francia "Citoyen" szó használtassák, míg az "ifjú-török" új pénzre a francia "Liberté, Egalité, Fraternité"-t verték. Itt ismét idézhetjük az első jegyzőkönyvet: "Elmúlt, messze időkben mi voltunk a legelsők, akik az emberek tömegének odakiáltottuk a három szót: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség... Ezek a szavak légiókat vonzottak sorainkba a föld minden részéről, melyek vak ügynökeink munkája folytán eszközeink lettek, lelkesedéssel tömörülve zászlónk alá. A három szó azóta, mint a rákfene, rágja a gojim jólétét. Mindenütt megbontja a békét, a nyugalmat, az összetartást és mindenütt megingatja a gojim államok talapzatát. Győzelmünket, mint ahogy később látni fogjuk, ez segítette elő. A három szó többek között lehetővé tette, hogy kezünkbe kerüljön az ütőkártya : a kiváltságok megszüntetése, vagyis eltűnjék az egyetlen ellenünk emelkedő védbástya, a gojim arisztokrácia létfeltétele. Csakis a természetes és születési keresztény arisztokrácia romjain építhettük fel a mi szellemi arisztokráciánkat, melyet pénzarisztokráciánk vezet Ennek az arisztokráciának kvalifikációja a vagyon, mely ami kezünkben van és a tudás, melyet a mi bölcs Véneink irányítanak." Visszatérve Törökországra, megjegyezzük, hogy az ifjú-törökök a sajtót, Nejib Fazili Bui, "Directeur de la Presse Intérieure" ellenőrzése alá helyezték, míg a külföldi sajtót egy másik zsidónak adták a kezébe. David Bey pénzügyminiszter irodafőnöke a. zsidó szabadkőműves Messim Russo volt. A kamara Bizottsági Pártjának 90 tagja szintén szabadkőműves volt és Talaat utasítása szerint szavazott Magában a kabinetben egy belső szabadkőműves kabinet alakult, melynek tagjai Talaat, David, a Seik-ül-Islain, Mussa, Küasim és a tengerészeti miniszter, Mahmud Muktar Bey voltak. Cion Vénjeinek jegyzőkönyvei, mint ténylegesen kormányzó hatalomról, egy belső, vagy zsidó szabadkőművességről beszélnek és egy külső, vagy keresztény szabadkőművességről, mely vakon követi az irányítást, melynek eredetét még csak nem is gyanítja. A nagyvezér, Hilmi pasa eltűnt, mihelyt megkísérelt ellenszegülni. Helyébe Hakki pasát nevezték ki, kinek magántitkára zsidó voit. Utóbbinak sógora, Jacques Menashe volt a közvetítő Djavid Bey, a pénzügyminiszter és a párisi Bernhard Dreyfus-csoport közt, mellyel egy kölcsön és egy koncesszió ügyében és egyéb pénzügyi kérdésekben folytatott tárgyalást. Szóval, a török állam egy zsidó szabadkőműves csoport kezében volt, mely páholyokat és klubokat létesítve, hatalmát a vidékre is kiterjesztette. A török forradalommal kapcsolatban még néhány pontot kell kiemelnünk. Közvetlenül Abdul Hamid detronizálása után két újság indult meg Konstantinápolyban: a német-zsidó Osmanischer Lloyd, melynek kiadója dr. Moritz Grünwald német zsidó és a Jeune Turc, melynek tulajdonosa Sami Hochberg egy askenázi szabadkőműves zsidó volt. Mindkét újság a török szabadkőművesség és a cionizmus álláspontját képviselte. A Jeune Turc ezenfelül még kifejezetten egy olyan zsidó-török állam létesítése mellett is kardoskodott, mely hivatva lenne a török birodalom többi népét leigázni. Ugyanakkor egy Semon Santo nevű zsidó, aki valaha Sir W Willcocks csatornázási társulatának volt tagja, felolvasásokat tartott Konstantinápolyban, Szalonikiben és más városokban és mindenütt arra törekedett, hogy a törököket Mezopotámia kérdésével az angolok ellen lázítsa. Ugyanilyen irányban dolgozott a hivatalos "török" tudósító iroda, az "Agence Ottomane", melynek vezetője Guirgi Salih bagdadi zsidó volt. Felesleges újból rámutatnunk, hogy ebben az esetben a szabadkőműves zsidó érdek és a német érdek azonos. Csak a Morning Post 1911-iki számából vett idézetre szorítkozunk, melyben a lap szaloniki-i levelezője a következőket írja: ,,A hadsereg tisztjei és a törökök általában már régóta elégedetlenséggel látják, hogy olyanok ragadják magukhoz a hatalmat, akik nem igazi törökök, akik az európai zsidókkal vannak kapcsolatban. Ezáltal a cionizmus ügyét mozdítják élő. A törökök úgy vélik: al cionizmus célja az, hogy önálló zsidó államot létesítsen Kis-Ázsiában. Az a gyanú merül fél. hogy a zsidó gyarmatok, mélyeket a cionisták Szíriában létesítenek, idegen és pedig különösen német érdekek előmozdítását szolgálják. A törökök már régóta figyelik azt a sajátságos jelenséget, hogy a zsidók, különösen pedig az askenázi, vagyis orosz-lengyel-német zsidók valamennyien a német birodalom hívei." Ezek valóban prófétai szavak és a német sajtóban akárhány cikket találhatunk, mely német szempontból helyesli a cionista állam eszméjét. Ezután még csak egy pont szorul magyarázatra. Az egyik jegyzőkönyvben a következőket olvastuk: "Konstantinápoly a nyolcadik és utolsó állomás Jeruzsálem előtt". A moszkvai Pravda egyik legutóbbi számában egy gyűlésről közöl tudósítást, melyet nemrég tartottak a moszkvai Polytechnikum nagytermében. Ezen a gyűlésért Bucharin, aki a szovjet népbiztosai nevében beszélt, kijelentette, hogy a bolsevikiek egy nagy és hatalmas szocialista Oroszország újjáépítésén dolgoznak, melynek fennállása lehetetlen, ha a Dardanellákot nem tartja kezében. A hallgatóság közül valaki közbekiáltott: "Ez Miljukov politikája!" Bucharin a közbeszólót gazembernek nevezte, mert a proletár Oroszország valódi érdekeit nem tudja felfogni és kijelentette: "Ha Miljukov velünk akarna dolgozni, sorainkban örömmel adnánk neki előkelő helyet." A "Daily Express" szerint Mustafa Kemal pasa 1920 július 20-án Angorából terjedelmes proklamációt intézett az "Iszlám testvéreihez és kommunista elvtársaihoz." "Kommunista Elvtársak! Undok bűncselekmény van készülőben, A Nagyhatalmak elhatározták, hogy egy új áldozatot végeznek ki, melynek vérét Európa kapitalistái fogják kiszívni. Parasztjaink fegyverrel kezükben mennek a halálba. Biztosíthatjuk őket, hogy közeledik a nap, melyen az Iszlám, - a kommunizmus szövetségese, meg fogja őket bosszulni." Később Mustafa Kemal a következő proklamációt adta ki. (Morning Post, július 20.) "Seregeink készek, hogy Perzsiából Anatóliába menjenek. A bolsevikiek, lengyel győzelmeik után, Romániába fognak hatolni. A románok a mozgósítási parancsra azonban általános sztrájkkal válaszolnak. A bolgárok, is készek a bolsevikiekhez csatlakozni. Hadseregeink feladata függetlenségünk megóvása és fővárosunknak az angoloktól való megszabadítása." 1910-ben Portugálián, volt a sor. Ott is megdönthetetlen bizonyítékok vannak arról, hogy a forradalom mozgató erejét a kontinentális szabadkőművesség szolgáltatta. Dr. Friedrich Wichtl: Weltfreimauerei, Weltrevolution, Weltrepublik (Világszabadkőművesség, Világforradalom, Világköztársaság) című könyvében a következőket írja: "Némely olvasónk méltán kérdezheti tőlünk, melyek voltak azok a körök, amelyek leginkább hozzájárultak a portugál uralkodó ház bukásához? Annak a bukásnak az előmozdítói a legelőkelőbb családok voltak: a Castro-k, a Costajk, a Cohen-dk, a Peirera-k, a Ferreira-k, a Teixera-k, a Fusesa-k stb. Leszármazóik szétágaznak túl Portugálián Spanyolországba, Hollandiába, Angliába és Amerikába, ahol vezetőállásokat foglárnak el. Valamennyien rokonok és a szabadkőművesség- és... az Alliance Israélite Universelle, szorosan kapcsolja őket egymáshoz". A kontinentális szabadkőművesség és a portugál forradalmárok közötti szoros összefüggés a forradalom kitörésekor azonnal láthatóvá lett. A portugál forradalmi párt egyik feje és franciaországi kiküldöttje, Senhor Magalhaes Lima, szabadkőműves Nagymester volt. 1910 október 3-án, a forradalom kitörésekor Parisban tartózkodott Akkoriban kiadott: Forradalmár Portugália című röpiratában így szól:
"Ez a forradalom gyümölcsöket fog teremni, mert a köztársaság kikiáltása Portugáliában nem marad elszigetelt esemény. Hatása szét fog terjedni az egész világra és elsősorban Spanyolországra,"
A portugál köztársaság vadul keresztényellenes jellege, főképp első napjaiban, annyira közismert, hogy felesleges erre bővebben kitérnünk. De ennél talán kevésbé ismert a németeknek az egész mozgalomhoz való szoros kapcsolata. És éppoly kevéssé ismeretes a német sajtó állásfoglalása, mely a forradalom kitörésekor arra irányult, hogy Angliát, mint megbízhatatlan szövetségest tüntesse fél, mely nem tudta megmenteni a királyt. Németország, mint ahogy az Ifjú Törökök győzelme után kezébe ragadta volt a török közigazgatást, ekkor a portugál gyarmatokra vetette magát. Azok, akik olvasták Lichnowsky apológiáját, emlékezni fognak, hogy a volt német követ Londonban 1914-beni egyezményt létesített Angliával, melyben a két nagyhatalom: a portugál gyarmatokat Portugália utólagos jóváhagyásának feltételével megosztotta egymás közt. Ez az egyezmény nem válik becsületére az angol diplomácia szövetségesi hűségének. Merész cselekedet volt az Entente Cordiale egyik tagja részéről annál is inkább, mert a tervbevett osztozkodás komolyan veszélyeztette volna Németországgal szembeni a franciák afrikai gyarmatait. És most már történelmi tény, hogy annak idején Párizs komoly szemrehányásokkal illette ezért Sir Edward Grey-t. Szerencsére a tervbevett elosztás nem jött létre, mert a Wilhelmstrasse, illetve a német főhadvezetőség attól való féltében, hogy egy ilyen természetű diplomáciai egyezmény bizonytalan időre elodázhatná a Nagy Nap virradását, beszüntette a tárgyalásokat. Azonban Németország, dacára annak, hogy nem fogadta el az egyezményt, mégsem mondott le a gyarmatokról és meghódításukra lisszaboni barátjai útján hadjáratot indított és kedvenc eszközét használva fel, hittérítőket küldött ki Afrikába, kik a háború kitörésekor már tényleg ott is voltak. Azt láthatjuk tehát mindkét forradalomban, hogy egy idegen mozgalom magához ragadja a hatalmat, felborítja a kormányzás és vallás elfogadott formáit és nyomában a prédasóvár német megjelenik, hogy elkobozza a zsákmányt. A porosz, bajor és magyarországi forradalmaknál figyelemmel fogjuk kísérni az idegen hatalom befolyását, mely ezekben az esetekben világosan visszavezethető a bolsevizmusra.
A nemzetközi összeesküvés ügyében új helyzetet teremtett a bolsevizmusnak Oroszországban való uralomra jutása. Az előzőleg említett török és portugál forradalmak előidézésének kijelölt eszközei a kontinentális szabadkőművesség titkos szervezetei voltak. De mióta Lenin Moszkvában magához ragadta a hatalmat és egész Oroszország mögötte áll, azóta a nemzetközi összeesküvés leplezetlenül használ bolsevista ügynököket, hogy segítségükkel nyugtalanságot és egyenetlenséget szítson mindenütt.
Magyarország esete rendkívül érdekes, mert minden más országnál élénkebben tünteti fel a bolsevizmus nemzetközi jellegét. Magyarország Tisza intoleráns, de erőteljes egyéniségének szellemében elszántan ott áll Európa közepén és bátran szembe száll a kelet felől áramló destruktív szellemmel. A bolsevizmus felszólítja összes európai híveit - beleértve az angolokat is - hogy egyesült erővel törjék le a magyar védőbástyát. Mikor a forradalom Németországban kitört, nem volt új és elszigetelt jelenség. A háborús viszonyok először Oroszországban idéztek elő forradalmat, melyben Lenin szerepe az volt, hogy felismerte a forradalom kitörésére lélektanilag alkalmas pillanatot és akkor fogott munkába. Akciója sikerrel járt. Ő azonban Oroszországban elért sikerét csakis az általános, egész világra kiterjedő siker felé tett első lépésének minősítette. Célját nem tévesztve szeme elől és tekintettel mindenekfelett a német forradalomra, kész volt Oroszországban bármilyen képtelenségeket támogatni és nem rettent vissza még attól sem, hogy országától mindig újabb és újabb áldozatokat követeljen. Hajlandó volt például a békét elodázni és folytatni a háborút, hogy előmozdíthassa szélesebbkörű politikáját. Csak mindezeket a körülményeket szem előtt tartva érthetjük meg a bolsevisták breszt-litovszki mesterkedéseit és Kelet-Poroszországra vonatkozó későbbi terveiket. És csakis ezeknek a körülményeknek az ismeretével érthetjük meg a maga teljességében a németországi forradalmi kísérletek jelentőségét. Ha Oroszországban Lenin terve szerint, - mely jóformán fedi a jegyzőkönyvekben foglalt tervet, - azonnal sikerül is a forradalom, ha viszont a forradalmi mozgalom Németországban a szocialisták és spartakisták küzdelmének váltakozó sikerei szerint, csakis lépésről-lépésre halad, - az orosz és német fejlemények mögött mégis az az igazság rejlik, hogy a forradalmi mozgalmak mindkét esetben egy és ugyanazon összeesküvésre vezethetők vissza. Lenin a tervezett internacionális felfordulás érdekében itt is-ott is, mindenütt opportunista. A szovjet, a bolsevista zsidó Joffe személyében már 1918 májusában akkreditált ügyvivőt tartott Berlinben. Míg vissza nem küldték hazájába, november elejéig ő volt a vörös követ Németország fővárosában, honnét azért utasították ki, mert nyíltan szövetkezett a spartakistákkal és a független szocialisták legszélsőségesebb elemeivel, melyeknek segítségét a többségi szocialisták ekkor már nélkülözhetőnek tartották. A független szocialisták sohasem tagadták, hogy Joffe révén összeköttetésben voltak Moszkvával és ez úton készítették elő a forradalmat Németországban. Egyik főügynökük, Barth, csakis azt tagadja, hogy erre a munkájukra Moszkvából pénzt kaptak volna. Ellenben azt maga Barth is beismeri, hogy a pénz kivételével az orosz bolsevisták mindennemű támogatásban és segítségben részesítették őket. Joffe a pénzsegély letagadásában nem azonosítja magát Barth-tal A kiutasított vörös követ épp ellenkezőleg azzal dicsekszik, hogy Barthnak "sok százezer márkát adott." Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a forradalmasító munkában tetemes pénzösszegek álltak Joffe rendelkezésére, aki a spartakisták címére nagy összegeket továbbított. Lenin szavait idézve: "a forradalmak láncolatát kovácsoljuk és ennek a láncolatnak legfontosabb szeme a német forradalom". 1918 nyarán a forradalmak Berlinben dolgozó munkása: Joffe, céljai előmozdítására négy millió márkát kapott a szovjetkormánytól. Mihelyt Joffe eltűnt Berlinből, helyét máris Radek (Sobelson) foglalta el. Zsidó ment és zsidó jött. Joffet még mint követet küldték a császár kormányához. A spartakistákkal fennálló titkos összeköttetése csak később derűit ki. Radek ellenben titokban lépte át a német határt és Lenin képviseletében egyenesen azzal a céllal érkezett, hogy a spartakistákkal, különösen pedig a zsidó Liebknechttel tárgyaljon. Liebknecht ekkor már kiszabadult a fogságból és közte és a forradalmi kormány közt, melynek legerősebb embere Noske volt, ebben az időben kezdődött el a kötélhúzás játéka. Radek azonban Liebknecht oldalára állt. 1918. év végén Liebknecht és Radek egy "Forradalmár Kommunista: Munkáspárt" megalakítása érdekében, a német spartakisták csoportján belül, már nyíltan léptek fel. Szavahihető forrás szerint 1919 legelső napjaiban okmányba foglalták a moszkvai és berlini "elvtársak" szövetkezését és ezt az okmányt Liebknecht, mint a jövendő német szovjetkormány elnöke és Radek, mint az orosz szovjetkormány teljhatalmú követe írta alá. Miljukow Pál közli ennek az állítólagos szerződésnek feltételeit, melyet hír szerint a zsidó Luxemburg Róza lakásán kötöttek. A szerződés szerint Lenin kötelezte magát, hogy:
"1. Elismeri Liebknechtet, mint a német szovjetköztársaság elnökét.
"1. Uralomra jutása után azonnali kikiáltatja a szovjet-köztársaságot.
De néhány nappal később Noske csapatai leverték a fölkelést, melyet Eichhorn vezetett, aki tudvalevőleg már megelőzőleg Joffe szolgálatában állott és a Lenin-Liebknecht-szövetséghez tartozott.
Radek túl Oroszország határain és Berlinen is túl terjesztette ki működését. Bizonyítják ezt a márciusi zavargások, melyek Hamburgban és a Rajna mentén ütötték fel fejüket, valamint a bajor forradalom, melyben nagy sikereket ért el. A zsidó Kurt Eisner (Salomon Kusnovszki) miniszterelnök legyilkolása és a bajor szovjetkormány kikiáltása után, hirtelen egy orosz bolsevista lépett az előtérbe. Max Liven, a moszkvai zsidó ekkor már a helyszínen volt - ott várta be az eseményeket, melyeknek előkészítésén közreműködött. Mindenütt, ahol a forradalom fellobbanóban volt, ott ólálkodott Lenin valamely kémje. A bajor fővárosban is így történt és Livent azonnal beválasztották a müncheni végrehajtó bizottságba, hol ő rögtön kijelentette, hogy az orosz bolsevizmussal azonos politikát fog folytatni. Ne legyen tehát nemzetgyűlés, hanem csak proletárdiktatúra. Bajorországnak azonban megengedtetik, hogy Poroszország beleszólása nélkül önmaga dolgozza ki kormány formáját, mert Németország egész területén önálló szovjetköztársaságokat kell alakítani. És ebben megtaláljuk Lenin világforradalmi politikájának minden ismertető jelét: az állam széttagolását, a kommunizmus hatalomra jutását és mindenek fölött Moszkva uralmát! A bajor terv már elejétől fogva csak részben sikerült, később megbukott, azonban beletartozott az általános tervbe és elősegítette azt. És Lenin munkájának ez képezi nagy erejét. Még ott is, ahol közvetlenül sikertelen, beleillik az általános tervbe és előmozdítja a végleges sikert. Németország még nem érett meg a szovjet-eszme diadalára. De a kísérletek, melyek arra irányultak, hogy a bolsevizmus útjára tereljék, még sikertelenségükben is előmozdították, Lenin szavait idézve, azt a "szenvedések okozta elgyengülést", mely szerinte, a világot a bolsevizmus igájába fogja hajtani. Ez magyarázza meg, hogy Moszkva Liebknecht halála dacára is változatlanul ragaszkodott ahhoz a szerződéshez, melyet a meggyilkolt elvtárs is aláírt és mely szerint a szovjetnek csapatokat kellett volna Németországba küldenie. Ez a hadművelet csak egyike lett volna a szovjet több tervbe vett offenzívájának, melyet a bolsevikiek egyidejűleg akartak megvalósítani, többet markolva, mint amennyit meg tudtak fogni. De ha ez az egy katonai vállalkozás balul ütött is ki, ne feledjük, hogy a többi tervbe vett offenzíva, így a szövetségesek ellen Észak-Oroszországban és Denikin és Kolcsak ellen Dél-Oroszországban indított hadművelet nagyrészt ugyan a szövetségesek hibái folytán, de sikerrel járt, mert Lenin mindig be tudta várni az alkalmas pillanatot. És a körülmények annyiból kedveznek neki, mert valahányszor szembe került a többi opportunistával, mindig ő volt az, aki rá ért legtovább várakozni. Emlékezzünk itt meg arról, hogy míg Lenint Németország adta vissza hazájának, Trockijt az angolok küldték Oroszországnak abba a szerencsétlen részébe, mely ma a vörösek uralma alatt sínylődik. Az a politika, mely pillanatnyi előnyök kedvéért a világ felrobbantásán céltudatosan dolgozó irányzattal megalkudott,, nem járhatott sikerrel. És az a segítség, melyet a világforradalom a minden oldalról elkövetett hibák révén nyert, időbelileg annyira pontosan érkezett, hogy kézenfekvő, ha feltételezzük, hogy a hibák szintén a világfelfordulás érdekében" folytatott céltudatos munka eredményei voltak. Utalva erre a körülményre, méltán kérdezhetjük, miképp történhetett meg, hogy Lenin, és Trockij éppen akkor juthattak haza Oroszországba, amikor roppant tervük kivitelének az órája ütött? Leninnel mindkét német kormány, úgy a császári, mint a köztársasági kormány opportunista játékot űzött. Lenin, hasonlóan cselekedett, csakhogy a két játékos közül ő volt az ügyesebbik. Ismerjük Trockij breszt-litovszki jelentéseit és így tudjuk, hogy Moszkva nyugodtan bevárta, míg a látszólagos német győzelem maga után vonja a császár bukását. A későbbi nemét, szocialista kormányok hasonló játékot űztek a bolsevikiekkel és a spartakisták sikerei vagy vereségei szerint udvarolták vagy fitymálták Moszkvát. A játszma azonban még nem ért véget. Lenin legértékesebb záloga: a III. Internacionálé, melynek megteremtésén a két előbbi Internacionálé bukása után, a háború alatt és azóta is szüntelenül fáradozott. Jellemző az a körülmény, hogy a III. Internacionálé a német forradalmat fölébe helyezi minden egyéb forradalomnak és attól várja a saját megerősödését. A közelálló megfigyelők a Kapp-féle felkelésben is észrevették a bolsevisták kezét, mert hiszen a monarchista vereség végeredményben a spartakisták ügyét érlelte Németországban. Hasonló tervet észlelünk az újabb eseményekben is. Többek között a bolsevistáknak abban a rendeletében, mely Kautskyt, a hatalmas vetélytársat, száműzte a német függetlenségi szocialisták táborából. Ezt a kiközösítést úgy kell értelmezni, hogy Moszkvában, a lengyelekkel szemben elért sikerek következtében ismét bízni kezdtek abban, hogy ők fogják irányítani a németországi forradalmi politikát. A magyarországi forradalom különösen tanulságos. A bolsevikiek Magyarországon ravaszul kihasználták a békefeltételek nyomán támadt elkeseredését egy büszke nemzetnek, melyet a békefeltételek régi és megvetett ellenségeivel szembeni alárendelt helyzetbe juttattak. A bolsevistáknak jó minden fegyver, még a nacionalizmus is, mely pedig törekvéseiknek fő akadálya. így, ha valamely elvben vagy előítéletben bármilyen lehetőségeket fedeznek fel a maguk számára, kihasználják azokat. Mikor aztán céljukat elérték, félrelökik. Ebben a körmönfont következetlenségben rejlik hatalmuk egyik titka. Magyarországon hasznosnak bizonyult a nemzeti eszmére való hivatkozás és Lenin ugyanilyen sikerre számít most, mikor az oroszok nemzeti önérzetét akarja felébreszteni és Lengyelországnak ítélt orosz területek visszaszerzését és Konstantinápoly meghódítását ígéri. A "Nemzeti Tanács", mely a magyar kormányt megbuktatta, a Daily Telegraph külön kiküldött levelezője, Ashmead-Bartlett szerint, a szociáldemokratáknak, a zsidó maffiának és a régi függetlenségi párt radikális szárnyának vezetőiből állott. A zsidó bolsevisták propagandájukkal gondosan előkészítették a talajt. Egy magyar hölgy, Geöcze Sarolta leírása szerint, - aki nem ismerte a "Jegyzőkönyveket", mikor cikkét megírta, - a magyar kommunisták munkája feltűnően hasonlított a tervhez, melyet Cion bölcs vénjei jegyzőkönyve kifejtett. Huszár Károly volt miniszterelnök könyvében összefoglalt cikksorozat egyik írója, a Nemzeti Újság szerkesztője kijelenti, hogy a bolsevizmus nem indokolható pusztán a háború okozta gazdasági válsággal, sem pedig azzal, hogy a forradalmi eszmék a levegőben voltak. El kell fogadnunk azt a tényt, hogy a forradalom mozgató erejét a zsidók titkos és szívós összetartása szolgáltatta. Még egy pozíciót nyertek az orosz zsidóknak Magyarországba való kelet felőli állandó bevándorlásával, amely bevándorlás rendszeres körforgással folyt le. A zsidók a rutének közt telepedtek le, mint pénzkölcsönzők, és miután tönkre tették a parasztokat és meggazdagodtak, ismét hazatértek. Ebben a mozgalomban a zsidóknak egy külön válfaja, a kazárok, nagy szerepet vittek. Kun Béla, a magyarországi bolsevisták vezére, zsidó volt csak úgy, mint minisztereinek nagy része: Friedländer, Wertheim, Dovcsák és Kohn. /Ez az állítás megfelel a valóságnak, de a nevek részben tévesek. Kun (Kohn) Béla népbiztosai jóformán kizárólagosan zsidók. Többek között: Szamuely (Sámuel), Pogány (Schwarz), Vágó (Weiss), Kunfl (Kunstatter), Lukács (Löwinger), Kalmár (Kohn), Landler, Rónai (Grünfeld), Hamburger, Böhm stb. stb. Dovcsák ellenben nem volt zsidó. (A fordító megjegyzése.)/ Kun Béla szoros kapcsolatot tartott fenn Leninnel. Minden cselekedetét az ő sugalmazása irányította. Moszkva és Budapest között drótnélküli összeköttetést létesítettek. Az így váltott üzenetek közül némelyik rendkívül érdekes. Egy ismert üdvözlő táviratban Lenin Budapestről a következő értesítést kapta: "A magyar proletárság, mely tegnap átvette az államhatalmat és az egész országban kikiáltotta a proletárdiktatúrát, üdvözli önt, mint a nemzetközi proletariátus vezérét." Szabó tanárnak "A bolseviki propaganda titkos okmányai" című könyve, melyet a szerző egy év előtt adott ki Budapesten, sok ilyen üzenetet tartalmaz. Az egyik sifrírozott szikratávirat, melyet Csicserin, a bolseviki külügyi népbiztos küldött Kun Bélának, a londoni talaj előkészítésére vonatkozik: "Hasznos lenne az orosz nép londoni tudósító irodájával összeköttetésbe lépni. Sylvia Pankhurst segítségével legkönnyebben tehetné ezt a Daily Herald útján." És azután nemrég, a következő üzenet jelent meg a Daily Herald-ban "Mrs. Despard, Róbert Dell és Grenfell Harold, mint az orosz nép tudósító irodájának adakozó bizottsága" tudatják, hogy az adósságok kifizetésére és az iroda előrelátható jövő évi deficitje fedezésére, 500 fontra van szükségük. Az iroda célja, mint legtöbb olvasónk tudja, az orosz helyzetre vonatkozó adatok gyűjtése, kiadása és forgalomba hozatala." Mrs. Despard jól ismert személyiség. Dell Róbert pedig a Manchester Guardian párisi tudósítója volt, kit a francia kormány a háború alatt kiutasított. Grenfell előbb a tengerészetnél szolgált, utóbb a petrográdi követség tagja volt. 1920 július 1-én Raiper az alsóházban miatta interpellálta meg a miniszterelnököt. Azt kérdezte Bonar Lawtól, a miniszterelnöktől, van-e tudomása arról, hogy okmányok érkeztek Finnországból, az ottani angol követtől, melyek bizonyítják, hogy Sir Hubert Gough tábornok, a szövetségesek katonai missziójának feje, továbbá Commander Grenfell és Cotter tanár Helsingforsban "összeköttetésben állanak egy hírhedt bolsevista ügynökkel". Bonar Law válaszában azt állította, hogy minderről nem volt tudomása. Később, július hó 13-án, Raper egy újabb interpellációjára a ház elnöke felelt. Válaszában kijelentette, hogy elolvasta ugyan a kérdéses leveleket, de nem találta szükségesnek valamely intézkedést tenni. Kun Béla bukása a legnagyobb csapások egyike volt, mely a bolsevizmust érte. Figyelemre méltó azonban az a körülmény, hogy mielőtt a franciák és a többi szövetségesek bevonulhattak volna Budapestre, Smuts tábornok nyert megbízatást azon rejtélyes prinkipói missziók egyikének teljesítésére, melyeknek az volt a céljuk, hogy a bolsevikiekkel megállapodást létesítsenek. Mióta Magyarországon újból civilizált kormány jutott hatalomra, a bolsevikiek feltűnő rosszindulatú és széleskörű propagandát indítottak ez ország ellem. Kun Béla Oroszországból importált zsidai, - míg ők voltak uralmon, - hallatlan atrocitásokat követtek el, bukásukat ellenben csak néhány elszórt, kisebbszerű mészárlás követte, melyeket azok a felbőszült tisztek rendeztek, kiknek hozzátartozóit, nagyrészt nőket, a bolsevisták szégyenletesen megkínoznák volt. A magyar kormány azonban mindig elkövetett és jelenleg is elkövet minden tőle telhetőt, hogy ezeknek a kihágásoknak véget vessen. Dacára ennek, a bolsevista érzelmű sajtó, az angolt is beleértve, nem győzte Európaszerte a világot azoknak az állítólagos atrocitásoknak hajmeresztő leírásával telekürtölni, melyeket szerinte az antibolsevista magyar kormányok követték volna el.
Ezek a híresztelések oly konokul állandóak voltak, hogy a szövetséges missziók budapesti vezetői vizsgálatot indítottak az ügyben, A vizsgálatoknak az eredménye, melyet az angol Fehér Lapokban hoztak nyilvánosságra, világosan kiderítette, hogy a valóságban egyáltalán nem történtek atrocitások és a felkoncoltak állítólagos ezrei helyett a magyar bíróság mindössze ötven halálos ítéletet hozott. De az információk nem változtattak a helyzeten, az internacionális munkástanács mégis kimondotta Magyarország bojkottálását, bár egyidejűleg tiltakozott a szövetségesek minden olyan antibolsevista rendszabálya ellen, melyet Oroszországgal szemben akartak életbeléptetni és pedig azzal a megokolással, hogy ez idegen ország belügyeibe való beavatkozást jelentene.
A zsidók nem hivatalos tevékenységének leírása a párisi konferencia idején, azonos lenne magának a konferenciának történetével. Zsidók vették körül Wilsont Clémenceaura is zsidók figyeltek; ami pedig a brit delegáltakat illeti, Lord Reading (Isaac Rufus) és Mr. Montagu nevét és azt az érdeklődést kell felemlítenünk, mellyel a zsidók a tárgyalások menetét követték. Fel kell idéznünk emlékezetükbe azt a körülményt, milyen erős mozgalom indult meg, hogy az angol igazságügyminiszter, Sir Isaac Rufus is tagja legyen a delegációnak. Ez a terv azonban meghiúsult, mert Angliában nagy ellentmondásra talált. A Parisban egybegyűlt férfiakat, épp úgy, mint a bolsevistákat, általános elvek vezérelték. Ez a párizsi békekonferenciának legjellegzetesebb vonása. Ebben a vonatkozásban idézzük a Békekonferencia Történetét, melynek első kötete éppen most jelent meg. Az egyik érdekes fejezet, mely a bolsevikiek breszt-litovszki magatartását tárgyalja, így zárul: "Az év végével világosan láthatóvá vált, hogy az önrendelkezési jog és az idegen csapatoknak Oroszországból való visszavonása, bolsevik felfogás szerint, azt jelentette, hogy most már joguk van szabadon "bolsevizálni" és jelentette azt is, hogy breszti békeformulájuk régen elvesztette eredeti érteimét. A bolsevikiek ennek dacára a németekkel folytatott vitáikban: merész és messzemenő értelmezést adtak az önrendelkezési jognak, melynek hatása sok felé elterjedt; mikor Posenről, Elszász-Lotharingiáról és Örményországról volt szó, Írország, Bosznia, Egyiptom és Perzsia is feltűntek a láthatáron. Az orosz jelszó: "kárpótlás és annektálás nélküli béke", melyet a bolsevikiek magukévá tettek és kibővítettek, meg nem határozható, de mély benyomást keltett. Számtalan antibolsevista testület követelte, hogy ne legyen többé gazdasági bojkott. A titkos diplomácia eltörlésének a kísérlete se ment még egészen feledésbe. Ezek az eszmék, melyek nagyjában lerázták magukról bolsevistát természetüket, ellentétes és jórészt ellenőrizhetetlen hatást keltettek. Wilson elnök elveivel kapcsolatban azonban oly tömegeknek a véleményét irányították, hogy azáltal közvetlen és mély befolyást gyakoroltak a békekonferenciára." Nem először történik, hogy Wilson elnök elveit kapcsolatba hozzák az új tanokkal, melyeket Moszkvában hirdetnek. Elhihető, hogy egy kiváló európai államférfi, a párizsi Sinai Hegynek az ő hazája sérelmeivel szemben tanúsított közömbössége feletti elkeseredésében egész nyíltam azzal vádolta az elnököt, hogy Leninéivel azonos tanokat hirdet és alig van különbség a 14 pont és a Kremli Kiáltványok közt. És valóban, ha romboló hatásukat vesszük tekintetbe, kevés az eltérés köztük. Wilson és Lenin tanainak szellemében a Sinn Feiner is, az egyiptomi nacionalista is igazolhatja a gyilkolást és a lázadó fülének egyaránt édesen fog hangzani "a világdemokrácia biztosítása" és a "proletárdiktatúra" kifejezése. Washington és Moszkva közös elve: a világ internacionális ellenőrzése; az egyik a Népek Szövetségének, a másik a III. Internacionálénak nevezi ezt az elvet. A gondolat ugyanaz, csak az eszközök különbözők. Nehéz eldönteni, ki követelte leghangosabban az önrendelkezési jogot. Trockij és zsidai mindenesetre készek voltak ezért a szent elvért feláldozni az egész Orosz birodalmat. Miért? Mert miként "Cion bölcs vénjei", messzebbre láttak ők is a tudatlan jelenlevőknél. Brest-Litovsk idejében nem volt nagy jelentősége annak, milyen elveket alkalmaznak majd az orosz birodalomban, melyet a háború teljesen tönkre tett és Hoffmann korbácsa fenyegetett Ellenben ugyanazok az elvek a brit birodalomra alkalmazva, melynek különböző nemzetiségei a fejlődés különböző fokain vannak, olyan hatással lennének, mint valamilyen arzén-adag. A bolsevikiek, amikor nagy csalódásukra a háború az entente-hatalmak tökéletes győzelmével végződött, szükségesnek találták az effajta mérgek alkalmazását. Ilyen gyanánt használták ki az önrendelkezési jog csatakiáltását is, melyet Moszkva nagy örömére Washington átvett tőlük és nem egy hangzatos frázis képében ajánlott fel a francia szenátoroknak és a brit munkásságnak. Ez a kiáltás mindennél jobban terjedt és terjed. Írországban, Egyiptomban, Indiában és ki tudja talán nemsokára már Közép-Afrikában is. Az egyedüli hely, ahol úgy látszik nem szabad alkalmazni, maga: Palesztina. Ott Sir Samuel Herbert vezetése alatt a zsidók, akik a lakosságnak a 20 százalékát teszik ki, nemzeti államot akarnak létesíteni a 80 százaléknyi arab lakosság rovására*. Bizonyára új eszme rejlik abban, hogy egy idealisztikus politikai elvnek feláldoznak egy birodalmat. A bolsevisták kezében az önrendelkezési jog a legerősebb fegyver. Trockij bátran lehetett adakozó Finnországgal szemben, ha ezzel elősegítette az egyesült királyság felbomlását; bátran osztogathatott alkotmányt a balti tartományoknak és a kaukázusi tatároknak, ha ennek a bőkezűségének a hírével hasonló vágyakat ébresztett a brit birodalom politikailag éretlen népei lelkében. Trockij számításai csodálatosan beváltak. Sajnálkozva ismeri ezt el a brit adófizető, mikor Egyiptom, Írország és Mezopotámia katonai budget-jeire gondol. Eszmékkel éppen úgy lehet háborút viselni, mint aknavetőkkel. A brit birodalom a jelen pillanatban azoknak a forradalmi zavargásoknak a következményeit szenvedi át, melyeket nyers nézeteivel, mandátumaival, népszavazásaival és nagyhangú demokratikus szónoklataival a békekonferencia idézett elő. Az önrendelkezési jog elárasztja az egész birodalmat idétlen magzataival. Ellenben érdekes megfigyelni, milyen csendesen viseli magát mindenütt, ahol a bolsevizmus uralkodik. Az önrendelkezési elv apályát éljük, ellenben a nacionalizmus dagályban van. Bizonyítja ezt Bukharinnak, a népbiztosok szovjetje nevében tett kijelentése egy nagy és hatalmas szocialista Oroszország újjáépítése érdekében, "melynek létfeltétele a Dardanellák birtokbavétele." Ez a példa is élesen világítja meg, hogy a bolsevisták miképpen használják fegyvereiket, melyeket eldobnak, mihelyt céljukat betöltötték. Washington és Moszkva között, eltekintve attól, hogy a tőke kérdésében eltérő álláspontot foglalnak el, érdekes összhang van. Mindkettőnek ugyanegy az ütőkártyája: - a nemzetközi ellenőrzés. Lenin a Népek Szövetségét csak azért gyűlöli, mert kapitalista, nem pedig azért, mert internacionális. És vajon honnan vette Wilson 14 pontja anyagát? Nagy érdeklődést keltett ez a kérdés Parisban a békekonferencia alatt. És sokat írtak azokról a kiváló zsidókról, akik az elnököt körül vették. Pertinax 1920 április 28-án a következőket írja az Echo de Parisban: "Max Warbung, a hamburgi Max Warburg és Társa bankház főnöke. A Hamburg-Amerika és német Lloyd hajózási társulatoknak főrészvényese. Testvérei Pál és Félix a frankfurti Jákob Schiff sógornőjével és leányával kötöttek házasságot és Schiffnek társai lettek a new-yorki Kuhn Loeb Co. bank élén. Az amerikai hadüzenetig, 1917 április haváig ez a pénzcsoport volt a legerősebb kapocs a washingtoni és berlini politikusok között. És 1914-1917-ig ez a hatalmas szindikátus nagy tevékenységet fejtett ki az entente ellen." Ugyanabból a forrásból tudjuk, hogy Jacob Schiff az Allgemeine Elektrizitäts-Gesellschaft hazájában, majnai Frankfurtban született, ő volt "nagy pénzügyi támasza a német zsidók szövetségének, amely akkor, csak úgy mint valószínűleg ma is, sok szállal fűződött a legmagasabb német körökhöz. A háború alatt az amerikai intervenció előtt Schiff létesítette az amerikai semleges konferencia bizottságát, melynek az lett volna célja, hogy békét közvetítsen a győzelmes Németországgal. Ebben a bizottságban ötlöttek fel először a Népek Szövetségének összes formulái, valamint a régi diplomácia ellen irányuló anatémák, melyet a háború előidézéséért vontak felelősségre. Erre vonatkozólag olvassuk el Schiff kollégájának, Heubsnek 'Miképpen idézték elő a diplomaták a háborút?' című könyvét." Charles Maurras, a ragyogó tollú francia író, ugyanezt a kérdést tárgyalja; Les Trois Aspects du Président Wilson című könyvében. "Döntő befolyást gyakorolt Wilsonra az a nagyon kicsi társaság, mely Hamburgban, Frankfurtban és New-Yorkban tartózkodó pénzemberekből állt". Aztán így folytatja: "Ezek az emberek azonosították magukat a Szabad Népek szövetségével, melynek székhelye Amerika és tagjai többek között Félix Frankfurter, a Háborús Munkabizottság elnöke, a nagy bankár, Jacob Schiff, továbbá a Cohen-ek, a Blumenthai-ok, a Chapiro-k és Mary Sunkovnich". Maurras, írásbeli bizonyítékok tanúsága mellett állítja azt is, hogy Wilson idővel egészen ennek a társaságnak a befolyása alá került, mely eszméi terjesztésére véleménye szerint - a szabadkőművességet használta fel. Az elmondottak révén a következtetéseknek új és gazdag tere nyílik meg előttünk. Folytassuk tehát okoskodásunkat. Az önrendelkezési jog elve, nemcsak hogy bomlasztóan hat a fennálló birodalmakra, de komolyan megnehezíti azoknak az új államoknak az alakulását is, amelyeket a párisi bűvészek hoztak létre. Az a feltevés, hogy a népszavazás útján nemzeteket lehet teremteni, és hogy államokat tisztán a nemzetiség elvére lehet alapítani, anélkül, hogy részükre megfelelő gazdasági biztosítékokról és stratégiai határokról is gondoskodás történnék, oly hamis okoskodás volt, amelynek Európa békéjére nézve a legszomorúbb következményei lettek. Törökországban ezek a hamis feltevések nevetséges állapotokat idéztek elő. Független Örményországot létesítettek, melynek függetlenségéért Viscount Bryce és a világ humanitáriusai állnak jót; különben senki sem törődik vele. És még abban az esetben is, ha Örményországot biztos alapra fektették volna, az önrendelkezési jog más hívei, - például az assyro-chaldeusok is, - tiltakoznának ellene. A gyönyörű elvek szerint a Habsburgi monarchiát is csodálatosan csupa oly államra osztották fel, mely szemmelláthatólag képtelen a saját lábán megállni. Szóval, a békekonferencia képtelen volt politikai megállapodást teremteni és ennek következtében sínylődünk most gazdasági bizonytalanságban, magas árak, béremelési követelések, sztrájkok és általános bolsevizmus súlya alatt. Cion vénjeinek jegyzőkönyvei így szólnak: "Minden létező földalatti eszközzel és az arany ?segítségével, amely egészen a mi kezünkben van, általános gazdasági krízist fogunk felidézni". Ennek a kísérletnek, mely biztos alap és megfelelő gazdasági és stratégiai határok nélkül teremtett államokat, Lengyelország a legbeszédesebb példája. Foglaljuk röviden össze ennek az országnak az esetét. Franciaországnak az a politikája, mely a Keleten keresett szövetségest, hogy megakadályozza a németek esetleges térfoglalását a Rajnán túl, végig húzódik az egész történelmen. Erre a célra használta fel Törökországot, Svéd- és Oroszországot. Az utóbbinak bukása után a francia államférfiak egy erős Lengyelország megteremtésén fáradoztak, mely hivatva lenne a történelmi hivatás szolgálatára. Lengyelország megerősítése tehát francia érdek volt és mint Franciaország szövetségesének egyben érdeke volt Nagybritanniának is. Tényleg, amint erre utal is Lloyd George Disraeli egyik beszédéből vett idézetével, brit szempontból erős Lengyelország nemcsak Németországgal, de Oroszországgal szemben is előnyös volna. Mi történt azonban Párizsban? Lengyelország alapját stratégiai és gazdasági szempontból rosszul építették meg. A lengyel bizottság háromszor javasolta, hogy Danzig Lengyelországhoz csatoltassék, - Lloyd George pedig háromszor utasította vissza javaslatukat. A felső-sziléziai kérdésben a bizottság Wilson elnök támogatásával kedvezett Lengyelországnak. Egy szép napon azonban az elnök megváltoztatta álláspontját és népszavazást követelt. Ez az eset a békekonferencia titokzatos eseményeinek egyike, melyek egykor talán a nyilvánosság elé fognak kerülni. A kelet-galíciai kérdésben ugyanez a bizonytalan határozatlanság ismétlődik. Így aztán Lengyelország olyan, életbevágó kérdések esetében, mint amilyen a tengeri forgalom, a szén és petróleum, kezdettől fogva hátrányban volt. Miért van ez így? Mert az erős Lengyelország ellentétes a zsidó érdekkel. Kérdem, hogy az angolok közül hányan vannak tudatában annak, hogy Lengyelország etnográfiai határain belül milyen óriási helyet foglal el a zsidóság.? 1910-ben a zsidók száma az egész világon 12,506.238 volt és 1900-ban csupán lengyel területen körülbelül 5 millió zsidó élt. Érdekes megjegyezni, hogy az 1905-iki orosz forradalom óta határozott mozgalom indult meg Lengyelországban, hogy megszabaduljon attól a monopóliumtól, melyet a zsidók valamennyi kereskedelmi és pénzügyi kérdésben gyakoroltak. Ezt a célt lengyel gazdasági szövetkezetek létesítésével akarták elérni. Világos, hogy egy erős és nemzeti irányú lengyel kormány ezt a politikát tovább fejlesztené és idővel oly rendszabályokhoz nyúlna, melyek nem volnának ínyére az ország területén tartózkodó, óriási számú zsidó lakosságnak. Az erős Lengyelország éppoly kevéssé német, mint zsidó érdek. Itt találkoznak a német és zsidó érdekszférák. A félhivatalos Deutsche Allgemeine Zeitung 1919 január 30-iki számában nyíltan elismeri a német és zsidó érdekek szolidaritását. Az előzményeket tanulmányozza, amelyek azonosak a fentebb elsoroltakkal és ezeket a következtetéseket vonja le belőlük: "Tekintettel arra, hogy a zsidó lakosság, javarésze bírja a német nyelvet és ismeri a német civilizációt, e zsidó elem nagy hasznára lehet Németországnak azoknak a nemzetközi összeköttetéseknek megújításában, melyeket a háború szakított szét Németország érdeklődése a keleti kérdések iránt nem szűnt meg. A zsidó Palesztina alapítását helyesléssel kell üdvözölnünk. A fentemlített okoknál fogva Palesztina elő fogja segíteni Németországnak a Kelet gazdasági és intellektuális életébe való bele-kapcsolódását. A zsidókérdés érdekelni fogja Németországot, mert a közel Keleten olyan országokkal határos, melyekben a zsidók tömegesen laknak. A keleti országok nyugalmának és rendjének a zsidó autonómia a főfeltétele. Látjuk, hogy a zsidó követelések és a német érdekek közt nincsenek ellentétek. Németország tehát már csak azért is támogatná fogja a zsidó követeléseket a békekonferencián". A békekonferencia tartama alatt könnyű volt megfigyelni,, hogy valahányszor Lengyelország javára történt döntés, Londonból zsidó előkelőségek azonnal Parisba siettek, hogy a határozat megváltoztatását megkíséreljék. Mint előbb megjegyeztük, a Parisban teremtett Lengyelország kedvezőtlen viszonyok között indult útjára. Későbbi története ugyanilyen szerencsétlenül alakult. A bolsevikiek mindenáron kezükbe akarták keríteni azt az államot, mely keresztény vallása és nyugati tradíciói révén útjukat állta a Nyugat felé való törtetésükben. Trockij a francia szocialistáknak már 1919 októberében írt levelében azzal dicsekszik, hogy legközelebb Lengyelországot fogják hatalmukba ejteni. 1920 március havában meg is indították a bolsevista offenzívát. Sikertelenségének okait Maurice tábornok, a Daily News katonai levelezője magyarázza.
Nem igaz tehát, hogy Pilsudsky marsall támadta meg Oroszországot, ahogy azt Európa összes pacifistái és bolsevistái hirdetik. Pilsudsky marsall csakis azt tette, amit a szerbek nem tudtak megtenni, t. i. megelőzte az ellenség offenzíváját. Offenzívája kezdetén Angolországban azonnal heves lengyelellenes hadjárat kezdődött, amely felszólította az angol hajósokat és vasutasokat, akadályozzák meg a Varsóba menő muníció-szállításokat.
"Valamennyi csoport közül, melyek érdekeit a konferencia előmozdította, a zsidók csoportjának voltak legügyesebb és mindenesetre legbefolyásosabb előadói. Voltak ott zsidók Palesztinából, Lengyelországból, Oroszországból, Ukrajnából, Romániából, Görögországból, Nagy-Britanniából, Hollandiából és Belgiumból; de a legnagyobb és legelőkelőbb csoport az volt, amelyet az Egyesült Államok küldtek oda".
A kisebbségi szerződésekről, a zsidók legnagyobb párizsi vívmányáról így szól:
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a zsidók eredeti követelései sokkal nagyobbak voltak, mint azok, melyeket a békekonferenciai jóváhagyott. A Jewish Guardian az angol zsidóság mérsékelt lapja szerint: "A kisebbségi szerződések hőse" ugyanaz a Lucien Wolf, aki nemrég a jegyzőkönyveket támadta. Israel Zangwill mondja: "a kisebbségi szerződések voltak a Népek Szövetségének, ennek a jellegzetesen zsidó törekvésnek próbakövei". Az pedig, aki a kisebbségi szerződések mögött állt, maga Lucien Wolf volt". És most foglaljuk össze röviden a fenti elmélkedéseket. A bolsevizmusnak és wilsonizmusnak - beleértve a nemzetközi ellenőrzés és az önkormányzati jog követelését - sok közös vonása van. Ez a követelés a brit birodalomban lázadásra izgat és ugyanakkor olyan mesterséges államok létesítésére vezet,-melyek nélkülözik a megfelelő gazdasági és stratégiai biztosítékokat Ilyen államnak példáját szolgáltatja Lengyelország. Ezzel az országgal olyan ellenzék ál szemben, melyekben zsidók, bolsevikiek, németek és angol bolseviki-barátok tömörülnek és jelenleg megsemmisítéssel fenyegetik. Pedig, ha Lengyelország elmerül, akkor a nyugati entente-hatalmak elvesztették a háborút.
Az előbbi fejezetekben olyan összeesküvésekkel (foglalkoztunk, melyek akár sikeresen, akár sikertelenül, de befejezést nyertek. A jelen fejezet ellenben olyan, még fejlődésben lévő összeesküvést tárgyal, mely méreteiben bármely megelőző mozgalomnál nagyobbnak, következményeiben félelmetesebbnek ígérkezik. Azonkívül közelről érdekli a brit birodalmat, bár nem irányul kizárólagosan ellene. Megmondhatója bárki is, aki a Keletet jól ismeri, hogy egész területén Európa és a kereszténység ellen szervezett intrika lappang. Minél jobban tanulmányozta az illető-a keleti kérdést és minél gondosabban kutatta Ázsia bonyolult politikáját és annak titkos irányítását, információja annál megdöbbentőbb és fenyegetőbb lesz, annál világosabban fogja bizonyítani annak a forradalmi szervezetnek a létezését, amely hálózatát Európából és Amerikából terjeszti ki egész Észak-Afrikára és Ázsiára. Mielőtt a veszélyt tárgyalnék, amellyel szemben állunk, jó lesz megvizsgálnunk a leginkább fenyegetett hatalomnak: Nagy-Britanniának a belső helyzetét, hogy meggyőződjünk róla, képes lesz-e a komoly veszélynek ellenállni. Az orosz forradalom után a zsidó sajtó egy része veszedelmesen rokonszenves hangon terjesztette a bolsevista eszméket és nyílt bolsevista propagandát csinált Nagy-Britanniában. A Morning Post felhívta a figyelmet erre a vészthozó hadjáratra, mellyel a hazafias zsidóság vezérférfiai nem azonosították magukat, amint azt ugyanennek a lapnak hasábjain megjelent következő levél bizonyítja: "Uram! A legmélyebb aggodalommal és őszinte sajnálattal olvastuk azokat a cikkeket, melyek a bolsevizmusról és annak ideáljairól nemrég jelentek meg két egymással szoros összeköttetésben lévő zsidó újságban. Véleményünk szerint ezeknek a cikkeknek nem lehet más hatásuk, mint hogy terjesszék az orosz bolsevizmus elméleti elveit azok között az idegen zsidók között, akik Angliában találtak menedéket, örömmel üdvözöljük tehát az ön indítványát, hogy az angol zsidóság tagadja meg azt az irányzatot, amely az egész világon csak ártalmára van a zsidó népnek. Midőn ezt az igazságot a saját nevünkben és számos brit zsidó nevében, kikkel erről a kérdésről tárgyaltunk volt, elfogadjuk, a leghatározottabban megtagadunk minden közösséget a kártékony és megtévesztő tanokkal, melyeket a fent említett cikkek terjesztenek. Visszautasítjuk azokat, mint önmagukban véve veszedelmes tanokat és mint olyanokat, melyek ellentétben vannak a zsidóság tanaival és hitével.
A Brit Zsidók Szövetsége 1917 novemberében részben a fent említett újságok tévútra vezető politikájának ellensúlyozására alakúit. A szövetség nézeteit és eljárását a Jewish Opinion című havi értesítőben adja közre, mely a szövetség irodájában, 708-709, Salisbury House E. C. 2. kapható és amely később esetleg egy gyakrabban megjelenő nagyobb újságba fog beleolvadni. Mert teljesen egyetértünk az ön kritikájával, mely helyesen mondja, hogy a fentemlített zsidó lapok rossz szolgálatot tesznek a brit zsidó társadalomnak, mely ezzel a "nacionalista" keresztes hadjárattal nagyrészben nem azonosítja magát. Egyelőre megragadjuk az alkalmat, hogy a nyilvánosság előtt visszautasítjuk ezeknek az újságoknak állításait, melyeknek veszedelmes voltára ön kötelességének tartotta a figyelmet felhívni.
Sajnos ezeknek a hazafias zsidóknak magatartását nem helyeselte a brit zsidóság összessége és hevesen támadta lépésüket. Azt sem mondhatjuk, hogy a Nagy-Britannia kormányzatában részt vevő zsidók magatartása megnyugtató volna. Sőt azt sem mérnők állítani, hogy Sir Alfréd Mond politikai működésével kiérdemelte volna a miniszterséget. Az angol igazságügyi miniszter, Lord Reading Isac Rufus szerepe a Marconi ügyben, enyhén szólva, legalábbis nem volt összhangban közéletünk hagyományaival. Még komolyabb ügy Sir Herbert Sámuelnek. Palesztina kormányzójává történt kinevezése, mert ennek a kinevezésnek a révén a zsidó az, akinek igazságot kell tennie az arab többség és a zsidó kisebbség közt, a fondorkodások e melegágyában. Továbbá jelentőségteljes az is, hogy Montagu államtitkár lett Indiában, dacára annak, hogy rokoni kapcsolatok fűzik egy olyan cég vezetőjéhez, mély monopolizálja az ezüstpiacot. Montagu elárulta magát, mikor az angol Alsó-Házban a Dyer-vita alkalmából megnyitó beszédét oly izgatott hangon adta élő, hogy ez a felszólalása egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy megvédje kormányának politikáját, amit pedig jogosan elvárhatunk minden államférfiútól, akinek lelkiismerete nyugodt. Beszéde az indiai lázadás mesterkélt letompítását tükrözte és illett ahhoz, aki büszkén vallotta magáról, hogy Ghandinak, a lázadók vezérének barátja. Ingerültségében Montagu "terror"-ral vádolja a brit kormányt és ez a vád méltán helyet foglalhat a Rupert Gwyrme idézte hirdetmény mellett: "Győzzétek le bátorsággal az angol majmokat. Ez Mahatma Gandhi parancsa. Készüljetek a háborúra és Isten győzelmet fog adni Indiának". A háború előtt az átlag angol nevetségesnek -és lehetetlennek tartott volna egy oly összeesküvést, mely világszerte a törvény és rend felbontására és a keresztény civilizáció megsemmisítésére törekszik. 1914 augusztus havát megelőzőleg senkinek se jutott volna eszébe, hogy összeesküvést keressen a portugál forradalom, egy angolországi sztrájk és egy indiai gyilkosság közt. A háború ebben a tekintetben is megváltoztatta gondolkodásunkat, mert azóta világosan bebizonyosodott, hogy igen is van kapcsolat az írországi lázadás és az egyiptomi. villongás, az orosz forradalom és India elidegenedése közt, hogy csak egynéhányat említsünk azok közül a zavarok közül, melyeket Németország idézett elő. Jogosan gondolhattuk volna, hogy a háború befejezésével Véget fog érni a német propaganda munkája is és minden visszatér eredeti nyugalmába, azonban napról-napra jobban meggyőződhettünk arról, hogy Németország vereségével a művelt világ ellen irányuló összeesküvés véget nem ért. Bizonyos, hogy a németek különféle szervezeteket használtak fel ellenünk, de sikerült bebizonyítanunk azt is, hogy ezeknek a szervezeteknek az irányítói nem ők voltak. A színfalak mögött ott állt a "félelmetes szekta", mely a németeket saját céljaira használta ki, ahelyett, hogy fordítva lett volna, és Németország bukása és pénzének eltűnése után is tovább folyt az összeesküvés. Amikor a németek Lenint Oroszországba küldték, azokat a titkos erőket használták fel, melyeket előzőleg Nagy-Britannia ellen irányítottak. A titkos összeesküvés (vezérei viszont örömmel használnák fel Németországot saját céljuk megvalósítására, azaz Európa, demokráciájának megmérgezésére. Lenin Oroszországba való hazatérésének első eredménye azonban Oroszország rombadőlése után Németország bukása volt. Ezt Ludendorff is elismeri. Mindazok, akik a szövetséges hadsereggel a fegyverszünet után bevonultak a front mögé, ahol az ellenséget a bolsevista propaganda már demoralizálta volt, meggyőződhettek arról, hogy botorul milyen rettenetes hatalmat szabadítottak fel a német vezető emberek.
Amikor a francia seregek Neu-Brisachnál a Rajnához értek, átvették a német hadsereg motorkocsijait. Mindegyik motort két-két sofőr vezette át a túlsó partra.. Az egyik ember annak jeléül, hogy a szovjet tagja, vörös kokárdát viselt. A megrémült német tisztek ijedten figyelték, ahogy győzelmi dalokat énekeltek és nem mertek nekik parancsolni. A katonák az előző éjjelen több tisztet lelőttek volt. A vereség ünnepléséül a bolsevista német katonaság feldíszítette az automobilokat és a tisztek csak akkor mertek ez ellen tiltakozni, mikor a francia vonalat elérték. Nem közönséges kis helyi összeesküvés volt az, mely oly döntő győzelmet aratott a nemeit hadsereg vasfegyelme és büszke imperializmusa felett; és a francia hadvezetőség bebizonyította, hogy ezt a tényt felismerte, mert szigorúan megkívánta a német legénységtől a tisztjeikkel szemben valló fegyelmet és nem tűrte meg az engedetlenség legkisebb megnyilvánulását sem. Egyben haladéktalanul kiadta a rendeletet, hogy távolítsák el a vörös kokárdákat a sapkákról.
Kétséget nem szenved, hogy a németek felhasználták saját céljaikra és bőségesen ellátták pénzzel ugyanazokat a titkos szervezeteket, melyek ma a világ nyugtalanságának okozói. A "félelmetes szekta" szívesen elfogadta a német pénzt, hogy azzal bajokat idézzen elő a szövetségesek közt, szervezetein belül azonban féltékenyen magának tartotta fenn az intézkedést és mikor jónak látta, elhagyta Németországot. A jelenlegi indiai mozgalomra vonatkozólag a szakemberek megegyeznek abban, hogy az szervezett propaganda munkája, mely évek óta dolgozik azon, hogy megzavarja a tömegek nyugodt békés megelégedését. A vizsgálat pedig kiderítette, hogy ez a szervezet, mely napról-napra erősbödik, csodálatosan szövevényes. 1912-ben az indiai hadsereg vizsgáló bizottsága hivatalosan felhívta a figyelmet arra az összeesküvésre, melyet egy fel nem fedezhető központ rendkívüli leleményességgel szervezett volt Indiaszerte. A bizottság elnöke Lord Nicholson tábornagy volt. India nem az egyedüli állam, amelyben ez az összeesküvés elterjedt.
Ellenkezőleg, a Kelet valamennyi országában hirdetik mór az új tant, úgy az európai ellenőrzés alatt álló, mint a félig vagy egészen független tartományokban. Észak-Afrikában Marokkótól Egyiptomig, Törökországban, Arábiában és egész Ázsiában, Japánt is beleértve, mindenütt terjednek a bolsevista tanok. Ugyanazt a tanítást csekély különbséggel) a helyi viszonyokhoz módosítva terjesztik ügynökeik Marokkóban, vagy Teheránban, Kabulban, Konstantinápolyban, vagy Calcuttában. Ezt az egész nagy területet zónákra osztották, melyek mindegyikének megvan az irányító központja. Az üzeneteket ez továbbítja a világ többi központjából.
Ha pozitív oldaláról vizsgáljuk, demokratikusnak nevezhetjük, - negatív, de határozottabb oldalról nézve Európa-ellenesnek és kereszténység-ellenesnek találjuk. Ha a jegyzőkönyveknek hitelt adhatunk, akkor az általános összeesküvés első sarkalatos pontja a "Szabadság" szó használata, mely "ellentétbe helyezi a társadalmat minden létező hatalommal, beleértve a természetet és Istent is," csak azért, "hogy a liberális és függetlenségi törekvések támogatásával, az összes hatalmakat egymás ellen uszítsa." Máshol állítják a jegyzőkönyvek: "tanításunk győzelme abban rejlik, hogy azoknak a nemzeteknek temperamentumához alkalmazkodik, amelyekkel érintkezésbe lép." A Keleten a francia forradalom jelszavai a: "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség" helyébe az amerikai köztársasági eszme lépett. A köztársasági eszme különösen a Keleten alkalmas, mivel "a köztársasági jogok iróniát jelentenek a szegénnyel szemben." Másrészt, a "félelmetes szektának" alapgondolatai a kereszténység megszüntetése és a zsidó valláson kívül minden egyéb vallás megsemmisítése. Határozottan nagy a hasonlatosság a Keleten jelenleg folyó propaganda és "az erőszak és kétszínűség programja" közt, melyet a jegyzőkönyvek említenek. Az Ázsiában agitáló ügynökök a vallást mint hasznos fegyvert kezelik, amelyet csak akkor vesznek a kezükbe, amikor a vallási kérdésnek meg-pendítése zendülést okoz és így céljaikat előmozdítja. Határozottan arra törekednek, hogy a Kelet világát a Nyugat ellen uszítsák és ezért akarnak a Keleten egységet teremteni és minden; vallási és nemzeti ellentétet áthidalni. Titokban terjesztett tanításuk: A Pán-Orientalizmus, míg legfőbb kívánságuk a keresztény fennhatóság alatt álló államokban minden tekintély aláaknázása, a Kelet független államaiban pedig a kereszténység ellenes érzések szítása. Ázsiát Európa ellen akarják kijátszani és abban reménykednek, hogy céljukat el fogják érni a világ-káoszban, mely a Nyugat és Kelet közt kitörő háborúval járna. A titkos összeesküvés egyik célja: "Európa segítségével lázadások, egyenetlenségek és ellenségeskedések szitása más világrészekben" A rendetlenség előmozdítói, kiknek legfontosabb hadiszállásuk Svájcban vám, szétosztották a területeket, kinek-kinek a tevékenysége számára. A lázító iratok és ügynökök Európából Törökországba szivárognak és onnét meghatározott utakon, átmennek Kis-Ázsián keresztül Perzsiába és Afganisztánba. Majd az északnyugati határ törzsei felé veszik útjukat és befolyásuk annyira szerte sugárzik, hogy, nem kerüli el még a legutolsó kis falut sem.
Az olvasni tudók közt könyveket osztogatnak szét, melyek titokban lázadásra célozgatnak, Európában elhangzott beszédeket és az európai lapokból vett, ravaszul elcsavart cikkeket terjesztenek.
Ezrével támadnak az elégedetlenségnek ezek a misszionáriusai, akiknek a nevelésére a titkos összeesküvők nagy gondot fordítanak. Vannak köztük olyanok, akik Indiában, Európában, Amerikában nevelkedtek és akik európai kultúrájukkal együtt magukba szívták Európa gyűlöletét is. Az ügynökök toborzására hálás tér nyílik a keleti vallások papjai közt. Ezek természetszerűleg keresztény-ellenesek és így annál könnyebben ültetik át gyűlöletük mérgét tanítványaik lelkébe. Ez a gyűlölet annál félelmetesebb, minél titkosabb a szervezete. Az ügynökök közt sok európai is van, akik öntudatlanul terjesztik a veszedelmes tanokat, míg mások árulásuk teljes tudatában működnek. Ebből a szempontból nagyon veszedelmesek voltak a Kelet szabadkőműves páholyai, amikor versenyre keltek a francia forradalom titkos társaságaival. A brit hatóságoknak a háború alatt tett erélyes intézkedéseinek köszönhető, hogy tevékenységük főleg Egyiptomban nagyon megcsökkent. A "Láthatatlan erő", mely a kereszténység ellen tör, sohasem ismerte félre a nevelés fontosságát; kezét a Keleten a jövő generációra teszi reá. Tanait terjeszti minden bennszülött iskolában, mely propagandája hálózatába esik. A titkos irányítás egységét az a körülmény bizonyítja legjobban, hogy a tanítás Marokkótól Ázsia közepéig mindenütt azonos. A Keletre kiküldött ügynökök közt kevés a zsidó. Tudvalévő, hogy a Kelet népei legyőzhetetlen, bár türelmes megvetéssel viseltetnek a zsidókkal szemben. Ezért sem ésszerű dolog az, hogy Montagu államtitkár Indiában és Sir Herbert Sámuel a kormányzó Palesztinában. Ha le akarjuk győzni a nagy összeesküvést, a legszigorúbb pártatlanságra van szükség uralkodók és kormányok részéről. Ha a forradalom még nem tört ki mindezideig, ez annak tulajdonítható, hogy a tömegekben még van egy közömbös és mérsékelt irányzat, mely a propagandának ellenáll.
|